2023. október 30. hétfő

okt. 30
19:39
"Most szedte ki a portás a karbantartót a liftből" – alighogy megjavították, ismét elromlott a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika liftje (SzMo)
Napok óta nem működik a lift, ezért a dolgozóknak és a betegeknek is lépcsőzni kell. Egy daganatos megbetegedéssel küzdő nő arról beszélt, hogy 90 lépcsőfokot kell megtennie ahhoz, hogy eljusson a helyiségig, ahol a kemoterápiás kezelést kapja.
okt. 30
19:42
Vázolta elképzeléseit a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat leendő vezetője (Infostart)
Stílus-, tempó- és fókuszváltás történik a haderőn belül, és minden, a haderőt támogató szervnek is e szerint kell működnie - mondta a jelöltről Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
okt. 30
19:44
"Rakétagyerek" született egy budapesti parkolóban (Infostart)
Szombat reggel furcsán érezte magát a 40 év körüli kismama, kiment az utcára levegőzni.
okt. 30
19:45
Gyula Tv Híradó 2023. 10. 30. (Gyulatelevízió)
Témák: – Évről-évre sok vendég érkezik Gyulára az őszi szünetben. Ebben az időszakban nemcsak a szálláshelyek többsége telik meg, hanem a kiállítóhelyek is sok vendéget fogadnak. – Három tavon fértek el a versenyzők, akkora érdeklődés övezte a szombati horgászversenyt. A programmal Gémes Imre halőrre emlékeztek. – Az őszi szünetben a családokra kon
okt. 30
19:46
Az agrárminiszter töltőállomáson járt (Infostart)
A kormány célja, hogy vidéken élni életminőséget jelentsen - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Halmajon az M30 piac és elektromos töltőállomás átadásán.
okt. 30
19:48
Orbán Balázs szerint a kettős mérce már elérte a kínos szintet - "Többet vártunk volna Johannes Hahntól" (ATV)
A miniszterelnök politikai igazgatója úgy látja, jobb lenne, ha az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa "tartózkodna a további politikai kavarástól", és inkább a megállapodást segítené elő.
okt. 30
19:50
Megrendülten búcsúzik Orbán Viktor: "Isten nyugosztalja Pásztor Istvánt!" (ATV)
Közösségi oldalán búcsúzott Orbán Viktor miniszterelnök a hétfőn elhunyt Pásztor Istvántól, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökétől.
okt. 30
19:54
Pusztító zivatarokkal tör be a november: vége az indián nyárnak, mindenki rommá ázik (Pénzcentrum)
Hevesebb zivatarok veszélye miatt keddre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn, a zivatarok környezetében viharos szél, jégeső és nagy mennyiségű csapadék várható.
okt. 30
20:15
"Isten veled, Barátom" – Gyászol Orbán Viktor (BorsOnline)
Facebookon tudatta a hírt.
okt. 30
20:18
A polgármester házát akarta szétverni egy férfi Szakácsiban, közben a nagybátyját majdnem agyonütötte egy lapáttal (Blikk)
Egy lapáttal majdnem agyonverte a nagybátyját egy férfi Szakácsiban.
okt. 30
20:45
Pásztor István személyében a vajdasági magyarság legnagyobb alakja távozott (Demokrata)
Semjén Zsolt és Potápi Árpád János közös közleményt adott ki.
okt. 30
20:51
Cáfolja a legnagyobb laboratóriumi magánszolgáltató, hogy felvásárolná az állam (Telex)
A Synlab szerint teljesen alaptalanok az állítások, amik szerint ajánlatot tett az állam a cégre.
okt. 30
20:54
Alig pár centire került el egy járókelőt a balatonföldvári iskolában elsütött vadászpuska lövedéke (ATV)
A férfi éppen a balatonföldvári iskola előtt állt, mikor eldördült a lövés a tanteremben. Az RTL Híradójának arról beszélt, érezte a süvítő hangot és a becsapódást is.
okt. 30
21:00
Meg ne egye, ha a Sparban vásárolt ilyen rizst - visszahívta a Nébih (ATV)
Visszahívta a forgalomból az 1 kilogrammos csomagban kapható Spar B minőségű, 2024. 09. 15. minőségmegőrzési idejű rizst a forgalmazó üzletlánc - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján hétfőn.
okt. 30
21:27
Megerősítik a rendőri jelenlétet a szlovák-magyar határon (Demokrata)
Megerősíti a rendőri jelenlétet a pozsonyi kormány a szlovák-magyar határon.
okt. 30
21:36
Sokkos állapotba került a dámszarvas, ami az Üllői úton vágtatott (ATV)
A Speciális Állatmentő Egység közleménye szerint egy eltévedt dámszarvas vágtatott a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton vasárnap délután.
okt. 30
21:39
150 milliós kedvezménnyel, 851 millió forintért kelt el a bukott magyar ásványvízkirály jachtja (SzMo)
Harmadszorra sikerült elárverezni a Cassiopeia elnevezésű 34 méteres luxusjachtot. Mindössze két érdeklődő tett rá ajánlatot.
okt. 30
22:06
Szijjártó Péter szűk családi körben ünnepelte születésnapját, Dzsudzsák Balázzsal (ATV)
A magyar külügyminiszter ma ünnepelte a 45. születésnapját, amit egy Facebookra kitett fotóval is megerősített. A kép tanulsága szerint Szijjártó Péter szűk körben ünnepelt, ami számára a feleségét, fiait és Dzsudzsák Balázst jelenti.
okt. 30
22:42
Csoda készül a Balatonnál (Infostart)
Nyolc nap alatt 4 centivel emelkedett a Balaton vízszintje. Ez azért érdekes, mert ilyenkor még apadni szokott a tó. A jelenlegi 96 centis vízállás több mint bíztató a jövő szezonra nézve.
okt. 30
23:18
Lázárék szeretnék, ha a MÁV működése inkább hasonlítana a piaci működéshez, mint az állami struktúrához (444.hu)
Tóth Bertalan MSZP-s politikus szerint elismerésre méltó az őszinteség, ahogy az Orbán-kormánnyal kritikus hangot ütött meg Lázár minisztériuma.
okt. 30
23:20
Meghalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (444.hu)
2007 óta vezette a legnagyobb délvidéki magyar pártot, 67 évesen rövid, súlyos betegség végzett vele.
okt. 30
23:22
Polt Péter nem válaszolt, de feljelentésnek vette, és továbbította a rendőrségnek Vadai Ágnes kérdését a gödi akkugyárról (444.hu)
"Kérem Képviselő Úrnőt, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjen" - kérte Polt.
okt. 30
23:24
Szijjártó a legszűkebb körben, feleségével, két fiával és Dzsudzsák Balázzsal ünnepelte a születésnapját (444.hu)
"Jó volt ma kicsit korábban hazaérni" – írja a külügyminiszter.

Keresés