2022. szeptember 14. szerda

szept. 14
7:36
A Magyar Orvosi Kamara támogatja Pintér Sándor rendeletét, amivel módosított az abortusz szabályain (444.hu)
A TASZ jogásza szerint a módosítás viszont nem más, „mint egy káros látszatintézkedés, ami csak arra alkalmas, hogy egyébként is nehéz helyzetben lévő nőket megalázzon”.
szept. 14
7:36
A rezsiárak miatt egymás után emelik a parkolási díjakat a városok (rtl.hu)
Így próbálják kompenzálni az elszálló költségeket.
szept. 14
7:42
Az orvosi kamara etikai bizottsága támogatja Pintér Sándor abortuszmódosítását (rtl.hu)
Böszörményi-Nagy Géza szerint az orvosoknak kötelességük a terhesség megtartása mellett érvelni.
szept. 14
7:48
Gyurcsány Ferenc: „ha kellett fizetnem barmiért is, mostanra megfizettem” (Infostart)
A volt kormányfő azt írta a Facebookon, hogy eddig volt idejük azoknak, akik meg akarták ölni. Meg azt is, hogy a küzdelmet egy jobb országért pártja, a Demokratikus Koalíció vezeti.
szept. 14
7:48
ORFK: Mintegy 12 ezren érkeztek Ukrajnából kedden (hirado.hu)
Vonattal 76-an érkeztek – köztük 31 gyermek – az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre – tudatta az ORFK.
szept. 14
7:54
Ez is drágul: brutálisan emelkedik a parkolási díj több magyar városban (Blikk)
Az önkormányzatok a rezsiárak elszállása miatt nemcsak a kiadásokat próbálják lefaragni, de igyekeznek többletbevételre is szert tenni: például a parkolási díjak emelésével.
szept. 14
7:54
135 milliárd forintot nyer az állam a rezsi emelkedésén (ATV)
A fogyasztói árindex alapján itthon az áram 1,71 százalékát, míg a vezetékes gáz 1,873 százalékát teszi ki a kiadásoknak.
szept. 14
8:00
Egy kormánytag sem megy el az Európai Parlamentbe, ahol ismét a magyar jogállamiságról vitáznak (444.hu)
Gwendoline Delbos-Corfield jelentéséről vitatkozik a parlament, amely szerint Magyarországon már csak papíron működik a demokrácia. Korábban az ilyen vitákra maga Orbán is elment.
szept. 14
8:06
Lohol az Aldi a Lidl után (ATV)
A Lidl tréfából dobott piacra saját logós ruhákat, most az Aldin van a sor.
szept. 14
8:12
Elhunyt Wittner Mária (Demokrata)
Hosszú betegség után Wittner Mária itt hagyott bennünket – jelentette be a Magyarságkutató Intézet a Facebookon.
szept. 14
8:18
Megint nagyon közel a 400-hoz a forint (ATV)
Minimálisan ugyan, de a kedd esti szinthez képest tovább gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon szerda reggel.
szept. 14
8:24
Támogatja az új abortuszszabályt az orvosi kamara etikai bizottsága (SzMo)
Az orvoslás egyik alapelve az élet védelme, ez pedig az etikai kódexünkben megfogalmazottak szerint a fogantatástól kezdődik – mondta Böszörményi-Nagy Géza.
szept. 14
8:30
Horrorrá vált a magyar sztár születésnapja (ATV)
Hármas karambolba került Sári Évi.
szept. 14
8:36
Elhunyt Wittner Mária '56-os szabadságharcos (hirado.hu)
Elhunyt 85 éves korában Wittner Mária '56-os szabadságharcos, a Fidesz volt országgyűlési képviselője – tudatta a család az MTI-vel szerdán.
szept. 14
8:42
Parragh László szerint a vasárnapi boltzárral sokat lehetne spórolni (rtl.hu)
A kamarai elnök úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetben össze kell fogni, csak így küzdhető le a válság.
szept. 14
8:44
Figyelőket keres több mint hatszázezres fizetésért a titkosszolgálat (rtl.hu)
Ehhez még nagyjából háromszázezer forintnyi egyéb juttatás is jár.
