2023. október 2. hétfő

okt. 2
15:12
Novák Katalin is gratulált Karikó Katalinnak (ATV)
Novák Katalin köztársasági elnök Facebook-oldalán gratulált Karikó Katalinnak, akinek Drew Weissmannal megosztva ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
okt. 2
15:15
Megint Orbánnál járt a boszniai Szerb Köztársaság oroszbarát elnöke (444.hu)
Milorad Dodik év elején a legmagasabb rangú állami kitüntetést adta Putyinnak, nemrég tizenegy pontban emeltek vádat ellene.
okt. 2
15:21
Nagy Márton: Nem stratégiai eszközök eladására van még szükség a Budapest Airport megvásárlásához (Telex)
Arról nem beszélt, hogy pontosan milyen eszközökről van szó, arról viszont igen, hogy gazdaságilag Magyarország "már jön ki a viharból".
okt. 2
15:33
Boldog harmadik születésnapot, Telex! (Telex)
Szinte lehetetlen felsorolni, mennyi minden történt velünk ebben a három évben, de nagyon köszönjük az olvasóinknak és támogatóinknak, hogy végig velünk tartottak ezen az úton. A jövőben is egy releváns, érdekes, színes, szabad újságot akarunk csinálni, amiben továbbra is számítunk rájuk, rátok.
okt. 2
15:36
A kormány teljesítette, amit a doktoranduszokkal kötött együttműködésben vállalt az államtitkár szerint (hirado.hu)
Az államtitkár közölte, Magyarország az innovációs világranglistán a 34. helyről a 33.-ra jutott előre, és az egyetemeink is jól teljesítenek a rangsorokban.
okt. 2
15:38
Karikó Katalin elárulta, mit érzett, amikor megtudta, hogy Nobel-díjas lett (hirado.hu)
Nagy öröm és nagyon nagy megtiszteltetést jelent a díj – mondta Karikó Katalin, akit sikerült az M1-nek elérnie egyesült államokbeli otthonában.
okt. 2
15:39
Nem kapta meg jogos bérét a tanár, aki emiatt merészelt szólni a tankerületnek, cserébe megpróbálták kirúgni (444.hu)
"Onnantól, hogy a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ megkapta a keresetről az értesítést, elkezdődött az ellenem folyó brutális bosszúhadjárat."
okt. 2
15:39
Parragh Lászlót beszólt Matolcsyéknak: "Csekély vigasz, hogy nem értenek hozzá" (SzMo)
Az iparkamara vezetőjét eresztették rá a jegybankra. Szerinte a kamara már sokkal régebben figyelmeztetett az infláció veszélyeire, de a Magyar Nemzeti Bank nem tett semmit.
okt. 2
15:40
HÉV-el ütközött egy autó, pótlóbuszok járnak (hirado.hu)
Az autó vezetője megsérült.
okt. 2
15:42
Az orosz erők ismét Herszont lőtték az ukrán kormányzó beszámolója szerint (hirado.hu)
A tisztségviselő szerint a városban két sérült súlyos állapotban van.
okt. 2
15:42
Keményen odaszólt Matolcsynak Parragh: "Nem értenek hozzá" (ATV)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke erős kritikát fogalmazott meg a jegybank elnökével szemben a Világgazdaság konferenciáján, szerinte ők ugyanis már időben látták az inflációt, de a Magyar Nemzeti Bank nem ismerte fel.
okt. 2
15:45
A kormány teljesítette a doktoranduszokkal kötött együttműködésben vállaltakat (Demokrata)
Magyarország tudásgazdagsága azon múlik, hány doktorandusza van az országnak.
okt. 2
15:48
Karikó Katalin a Nobel mellett számos díjat tudhat már magáénak (Metropol)
A magyar kutató az mRNS gyógyszerészeti alkalmazását dolgozta ki amerikai kutatótársával.
