2023. január 19. csütörtök

jan. 19
16:36
Szijjártó péter bejelentette: Ecuadorral köt hazánk együttműködési megállapodást (ATV)
Védelmi és szénhidrogénipari együttműködési megállapodást köt Magyarország és Ecuador, ennek fő célja az újabb biztonsági kockázatok kialakulásának megelőzése és az energiaellátás garantálása - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Quitóban.
jan. 19
16:48
Rubint Réka: Olyan időszakon vagyok túl, ami önmagában megér egy könyvet (ATV)
Hamarosan azt is elmeséli mi minden történt vele.
jan. 19
16:48
Megint feltörhették a KRÉTA-rendszert: „Bendzsi, a hekker” osztogatott egyeseket harmadikosoknak (SzMo)
Egy budapesti általános iskola diákjainak írt be éjszaka rossz jegyeket.
jan. 19
16:51
Megszólalt a miniszter: egyre kevesebb gázt fogyasztanak a magyarok (Pénzcentrum)
Varga Mihály, pénzügyminiszter elmondása szerint az állami hivatalok 2022 utolsó hónapjaiban 60 százalékkal kevesebb gázt használtak, mint egy évvel korábban, ugyanezen időszak alatt számolt be az MTI.
jan. 19
16:51
Megható videó: nyolc év után talált haza Bella, a labrador kecskeméti családjához (Ripost)
Filmbe illő a kis csellengő labrador története.
jan. 19
17:00
Főpolgármester-helyettes: mintegy tízmilliárd forinttal nőtt a főváros energiaköltsége (ATV)
A fővárosi önkormányzat intézmény- és cégrendszere jelentős, hárommilliárd forintos energiamegtakarítást ért el 2022 utolsó negyedévében, de emellett is mintegy tízmilliárddal nőttek az ilyen költségek 2021 azonos időszakához képest - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes csütörtöki budapesti háttérbeszélgetésén.
jan. 19
17:00
Kiakadtak a lengyelek, amiért a magyar kormány orosz oligarchákat akarna törölne a szankciós listáról (444.hu)
A magyar kormány kilenc oligarcha büntetését törölné, a lengyel diplomaták emiatt panaszt tettek a magyarokkal szemben.
jan. 19
17:12
Mutatjuk, milyen hatásai lehetnek, ha minimalizálja a cukorfogyasztást (ATV)
A legtöbben azért döntenek úgy, hogy kiiktatják a cukrot az étrendjükből, mert fogyni szeretnének, valójában azonban számos más meglepő változásra is számíthat az, aki felhagy a fogyasztásával - írja a Femcafé.
jan. 19
17:18
„A tócsákra vigyázzunk!” – Leszakadt a plafon a sok eső miatt egy budapesti középiskolában (SzMo)
A beázás a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum harmadik emeletén történt. Azt kérik az ott járóktól, hogy a lehető legkevesebb ideig tartózkodjanak a folyosón.
jan. 19
17:24
Bővítették követeléseiket a pedagógus-szakszervezetek (ATV)
Közel másfél év után újabb sztrájkköveteléseket fogalmaztak meg a pedagógus-szakszervezetek, levélben tájékoztatták döntésükről Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárt.
jan. 19
17:24
Meghalt Mécs Imre (444.hu)
Az egykori ‘56-os halálraítélt, az SZDSZ alapító tagja 89 éves volt.
jan. 19
17:30
Gyász: elhunyt Mécs Imre (Metropol)
89 éves korában meghalt az SZDSZ egykori parlamenti képviselője.
jan. 19
17:30
Bencsik András nem érti, hol van itt az orosz agresszió (444.hu)
„Hol van itt az orosz agresszió?” - kérdezi a Demokrata főszerkesztője vezércikkében.
jan. 19
17:32
Marad a rácsok mögött Eva Kaili, meghosszabbították az előzetes letartóztatást: újra kihallgatták a korrupt szocialista EP-képviselőt (Metropol)
Az Európai Parlament volt alelnöke továbbra is ártatlanságát hangoztatta, és állította, nem tudta, miért voltak éveken át eurószázezrekkel teli bőröndök a brüsszeli lakásában. Ügyvédei középkori fogva tartásról beszéltek az ügyészségen.
jan. 19
17:33
A lakótelep hangja: Ezt gondolja István bá az időjárásról (BorsOnline)
István bá egy 70 éves magyar nyugdíjas, aki egy budapesti lakótelep 7. emeletén lakik. Mindenről van véleménye, és ezt el is mondja!
jan. 19
17:39
Felére csökkent a paksi atomerőmű egyik blokkjának teljesítménye (HírTV)
A villamos berendezés meghibásodását a szakemberek vizsgálják, dolgoznak a hiba elhárításán.
jan. 19
17:42
Megvan, miért csökkent le a paksi atomerőmű egyik blokkjának teljesítménye (Menedzsment Fórum)
Az incidens csütörtök hajnalban történt, a hiba elhárítása folyik.
jan. 19
17:51
Menczer Tamás: Rastislav Kácer beszéljen tisztelettel a magyarokról! (Demokrata)
Az államtitkár felszólította Szlovákia külügyminiszterét, beszéljen tisztelettel a magyarokról.
jan. 19
18:09
Támadást indítottak az európai szocialisták Várhelyi Olivér ellen (Demokrata)
Házszabály-ellenes lehet a szocialisták próbálkozása.
jan. 19
18:11
Az Országgyűlés előtt a rezsivédelem költségvetése (Demokrata)
A kormány jelentősen emelte a rezsivédelmi alap forrásait.
jan. 19
18:18
Magyarország védelmi megállapodást kötött Ecuadorral (444.hu)
Szijjártó Péter szénhidrogénipari együttműködést is bejelentett.
