„Hogyan képesek kérni egy nőt a legkiszolgáltatottabb helyzetek egyikében, hogy hallgassa meg a gyermeke szívhangját mintegy búcsúzóul?” - teszi fel a kérdést a fiatal lány, aki Pintér Sándornak és Dúró Dórának is üzent.
Élesen kritizálta Mario Radić horvát politikus az uniós szankciós politikát, elismerően nyilatkozva ugyanakkor a magyar miniszterelnök háborúval összefüggő intézkedéseiről – írta meg a Mandiner a Jutarnji list horvát napilap nyomán.
Nagy az öröme a fővárosban élő Ábel Józsefnének, amióta megtudta, hogy nyert a Blikk éppen zajló, Must vagy soha! játékával. Olvasónk egy 30 ezer forintos drogéria-utalvánnyal lett gazdagabb.
A rezsisokk, az elszálló infláció, az üzemanyag árak növekedése még előre nem látható mértékben érinti a kereskedelmi résztvevőket. A kisvállalkozások vannak igazán veszélyben, mivel erőforrásaik végesek. Akinek nincs előkészített túlélő stratégiája, nem biztos, hogy fent marad a vízen.
Felmentették, és szaktanárrá fokozták le a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgató-helyettesét, amiért részt vett a tanárok polgári engedetlenségi mozgalmában. Jogszerű volt a büntetés?
Michael O’Leary budapesti sajtótájékoztatóján sem kímélte a magyar kormányt. Az is kiderült Nagy Mártonnak feladták-e már a Közgazdaságtan tökfejeknek című könyvet.
Többen is végignézték, ahogyan a Hév nekimegy a sínekre hajtó Mercedesnek. Úgy tudni, a kocsi elnézte a szemafor jelzését, de csodával határos módon apróbb sérülésekkel megúszta az esetet.
Az uniós minimálbérről szóló irányelv elfogadása kulcsfontosságú a szociális jogok megerősítéséhez, valamint fontos üzenetet hordoz mindazon többmillió munkavállaló számra, akik keményen dolgoznak, de keveset keresnek - jelentette ki Nicolas Schmit foglalkoztatásért és a szociális jogokért felelős uniós biztos Strasbourgban kedden.
L. Simon László gyerekkorában még pulóverben ült a televízió előtt, és előtte a testvéreivel együtt fűtöttek be. Elkényelmesedtünk a főigazgató szerint.
A nőjogi szervezetek szerint elveszik a nők önrendelkezéshez való jogát, ráadásul semmit nem segítenek a nem kívánt terhességből születetett gyerekeknek és édesanyjuknak.
Két pilóta, a 27 éves Katovics Balázs százados és a 28 éves Mizsei Mihály százados életét vesztette. Egyiküknek néhány nap múlva lett volna az esküvője. A MiG-23-as pilótái, miután egy Szu-22-esnek ütköztek, még megpróbálták hazavinni gépüket a pápai repülőtérre, néhány kilométerrel a kifutópálya előtt azonban lezuhantak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Lehetetlen minden állami intézményben és cégnél egynegyedével csökkenteni a gázfogyasztást - ezt mondta híradónknak a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke. Boros Péterné szerint sok helyen energetikai korszerűsítésre lenne szükség vagy az otthoni munkavégzés elrendelésére.
Nem fog fűteni, vagy csak kétnaponta fürdik majd az a nyugdíjas, akit arról kérdezett híradónk, hogy a hidegebb hónapokban miként spórol majd a rezsin. Valéria 72 éves özvegy, és három gyerekét támogatja havi 150 ezer forintból. Másik interjúalanyunk jobb helyzetben van, bár a férje keresete elmegy a rezsire: az ő 122 ezer forintos nyugdíjából megé
Feleslegesen költhettek el akár több százezer forintot azok a többgenerációs családi házban élők, akik kormányzati javaslatra elkezdték társasházzá alakítani az otthonukat. Augusztusban már többen földmérőt fogadtak, és ügyvédet is megbíztak az alapító okirat elkészítésével, ám múlt pénteken megjelent egy kormányrendelet. Eszerint már nem kell társ