okt. 2
15:51
Óriási magyar siker: Karikó Katalin kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat (Ripost)
Hatalmas elismerést kapott!
okt. 2
15:51
Videón, ahogy bejelentik Karikó Katalin Nobel-díját! (SzMo)
Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság titkára azt mondta a díj bejelentésekor, hogy az idei élettani és orvosi Nobel-díjat Karikó Katalinnak és Drew Weissmannak ítéli oda, az mRNS-sel kapcsolatos felfedezéseikért, amelyek lehetővé tették a COVID-19 elleni hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését.
okt. 2
15:51
Karikó Katalin kapta meg az élettani-orvosi Nobelt (Telex)
A magyar kutató az mRNS gyógyszerészeti alkalmazását dolgozta ki amerikai kutatótársával. Több évtizedes munkája tette lehetővé az új típusú vakcina villámgyors bevetését a koronavírus ellen, és a várakozások szerint a technológia a jövőben számos más betegség ellen felhasználható lesz az influenzától a rákig.
okt. 2
15:54
Karikó Katalin és Drew Weissman kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat (Menedzsment Fórum)
Már a döntés előtt az esélyesek közé sorolták az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezésekért a két kutatót.
okt. 2
15:54
Karikó Katalin kapta az orvosi Nobel-díjat (Infostart)
A magyar kutató a Covid-vakcinák elkészítését lehetővé tevő mRNS technológiai kifejlesztéséért kapta az elismerést társával, Drew Weissmannal együtt.
okt. 2
15:54
Karikó Katalin Nobel-díjas! (Blikk)
Hatalmas siker a magyar tudománynak: Karikó Katalin kapta idén az orvosi Nobel-díjat!
okt. 2
15:57
"Minden egyes szakmai pofon a hasznomra vált" - 10 inspiráló idézet a Nobel-díjas Karikó Katalintól (Pénzcentrum)
Ma hozta nyilvánosságra a stockholmi Karolinska Intézet, hogy Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért. Most a Pénzcentrum összegyűjtött néhány elgondolkodtató idézetet az immár világhírű magyar tudóstól az elm
okt. 2
15:57
Karikó Katalin: legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat (HírTV)
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat – mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
okt. 2
16:00
Megbecsülte a távozó pedagógusok számát a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke (Infostart)
Péntekig dönthettek a jogviszonyváltásról a pedagógusok. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint újabb 1200 tanár távozhat az oktatásból; Horváth Péter az InfoRádióban elmondta, hogy a hiányzókat nem mindenhol lehet majd pótolni, jöhetnek a kényszermegoldások.
okt. 2
16:03
Karikó Katalinnal együtt most akkor hány magyar Nobel-díjasunk is van? (444.hu)
Végigmentünk a névsoron Lénárd Fülöppel kezdve, de nem is annyira könnyű a válasz.
okt. 2
16:09
Erre költi Karikó Katalin a Nobel-díjjal járó 380 millió forintot (BorsOnline)
Jó helyre kerülnek Karikó Katalin milliói
okt. 2
16:15
Brutális toborzásba kezdett a MÁV: 400-500 ezres bért is adnak, végzettség sem kell hozzá (Pénzcentrum)
Korábban már utána jártunk, hogy mennyit lehet keresni mozdonyvezetőként a MÁV-nál gyakorlatilag végzettség nélkül. Most viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen állások vannak még meghirdetve, amelyek nem igényelnek plusz végzettséget, és mennyit lehet keresni velük. A legkeresettebb ilyen szektor a forgalom irányítás, ahol a betanítás után br
okt. 2
16:18
"Karikó Katalin mindazt megtestesíti, ami a jó tudóst adja" (hirado.hu)
Megszállottság, kitartás, eltökéltség, fáradhatatlanság és hivatástudat jellemzi – mondta Csák János.
okt. 2
16:21
Hat méter mély kútból mentettek ki egy fiatal lányt (444.hu)
Könnyebb sérülésekkel megúszta.
