A gázármaximálásra elérkezett az idő Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint. Szijjártó Péter az atv.hu-nak adott interjúban az európai gázármaximalizálás és az energiacsúcs kapcsán azt mondta: először szeretnék látni a javaslatot.
Elrendelte Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) minősített vesztegetéssel gyanúsított elnökének letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken.
Az MNB által publikált friss számok alapján júliusban durván visszaesett a magyarok érdekldése a hitelek iránt. A babaváró támogatás is megsínylette a váratlan fordulatot. Bár két hónappal ezeltt még úgy tnt, már csak néhány hónapjuk van a családoknak a támogatott kölcsön igénylésére, ez sem hozta meg lelkesedésüket a hiteligénylés iránt. Vajon meg
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemi kereste meg az önkormányzatot, akik viszont nem számítanak arra, hogy a helyiek a világűrrel kapcsolatos problémákkal keressék fel őket a jövőben.
Tudatos internet- és okoseszköz-használattal bárki csökkentheti a digitális lábnyomát, ezzel elősegítve a környezetvédelmet és a fenntarthatóságot – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
"Évnyitó - Az oktatás nemzeti ügy" címmel tüntetést szervezett a Diákok a tanárokért csoport. A résztvevők a Szent István Bazilikánál kezdtek gyülekezni 4 óra körül, a Facebookon meghirdetett eseményre több mint 4700-an jelezték részvételi szándékukat.
Mintegy 1,2 milliárd forint értékben indított lakossági zajvédelmi programot szeptember 1-jén a Budapest Airport a több mint tíz éve futó programjának bővítéseként – közölte a cég pénteken az MTI-vel.
"Évnyitó - Az oktatás nemzeti ügy" címmel tüntetést szervezett a Diákok a tanárokért csoport. A résztvevők a Szent István Bazilikánál kezdtek gyülekezni 4 óra körül, a Facebookon meghirdetett eseményre több mint 4700-an jelezték részvételi szándékukat.
"Évnyitó - Az oktatás nemzeti ügy" címmel tüntetést szervezett a Diákok a tanárokért csoport. A résztvevők a Szent István Bazilikánál kezdtek gyülekezni 4 óra körül, a Facebookon meghirdetett eseményre több mint 4700-an jelezték részvételi szándékukat.
"Évnyitó - Az oktatás nemzeti ügy" címmel tüntetést szervezett a Diákok a tanárokért csoport. A résztvevők a Szent István Bazilikánál kezdtek gyülekezni 4 óra körül, a Facebookon meghirdetett eseményre több mint 4700-an jelezték részvételi szándékukat.
A Széchenyi Terv Plusz keretében megvalósuló projekt 269,5 millió forint európai uniós, feltételesen vissza nem térítendő támogatással, valamint 329,4 millió forint saját valósul meg.
A Weisenburger István által tervezett Mazsola és Tádé bélyegblokk címletein a sorozat három főszereplője látható, a keretrajzon pedig a tökház és néhány további szereplő is megjelenik.
„Évnyitó - Az oktatás nemzeti ügy” címmel hirdetett demonstrációt péntek délutánra a Diákok a Tanárokért nevű szervezet. A tüntetésről ebben a cikkünkben élőben tudósítunk.
Diákok szervezték a tanáraikért a pénteki demonstrációt, amelynek résztvevői a Szent István Bazilika elől először a közoktatásért felelős Belügyminisztérium elé, majd a Fővám térre vonultak. Videók az ősz első nagy tüntetéséről.
Amit követelnek: megoldás a tanárhiányra, tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyag, élhetőbb körülmények az iskolákban és figyelem az oktatásra.
"Évnyitó - Az oktatás nemzeti ügy" címmel tüntetést szervezett a Diákok a tanárokért csoport. A résztvevők a Szent István Bazilikánál kezdtek gyülekezni 4 óra körül, a Facebookon meghirdetett eseményre több mint 4700-an jelezték részvételi szándékukat.
Drágább lesz a gumicsere, a rezsiárak erre a szektorra is hatnak. Az egyik kőbányai gumiszervizes azt mondta, ő 20- 25 százalékot biztos, hogy emelni fog az árakon. A vendéglátóipar is komoly bajban van, sorra jelennek meg a hírek a bezárt éttermekről, a szállodaipar pedig szintén nincs jó helyzetben. Munkanélküliségi hullámra számítanak, éppen ezé
A tavalyi, egész szezon alatt elért évtizedes rekordnál is többen választották a MÁV-START járatait a hazánk legnagyobb tavához történ utazáshoz - írja közleményében az állami vasúttársaság. Az el- és fszezonban több mint 2,7 millióan utaztak vonattal a tóhoz, vagy onnan, illetve a balatoni állomások között. A korábbi tapasztalatok alapján várható
Péntek estére "Évnyitó - Az oktatás nemzeti ügy" címmel tüntetést szervezett a Diákok a tanárokért csoport. A résztvevők a Szent István Bazilikánál kezdtek gyülekezni 4 óra körül. A Facebookon meghirdetett eseményre több mint 4700-an jelezték részvételi szándékukat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az idén több fesztivál alatt négyszer-ötször több vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyeken a rendezvényeknek helyt adó településeken a tavalyinál.
Magyarország egyik legsikeresebb, nemzetközi szinten is elismert turisztikai terméke a fesztiválturizmus, az idén több fesztivál alatt négyszer-ötször több vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyeken a rendezvényeknek helyt adó településeken a tavalyinál - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteki közleményében, melyet az MTI ismertet
Két év kihagyás után ezen a nyáron ismét a fesztiváloké volt az egyik turisztikai fszerep Magyarországon. A legismertebb hazai rendezés események, mint a VOLT Fesztivál, a Balaton Sound, a Fishing on Orf, a VeszprémFest, az EFOTT, a Campus, vagy a Sziget Fesztivál idén is számos hazai és külföldi vendéget mozgattak meg országszerte. A nagy, többnap
"Évnyitó - Az oktatás nemzeti ügy" címmel tüntetést szervezett a Diákok a tanárokért csoport. A résztvevők a Szent István Bazilikánál kezdtek gyülekezni 4 óra körül, onnan a Belügyminisztérium elé, majd a Fővám térre vonultak. A szervezők azt ígérték: folytatni fogják az akciózást, amíg el nem érik céljukat.
A második negyedévben tapasztalt kimagasló hitelbővülés után a folyamatok lassulására figyelmeztet a Nemzeti Bank. A legfrissebb jelentés visszafogottabb hitelezéssel számol az év második felében. Az összefoglaló szerint a bankok már a második negyedévben keményítettek például a lakáshitelek feltételein. A szigorítás folytatódik, legalábbis erről s