szept. 14
8:48
Orbán Viktor megrendülten búcsúzik Wittner Máriától (ATV)
„Hűség mindhalálig” – írta a 85 éves korában elhunyt Wittner Máriával közös fotója mellé.
szept. 14
8:48
Meghalt Wittner Mária (444.hu)
Harcolt 56-ban, halálra is ítélték, majd az utolsók között szabadult 13 év után. A Fidesz képviselője 85 éves volt.
szept. 14
8:54
Meghalt Wittner Mária (Infostart)
Az '56-os szabadságharcost, a Fidesz volt országgyűlési képviselőjét 85 éves korában érte a halál.
szept. 14
8:54
Így búcsúzik Orbán Wittner Máriától: „Hűség mindhalálig” (Blikk)
Hosszú betegség után, 85 éves korában, elhunyt Wittner Mária, egykori '56-os hős, volt fideszes országgyűlési képviselő – adta hírül közösségi oldalán szerdán reggel a Magyarságkutató Intézet.
szept. 14
8:54
Rogán Antal felügyelete alá került a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (ATV)
A hivatal, vagyis a Kehi a közpénzek felhasználását ellenőrzi.
szept. 14
8:54
Bűnbakká válhat a Momentum elnöke (Demokrata)
Az olimpiaellenes párt Gelencsér Ferenc megválasztása óta lényegében csak a pártelnök baklövéseivel kerül be a sajtóba.
szept. 14
9:00
Elhunyt Wittner Mária - Orbán Viktor megrendülten búcsúzik (ATV)
„Hűség mindhalálig” – írta a miniszterelnök 85 éves korában elhunyt Wittner Máriával közös fotója mellé.
szept. 14
9:06
Orbán Viktor: Isten nyugosztalja Wittner Máriát! (hirado.hu)
„Hűség mindhalálig. Isten nyugosztalja Wittner Máriát!” – írta Orbán Viktor miniszterelnök Wittner Mária '56-os szabadságharcos, volt országgyűlési képviselőre emlékezve.
szept. 14
9:06
Meghalt Wittner Mária '56-os szabadságharcos, a Fidesz volt országgyűlési képviselője (SzMo)
200 napot töltött a börtönben halálraítéltként, majd a másodfokú bíróság az ítéletét életfogytiglanra változtatta. 13 évnyi raboskodás után, 1970. március 25-én, az utolsó forradalmárok között szabadult, de amnesztiát nem kapott.
szept. 14
9:06
Fekete-Győr András álszent gesztusa (Demokrata)
Már hónapokkal ezelőtt tudható volt, hogy ügye miatt legkésőbb szeptember végén elveszíti mentelmi jogát, azaz lényegében semmilyen gesztust nem gyakorolt.
szept. 14
9:06
Meghalt Wittner Mária (rtl.hu)
A Fidesz volt képviselőjét, az egykori 56-os felkelőt 85 éves korában érte a halál szerda hajnalban.
szept. 14
9:08
Stabilan ezer fölött van a megállított illegális határsértők száma (hirado.hu)
Kedden ismét több mint ezer illegális migránst állítottak meg a rendőrök, továbbá lefüleltek magyar, román és egyiptomi embercsempészt is.
szept. 14
9:12
Heti járványadatok: 11 596 új fertőzött, 42 halott (Infostart)
Megtört a javuló tendencia: hetek óta először nőtt a regisztrált új fertőzöttek száma.
szept. 14
9:12
Orbán Viktor is gyászolja '56 hősét, Wittner Máriát (Ripost)
Wittner Mária 85 évesen halt meg, régóta nagyon beteg volt.
szept. 14
9:18
Valami történik a Corvinus Egyetemen, de mi van a háttérben? (ATV)
Két újabb felmondásról számoltak be.
szept. 14
9:18
Heti koronavírus: tizenegyezer felett az új fertőzöttek száma (Demokrata)
A járvány kezdete óta 2 070 443-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma.. Grafikon a cikkben.
szept. 14
9:24
Megint nagyon közel a 400-hoz az euró (ATV)
Minimálisan ugyan, de a kedd esti szinthez képest tovább gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon szerda reggel.
szept. 14
9:30
Több mint 11,5 ezer új fertőzöttek a múlt héten (hirado.hu)
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 417 307.