okt. 2
16:36
Kútásó 15 éves lánya esett a kútba az erdőkertesi családi ház udvarában: így történt meg a baj – "Csoda, hogy Anna él, ez a második szülinapja" (Blikk)
Egyesek szerint óriási mázli, mások szerint az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy egy fiatal tinédzserlány szinte sérülések nélkül, kisebb zúzódásokkal megúszta, hogy egy csaknem hét méter mély kútba beleesett vasárnap délben. A szerencsétlen baleset Erdőkertesen történt egy családi ház udvarán, ahol egy rossz mozdulatnak köszönhetően zuhant mé
okt. 2
16:36
Tűz volt a Debreceni Egyetemen (hirado.hu)
A tűz miatt az egyetem főépületének földszintje füsttel telítődött.
okt. 2
16:36
Szlovák választások: 14 napja van Ficonak a kormányalakításra (ATV)
Átadta a kormányalakítási megbízás dokumentumait Zuzana Caputová szlovák államfő a szombati előrehozott parlamenti választáson győztes párt, az Irány (Smer-SSD) elnökének, Robert Ficónak a pozsonyi államfői palotában hétfőn.
okt. 2
16:48
Katonai helikopterek zúgnak Veszprémnél (Blikk)
Nemzetközi helikopterharcászati oktatóképző gyakorlatot tartanak Veszprém és Somogy vármegye északi részén október 2-20 között.
okt. 2
16:51
A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a magyarok biztonságáért dolgozik (Demokrata)
Felavatták a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Kibertér műveleti központját.
okt. 2
16:54
Fokozódik a helyzet: ha parancsot kap, a szerb hadsereg belép Koszovó területére (ATV)
Amennyiben parancsot kap rá, a szerb hadsereg be fog lépni Koszovó területére, Szerbia azonban mindent megtesz azért, hogy ne kerüljön erre sor - hangsúlyozta Milos Vucevic szerb védelmi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.
okt. 2
16:57
"Azt hittem, valaki csak viccel" – Karikó Katalin éppen aludt, mikor közölték vele, hogy Nobel-díjat nyert (SzMo)
A férje vette fel a telefont. A Nobel-bizottság közzétette a hangfelvételt, amiben a magyar kutatóval a díjról beszélgetnek.
okt. 2
17:00
Így néz ki a hős rendőr, Baumann Péter síremléke (Blikk)
"Visszahozni őt, sajnos nem lehet. Méltóképp emlékezni rá - igen" – a Budapesti Rendőr-főkapitányság friss fotón mutatta be Baumann Péter r. főhadnagy síremlékét.
okt. 2
17:12
Fontos dologról beszélt Zacher Gábor: súlyos mérgezés lehet a figyelmetlenség vége (Blikk)
Minél nagyobb az elszegényedés, annál jobban terjed a megélhetési gombaszedés is, emiatt a mérgezéses esetek is megszaporodhatnak, figyelmeztet Zacher Gábor toxikológus.
okt. 2
17:12
Hétfő délután jelenik meg a NEA 2024 pályázati kiírása (hirado.hu)
A pályázatok megvalósítási időszaka 2024. április elsejétől kezdődik, és egy év áll rendelkezése.
okt. 2
17:18
Hét méter mély kútból mentettek ki egy fiatal lányt Erdőkertesen (hirado.hu)
Sikeres mentésről számolt be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebook-oldalán.
okt. 2
17:18
Zseniális, ahogy Szeged teljes lakossága köszönti Karikó Katalint (ATV)
A szegedi városháza előcsarnokában gratulálhatnak a helyiek Karikó Katalin Nobel-díjához - közölte a Szegeder.
okt. 2
17:36
A honvédelmi miniszter elmondta, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a magyar emberek biztonságáért dolgozik (hirado.hu)
Emlékeztetett: a kormány évekkel az ukrajnai háború előtt kezdte meg a haderő fejlesztését.
