Orbán Viktor miniszterelnök a Győr-Moson-Sopron megyei Acsalagon a hétvégén felkeresett egy óvodát, amelyet a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején, 2009-ben zártak be, de 2021-ben újra megnyitottak.
Orbán Viktor miniszterelnök a Győr-Moson-Sopron megyei Acsalagon a hétvégén felkeresett egy óvodát, amelyet a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején, 2009-ben zártak be, de 2021-ben újra megnyitottak - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, hozzátéve: a látogatásról hétfőn közzétettek egy videót is a kormányfő közösségi oldal
Folytatólagosan elkövetett lopás miatt feljelentést tesz Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár ellen Brenner Koloman, az országgyűlés jobbikos alelnöke.
A Városháza-ügyet vizsgáló bizottság hétfői ülésén Soproni Tamás bizottsági alelnök, momentumos politikus által készített jelentéstervezetet fogadta el a grémium baloldali többsége, amely egyúttal leszavazta a Kovács Péter (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök által készített 35 oldalas tervezetet - írta meg az MTI.
A momentumos Soproni Tamás elfogadott jelentése szerint egyik tag sem támasztotta alá a hangfelvételeken szereplő »irányított pályázatra« vonatkozó sejtetéseket.
– Egészen elképesztő történetnek járt utána a Blikk: egy jó nevű budapesti gimnázium énektanárát saját diákjai buktatták le, miután ő burkolatlanul is szexuális tartalmú utalásokkal, üzenetekkel bombázta a 10. osztályos lányokat. A pedagógus többször is kellemetlen helyzetbe hozta a lányokat, feltűnően bámulta a feneküket és a mellüket
Bangóné Borbély Ildikó éveken keresztül hazudott, ezért joggal merül fel a kérdés, az MSZP vagy annak vezetése korábban is tudhatott-e arról, hogy képviselőjük hazudik a diplomáját illetően – mondta Nacsa Lőrinc.
6. dan, több ezer ejtőernyős ugrás, megszámlálhatatlan ereklye és elismerés, ezenfelül volt mélységi felderítő, műszaki búvárok csoportparancsnoka, az év katonája, vezénylőzászlós, hadműveleti tiszt, többszörös kézitusabajnok, valamint különleges műveleti csoportparancsnok – A Honvédelem.hu KüzdőSportrék sorozatának legújabb részében Lázár Tibor őr
Magyarország minden intézkedést ellenez, amely élezi az ukrajnai helyzetet, ezzel szemben viszont minden olyat támogat, amely segíti a konfliktus tárgyalásos rendezését - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
Orbán Viktor miniszterelnök a Győr-Moson-Sopron megyei Acsalagon a hétvégén felkeresett egy óvodát, amelyet a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején, 2009-ben zártak be, de 2021-ben újra megnyitottak - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, hozzátéve: a látogatásról hétfőn közzétettek egy videót is a kormányfő közösségi oldal
A tanár az iskolában gyakran bámulta a lányok melleit, fenekét. Elküldték a botrányt követően. Az iskola az őt álprofillal lebuktató diákok ellen fegyelmit indított. A diákok és a szülők fel vannak háborodva.
Márki-Zay Péter a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje korábban arról beszélt, hogy nincs szükség orvosra egy szülésnél, és a magyarok menjenek Indiába szemműtétre.
Az infláció legyőzéséhez a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára és a kormánynak teljes versenyképességi fordulatot kell végrehajtania - idézi Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét az MTI.
Az idén június 9. és 12. között rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált, amelyre hét kategóriában várják a nevezéseket a szervezők február 18-án éjfélig.
Sértőnek, megalázónak és a mindennapi életben súlyos következményekkel járónak nevezte a közösségi médiában tett nyilatkozatában az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Márki-Zay Péter kijelentését.
Csizmadia Gábor, a Magyar Munkaerőkölcsönzők Országos Szövetségének elnöke úgy véli, az infláció figyelembevételével összességében 10 százalék, plusz-mínusz 2 százalék teljes piaci bérkorrekció várható.
Az ELTE Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára szerint az ügyészség abban hibát követ el, hogy az ügyben nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a közvéleményt megnyugtassa, hiszen jóval enyhébb súlyú ügyekben is rendeltek már el letartóztatást.
Életének nyolcvanhatodik évében, hétfőn elhunyt Kabdebó Lóránt magyar irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, Szabó Lőrinc monográfusa - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum hétfőn az MTI-vel.