A felsőoktatásért felelős helyettes államtitkári poszt még decemberen, Hankó Balázs felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkárrá való kinevezésével üresedett meg.
A hatékonyságnövelésen, a megújulási képességen és a termelői-feldolgozói-kereskedői együttműködésen múlik az ágazat jövője – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség által szervezett Vince-napi borünnepen vasárnap.
A Blikk birtokába jutott exkluzív hangfelvételeken többek között az hallható, hogy hogyan beszéltek a Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkár, illetve a Schadl György, a bírósági végrehajtói kar elnöke által is érintett korrupciós ügy vádlottjai egymás között.
Novák Katalin köztársasági elnök meghívására hivatalos látogatásra érkezik hazánkba Zeljka Cvijanovic, Bosznia-Hercegovina Államelnökségének soros elnöke hétfőn – közölte a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel.
A Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkárt, illetve a Schadl György, a bírósági végrehajtói kar elnökét korrupciós ügyben vizsgáló eljárás lehallgatási anyagaiból láttak napvilágot részletek - van köztük olyan is, amely akkor készült, amikor már elkezdték lefoglalni Völner Pál vagyontárgyait.
Hadházy Ákos munkaidőben találta az 50 millió forint EU-s pénzből épület szálláshelyen a polgármestert, állítása szerint a betegszabadsága alatt ment oda takarítani.
Kétszázadik adását ünnepelte az ATV-n Bochkor Gábor című műsora, ennek megünneplésére pedig nem akárkik jelentek meg a műsorban: Szandi, Kabát Peti és Curtis mellett ott volt a stúdióban Tatár Csilla is, aki fájó titkot árult el a múltjáról Shakira és Piqué szakítása kapcsán – írja a naphire.hu.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint meleg, tavaszias időjárással indul a hét. A maximum hőmérséklet 8 és 13 fok között fog alakulni, de több helyen eshet is az eső.
A XVIII. kerületi Brassó Utcai Általános Iskola pedagógusai, nevelést-oktatást segítő munkatársai szerint esély sem látszik arra, hogy a normális oktatási rendszert, a törvényességet tiszteletben tartaná a kormány, ezért nem csatlakoztak a ma indult gördülő sztrájkhoz.
Diplomácia, közösségi kormányzás, marketingstratégia és innováció, haladó ellátásilánc-menedzsment, valamint gazdaságiviselkedés-elemzés mesterszakot is indít idén ősztől a Budapesti Corvinus Egyetem az eddig kínált húsz mesterképzésen felül – közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
Az eddigi adatok alapján az Action For Democracy több mint 3 milliárd forint támogatást juttatott a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak és több cégnek is.
Cseh László a közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt, miszerint a család kedvence, a Yoda Lady névre hallgató kutyájuk távozott az élők sorából.
Az interneten és a médiában is rendszeresen felbukkanó toposz, hogy a Covid-védőoltások egyre több ember hal meg Magyarországon. A Portfolio utánanézett, hogy mennyire igazolják ezt az állítást a tények.
Személyi kedvezményre az jogosult, aki a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló kormányrendeletben említett betegségben szenved, és erről orvosi igazolással rendelkezik.
Egy elmebeteg vagy egy kábítószer hatása alatt álló ember a fizikai ereje többszörösét is képes mozgósítani. A kriminálpszichológus arra is adott tanácsot, hogy ha egy egyszerű állampolgárt ér támadás, hogyan célszerű fellépni.
Egy budapesti étteremben összeesett egy 75 éves hölgy, miután félrenyelt egy falatot. A vendéglátóhely dolgozói rögtön a segítségére siettek, és megmentették az életét. Az Országos Mentőszolgálat tette közzé az esetet a közösségi oldalán.
Kezdetét vette a pedagógusok által szervezett gördülő sztrájk: az érdekvédők elsősorban magasabb fizetést és a terhek csökkentését szeretnék elérni, ám a legtöbb igazgató a munkáka elvesztésével szembesülhet – írja a Blikk.