okt. 2
17:39
A Melecs EWS GmbH beruházásával 120 új munkahely jön létre Győrben (Demokrata)
Szijjártó Péter a Melecs EWS GmbH gyártócsarnokának átadásán vett részt.
okt. 2
17:51
Agrárminisztérium: többletforrásban részesül a hungarikum pályázat (Demokrata)
Az Agrárminisztérium többletforrást biztosít az idei évi hungarikum pályázatra.
okt. 2
17:54
"Én indítottam el Karikót a Nobel-díj felé!" – Megtaláltuk az egykori tanárát, gyerekkori fotókat is mutatott az ünnepelt biokémikusról (Blikk)
Egy emberként ünnepel egész Kisújszállás, mióta bejelentették, hogy szeretett földijük, Karikó Katalin Nobel-díjas lett. Mintha csak az EB-t nyertük volna meg, olyan nagy örömmel fogadták az emberek a hírt, bárkibe botlottunk, büszkén gratuláltak, hogy a világhírű biokémikus és Drew Weissmann elnyerte az orvosi áttörésért járó kitüntetést az mRNS-a
okt. 2
17:54
Négy és fél milliárd forintos beruházást jelentett be Szijjártó Péter, amellyel 120 új munkahely jön létre (hirado.hu)
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Magyarország a kedvezőtlen helyzet ellenére nem csak túl tudta élni az elmúlt nehéz időszakot, hanem a gazdaság tavaly minden idők legeredményesebb évét produkálhatta.
okt. 2
17:57
13 ember halt meg, 24-en megsérültek a hétvégi diszkótűzben: nem volt működési engedélyük (Pénzcentrum)
Nem volt működési engedélye annak a diszkónak, ahol a hétvégén 13 ember tűzben életét vesztette - közölte Antonio Navarro, a délkelet-spanyolországi Murcia alpolgármestere hétfőn sajtótájékoztatón. Mint mondta, a vasárnap kora reggel keletkezett tűz három, egymás melletti szórakozóhelyet érintett, amelyből kettő nem kapott működési engedélyt az önk
okt. 2
18:36
Kisebbik rossz? Meglepően sok magyar is Ficóra szavazott (Blikk)
Tisztelet vagy megvetés: mire készülnek a szlovákiai magyarok Robert Fico újbóli hatalomra kerülése után? A kisebbség számára életbevágó kérdés, miként viszonyul a magyar ajkúakhoz az egykoron botrányairól elhíresült szlovák politikus, aki – a szavazatok 23 százalékával megnyert választások után – hétfőn kapott kormányalakítási megbízást a szlovák
okt. 2
18:36
Nagy Márton szerint előbb el kell adnia pár dolgot az államnak, hogy megvehesse Ferihegyet (ATV)
A gazdaságfejlesztési miniszter a Világgazdaság hétfői konferenciáján többek között arról beszélt, hogyan valósítaná meg az állam a ferihegyi reptér megvásárlását- írja a hvg.hu.
okt. 2
18:42
Koltay András: Komoly etikai kérdéseket vet fel a mesterséges intelligencia használata (hirado.hu)
Az Európai Unióban évek óta zajlik a munka, hogy átfogó szabályozás készüljön az MI kezelésére.
okt. 2
18:54
Szerdán jelenik meg Karikó Katalin önéletrajza (hirado.hu)
A világhírű magyar kutató könyve arról szól, hogyan vezetett egy kisújszállási lány útja a Kádár-kor Magyarországáról az emberiség sorsát alakító, elsőrangú tudósok élvonalába.
okt. 2
18:56
Csak a férje állt Karikó Katalin mellett, amikor elküldték az egyetemről és nyugdíjazták, de ő sosem adta fel (hirado.hu)
Karikó Katalin az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért nyerte el a Nobel-díjat Drew Weissmannal közösen.

Keresés