szept. 14
9:30
Újabb áremelkedés: drágul a lottózás is (rtl.hu)
Már a szerencse is inflálódik.
szept. 14
9:36
Fontos bejelentés érkezett a hazai koronavírus-helyzetről (Ripost)
Magyarországon a járvány jelenleg mérsékelten zajlik.
szept. 14
9:36
A kormány nem vesz részt a magyar jogállamiságról szóló európai parlamenti vitán (rtl.hu)
A korábbi vitákon Orbán Viktor személyesen vett részt.
szept. 14
9:42
Támogatja a Magyar Orvosi Kamara Pintér Sándor abortusz-rendeletét (ATV)
Mind a beteg érdekében mind etikai szempontból támogatják a változtatást – jelentette ki a MOK Etikai Bizottságának elnöke.
szept. 14
9:48
Így csocsózott Novák Katalin a magyar katonákkal Koszovóban (Ripost)
A köztársasági elnök csocsózott egyet a magyar katonákkal.
szept. 14
9:54
Itt vannak az elmúlt egy hét koronavírus-adatai: több mint 11 ezer fertőzöttet azonosítottak hazánkban (Blikk)
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 417 307, közülük 6 203 509-en a második, 3 895 939-en a harmadik, 338 689-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták – közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.
szept. 14
9:54
Új műsorokkal és markáns személyiségekkel indítja be az őszt a Spirit FM (ATV)
Új arcok, új műsorok és még több politika. Szeptember 19-én indul a Spirit FM 92.9 megújult őszi műsorstruktúrája.
szept. 14
9:54
Durván megdrágult a magyarok egyik kedvenc autója: már 13 millió felett a listaára (Pénzcentrum)
A súlyos infláció bizony egy ideje az autóipart is elérte.  Ezúttal a Suzuki drágított nagyot, mindkét Esztergomban gyrátott modell esetében.
szept. 14
10:06
Bruttó 660 ezres alapbérért toboroz megfigyelőket a magyar titkosszolgálat (SzMo)
Ráadásul bruttó 200 ezer forintos cafetéria is jár a fizetés mellé.
szept. 14
10:06
„Senkinek nem kívánom ezt” – megszólaltak a négygyerekes szülők, akiknek a házát a vagyonos polgármester szerezte meg (rtl.hu)
Egy Veszprém megyei négygyerekes család nemrég vesztette el az otthonát. A házukat elárverezték, és legnagyobb csodálkozásukra nem más vette meg, mint a település polgármestere, hárommillió forintért. A család hiába kérte, hogy találjanak valami megoldást, Béb első embere nem engedett. Az ügy közben érdekes fordulatot vett, mert a rendőrség is nyom
szept. 14
10:18
Novák Katalin is megemlékezett Wittner Máriáról (hirado.hu)
A köztársasági elnök közösségi oldalán emlékezett meg.
szept. 14
10:18
A vasárnapi boltzár jó spórolási lehetőség lenne Parragh szerint (SzMo)
A kamara elnöke úgy gondolja, hogy Magyarországon a vásárlás családi programmá alakul át, ami nem feltétlenül szerencsés.
szept. 14
10:24
Huszonkilenc évvel ezelőtti emberölést derítettek fel Kecskeméten (Demokrata)
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést derítettek fel a Bács-Kiskun megyei rendőrök. Videó!
szept. 14
10:30
„Ezerszer megbánták, hogy nem akasztottak fel”– Wittner Mária utolsó interjúja (Demokrata)
A szeptember 14-én elhunyt 56-os hőssel készült utolsó, júliusban megjelent Demokrata-interjú.
szept. 14
10:36
A magyar kormánynak elege lett, drasztikus lépés jön (ATV)
A zöld rendszámú autók töltéséről hoztak döntést.
szept. 14
10:42
Rogán Antal ellenőrizheti, hogyan gazdálkodnak a nemzeti vagyonnal (Menedzsment Fórum)
A májusi kormányalakítással a Kormányzati Ellenőrzési Hitatalt ténylegesen irányító, korábban önálló Miniszterelnöki Kormányiroda beolvadt a Miniszterelnöki Kabinetirodába. A rendeletmódosítás ezt az állapotot állítja helyre.

Keresés