A főpolgármester-helyettes szerint az energiaválsággal önkormányzati, de még csak kormányzati szinten sem lehet már mit kezdeni. A főváros ezért sem gondolkozott azon, hogy a közösségi költségvetés egymilliárdját átcsoportosítsák. Meglátásuk szerint ráadásul kifejezetten fontos a program, melynek célja, hogy megmutassák az embereknek, hogy igenis v
A lakosságnál az előfizetések és a hívások számában, illetve a percforgalom alakulásában is a havidíjas mobil-előfizetések kerültek túlsúlyba 2014 és 2021 között – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán az MTI-vel.
Kifogástalan a Sajó vízminősége, a folyó magyarországi szakaszán szennyeződés nem mutatható ki - ismertette Raisz Anikó, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára szerdai miskolci sajtótájékoztatóján.
Számos pletyka kering arról, hogy az okosfunkciókkal ellátott eszközeinken keresztül kifigyelhetik a szokásainkat, vagy ellophatják a jelszavainkat, képeinket, videóinkat. Sokan azért nem vásárolnak például okosotthon-eszközöket, mert féltik az adataikat, és nem bíznak a technológiában.
A Patent Egyesület munkatársai szerint a szívhang meghallgatásáról szóló abortusztörvény semmi másról nem szól, csak hogy még tovább nyomasszák a nőket, akik a terhességmegszakítás mellett döntenek.
Életének 81. évében rövid, súlyos betegség után szeptember 8-án elhunyt Bráda Tibor Munkácsy Mihály-díjas festőművész - tudatta felesége, Deák Ilona szerdán az MTI-vel.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint a művi terhességmegszakítással kapcsolatos új szabályozás nem ellentétes a kamara érvényes etikai kódexével és annak alapelvével. Egyben jelezték: az új szabályozás megjelenését nem előzte meg sem társadalmi vita, sem szakmai egyeztetés.
Megfordult a trend, ismét enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.
A jogszabályban előírt 20-22 °C fok biztosítása az oktatási és nevelési intézményekben fenntartótól függetlenül (állami, önkormányzati, egyházi, alapítványi) feladata a kormánynak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Magyarországon a vállalatok negyede elbocsátásra készül. A négynapos munkahét is enyhíthetné a hivatalok rezsigondjait, azonban a kormány napirendjén nem szerepel ennek az intézkedésnek a bevezetése. Nyugat-Európában már régebb óta alkalmazzák a modellt, miszerint a cégek többnyire csökkentik a munkaidőt, a fizetést viszont nem.
Veszélybe került az egyik legrégebbi budapesti étterem működése, miután a villanyszámlájuk ötszörösére, a gázszámlájuk pedig 8-10-szeresére emelkedik. Az üzletvezető azt mondta, a forgalom is visszaesett, így hétfőnként már ki se nyitnak, keddtől csütörtökig pedig veszteségesen működnek. A tulajdonosok elgondolkodtak a végleges és az időszakos bezá
400 konténeres kazánt szereznek be októbertől a fűtési szezon végéig, hogy csökkentsék a közintézmények földgázfelhasználását - erről Palkovics László miniszter beszélt az atv.hu-nak.
400 konténeres kazánt szereznek be októbertől a fűtési szezon végéig, hogy csökkentsék a közintézmények földgázfelhasználását - erről Palkovics László miniszter beszélt az atv.hu-nak.
Bakondi György szerint a háború és a brüsszeli szankciók nemcsak a gazdaságra, hanem a bevándorlási válságra is hatnak, ennek pedig hamarosan Magyarország is látni fogja a következményeit.
A tervek szerint jövő hét hétfőn kerülnek az Országgyűlés elé az Európai Bizottságnak tett ígéretekkel kapcsolatos törvényjavaslatok. A miniszter reményei szerint ez azt jelzi majd a bizottság felé, hogy nemcsak a vállalásai komolyak a kormánynak, hanem a végrehajtás is. Az új korrupcióellenes hatóság kapcsán úgy vélekedett: Magyarország annyi váda
Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint „fikciós mesedélután” volt az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének az unió alapját képező értékek Magyarország általi súlyos megsértésének egyértelmű kockázata címmel rendezett szerdai vita.