Több mint hatszáz hamis, egy ismert márka nevét felhasználó, azt egy betűvel megmásító kéziszerszámra és kisgépre bukkantak a pénzügyőrök szerdán Gyulán – tudatta közleményben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Keményen kritizálják egy, az Európai Parlament elé kerülő jelentésben Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős magyar biztosa munkáját. Több EP-képviselő az Európai Bizottság vizsgálatát szorgalmazza.
Átvehetné a kormány például a helyi sportlétesítmények üzemeltetését, hiszen sok helyen kénytelenek voltak bezárni a helyi uszodát is. De gond a településeknek „ajándékozott” stadion, tanuszoda, kézilabdacsarnok fenntartása is.
A salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban egy külsős cég állította össze a végzős diákok próbaérettségijét, így a teszt minden diáknak 4900 forintjába került.
Öt év alatt durván 6000 fővel csökkent a pedagógusok létszáma Magyarországon. Az óvodákban a legrosszabb a helyzet, ám az általános- és középiskolákban is egyre leterheltebbek a tanárok, hiszen arányaiban egyre több gyerekkel kell foglalkozniuk.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a közelmúltban egy újabb személyt hallgatott ki abban az ügyben, amely a 24.hu-t is üzemeltető Central Médiacsoport tulajdonosához, Varga Zoltánhoz köthető – írja a Magyar Nemzet.
Tavaly szeptember óta 20 centit emelkedett a Balaton és a Velencei-tó vízszintje mondta el az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
Az Eurostat végleges adatai alapján decemberben az előzetes adattal megegyezően 9,2 százalékkal emelkedtek éves bázison a fogyasztói árak az euróövezetben, tovább mérséklődve az októberben 10,6 százalékon elért rekordról.
Jövő héten Brüsszelben tárgyal majd Navracsics Tibor az Erasmus-programról. Az uniós forrásokért is felelős miniszter úgy látja: egyelőre az Európai Bizottság sem tudja, mit kell tennie Magyarországnak, hogy a program továbbra is elérhető legyen.
Elütött egy embert a Nyugati pályaudvarról Vácra tartó vonat Dunakeszi alsó megállóhelynél, emiatt késnek a járatok a Budapest-Vác-Szob vonalon – közölte a Mávinform szerdán a honlapján.
A magyar miniszterelnök Twitteren osztotta meg véleményét Marc Tarabella belga és Andrea Cozzolino olasz európai parlamenti képviselők mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatban.
Nem könnyű manapság árstopos csirke far-háthoz jutni, pedig hatalmas rá a kereslet – panaszolta több hallgató az InfoRádiónak. Hogy miért kezd hiánycikké válni ez a termék, arról a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkárát kérdeztük.
Egy lapinterjúban a Miniszterelnökség politikai államtitkára azt mondta, végül ismét Karácsony Gergely lesz a baloldal főpolgármester-jelöltje, míg Tarlós István szerint utódja jelentős szereptévesztésben van.
A pozícióra az egyetem vezetése nyílt pályázat útján várta a jelentkezőket, majd több körös kiválasztási folyamat eredményeképpen nevezte ki az egyetem rektora az új dékánt.
A blokádok és a szankciók sikertelenek a céljaik elérése szempontjából, és csak nehézségeket okoznak azoknak az embereknek, akik nem tehetnek ezek okairól, ez tapasztalható Európában és Kubában is - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Havannában.
Pankotai Lili, aki október 23-án heves beszédével - amely műfaja miatt trágár szavakat is tartalmazott - szinte egyik napról a másikra vált ismertté, a Spirit FM #nofilter című műsorában volt Köböl Anita vendége.
Valaki máris ellopott egy vármegyehatárt jelző táblát, sőt a rendőrség már körözi is az útjelzőt. A tettes vélhetően nem tudja, de ha elkapják, akkor akár közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt is felelhet, de hogy garázdaság miatt előveszik, az szinte biztos.
Hajdúböszörmény polgármestere szerint megmenti az önkormányzatot az a 444 millió forint támogatás, amit a megnövekedett energiaárak kompenzálására kaptak a kormánytól.
Az ELTE-oktatók közös állásfoglalást küldtek az egyetem vezetésének, ebben azt követelték, hogy emeljék az alapbéreket, azok ugyanis nem csak európai vagy közép-európai, de magyarországi összehasonlításban is extrém alacsonyak.
Pankotai Lili, aki október 23-án heves beszédével - amely műfaja miatt trágár szavakat is tartalmazott - szinte egyik napról a másikra vált ismertté, a Spirit FM #nofilter című műsorában volt Köböl Anita vendége.