jan. 19
18:21
Rezsitámogatást követelnek a fővárosi kormánypárti frakcióvezetők (Demokrata)
Hat kerület kormánypárti frakcióvezetője több tízezer forintos rezsitámogatást követel a rászorulóknak.
jan. 19
18:24
Nagy a hiány orvosból – mutatjuk, hol a legnagyobb (Infostart)
Bár átlagosan az orvosi állások 3,8 százaléka betöltetlen, vannak megyék az országban, ahol ennek a többszörösére rúg a szakemberhiány.
jan. 19
18:24
Menczer Tamás felszólította a szlovák külügyminisztert, hogy "tisztelettel beszéljen a magyarokról" (ATV)
Felszólítjuk Szlovákia külügyminiszterét, Rastislav Kácert, hogy tisztelettel beszéljen a magyarokról! - írta hivatalos Facebook-oldalán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.
jan. 19
18:27
Lázár János államtitkára odaszúrt Vadainak (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 19
18:33
Kiadós havazással érkezik az ítéletidő: ezek a megyék tuti nem ússzák meg (Pénzcentrum)
A hétvége felé haladva csökkenni fog a csapadék mennyisége, miközben az esőt havas eső, majd havazás fogja felváltani. Ezzel párhuzamosan a hőmérséklet is csökken: visszatérnek az éjszakai fagyok, miközben a nappali csúcsok 0 és 5-7 fok között fognak alakulni írta meg az MTI.
jan. 19
18:36
A pénzügyminiszter meghallgatását kezdeményezi a költségvetési bizottság elnöke (ATV)
Összehívja hétfőre az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülését és kezdeményezi a pénzügyminiszter, valamint a Költségvetési Tanács tagjainak meghallgatását a költségvetési bizottság szocialista elnöke, miután a kormány csütörtökön benyújtotta a parlamentnek a 2023-as büdzsé módosítását.
jan. 19
18:39
Nekünk írták a dalt! - A popzene hőskorát mutatja be a Magyar Zene Háza (Ripost)
Január 22-én nyílik az első időszakos kiállítás.
jan. 19
18:48
Horn: a választók kifejezetten az ellenzéki pártokkal elégedetlenek, nem a pártokkal általában (ATV)
Felszabadítaná az önkormányzati politikát a pártpolitika alól a Jobbik. Az ellenzéki párt szerint a Fidesz jászberényi veresége: ezt az utat jelöli ki a további ellenzéki győzelmek számára. A Momentum inkább az emberek problémáival foglalkozna, míg a Mi Hazánk szerint a Jobbik a saját kudarcát akarja így megmagyarázni. Megkérdezett elemzőink szerin
jan. 19
19:00
Kiakadt a külügy a szlovák külügyminiszterre, aki ismét Orbán Viktort kritizálta (SzMo)
Menczer Tamás szerint Rastislav Kácer „csak akkor érzi jól magát, ha rendszeresen minősíthetetlen stílusban beszél a magyar miniszterelnökről”.
jan. 19
19:09
Ősszel adják át a Székely Nemzeti Múzeum felújított épületét (Demokrata)
Várhatóan októberben adják át a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum felújított épületét.
jan. 19
19:21
Öngyilkosságtól féltik a gyilkossággal vádolt csernelyi tini édesanyját (Ripost)
Félnek, hogy a nő kárt tesz önmagában.
jan. 19
20:12
Nagy a baj? Látogatási tilalmat rendeltek el a szegedi klinikákon (ATV)
Látogatási tilalmat rendeltek el a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ valamennyi egységében, mivel a figyelőszolgálatba bevont orvosok megállapították, hogy Szegeden megkezdődődött az influenzajárvány - írja az index.hu.
jan. 19
20:12
A Mecsek is téli ruhát öltött, szépen kifehéredett a táj (SzMo)
Egyelőre még csak vékony hóréteg alakult ki, de már fehérbe borult minden.
jan. 19
20:36
Áram, víz és fűtés nélkül maradhat a Noé Állatotthon egyik menhelye (ATV)
Egy hét múlva áram, víz és fűtés nélkül maradhat a Noé Állatotthon egyik Vas vármegyei menhelye. A Szergényi rehabilitációs menhelyen 100 állat él, akiknek az élete múlik most azon, hogy az alapítvány elérje az áramszolgáltatót, és szerződést köthessenek - közölte az index.hu.
jan. 19
20:57
Erre számíthatnak a magyarok 2023-ban: messze lehet még a válság vége? (Pénzcentrum)
Európa az enyhe télnek köszönhetően elkerüli idén a recessziót, azonban a kilátásokat nagyban meghatározza a gázár alakulása - ismertették az Equilor Befektetési Zrt. elemzői csütörtöki sajtóbeszélgetésen Budapesten.
jan. 19
21:03
Uram, vezess engem! (Demokrata)
Így kezdődött a XX. század 1920-as, majd 40-es évekbeli romániai menekülthullámát követő harmadik magyar exodusa 1987 kora őszén.
jan. 19
21:24
Csöpög a plafonról a víz a Szentendrei Mentőállomáson – hiába ígérték meg a felújítást a választás előtt, azóta se történt semmi (SzMo)
A helyi fideszes országgyűlési képviselő korábban azt mondta, a kormány megelőlegezi az uniós forrást, amiből a felújítást finanszíroznák, most mégis erre a pénzre várnak.
jan. 19
22:18
Befejezte az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi számlagyára ügyében a nyomozást a NAV (ATV)
Befejezte az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi számlagyára ügyében a nyomozást a Nemzeti adó- és Vámhivatal (NAV); az elkövetők több, mint 1 milliárd 200 millió forintot csaltak el a költségvetésből - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Keresés