Mivel az elmúlt évezredben a magyar állam elég erős volt ahhoz, hogy túlélje a tatár, a török és a szovjet országdúlást, azokat a századokat, amikor Magyarország sorsáról nem Magyarországon döntöttek, és túlélte Trianont, „jó okunk van azt remélni, hogy a jelen nehézségei által állított akadályokat is sikerrel leküzdjük” – fejtette ki a miniszter.
Korábban már elmaradt a mára tervezett ünnepi légi parádé a rossz időjárás miatt, most pedig az augusztus 20-i nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs úgy döntött, a zivatarveszély miatt nem biztonságos megtartani a tűzijátékot Budapesten.
Az operatív törzs arra jutott, hogy az este 9 órára tervezett tűzijáték megtartása nem biztonságos. A tervek szerint a tűzijátékot jövő szombat este 9 órakor tartják meg.
Magyarország és Európa sorsának egybeforrottságát hangsúlyozta a köztársasági elnök szombaton Székesfehérváron, a Szent István-napi állami ünnepen tartott beszédében.
Elmarad a Szent István-napi hagyományos Szent Jobb-körmenet Budapesten, az ünnepi szentmisét megtartják a Szent István-bazilikában - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szombaton kora délután az MTI-vel.
Több olvasónk is jelezte, hogy hiába vásárol jegyet vagy bérletet a BKK BudapestGO applikációs rendszerével, a tranzakció után a bank ugyan levonja a vásárlás értékét a számláról, de a mobiltelefonon nem jelenik meg QR-kód, amivel aztán igazolhatná az utas, hogy megváltotta a szolgáltatást, és utazhat a járaton.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tájékoztatta a Kedves Híveket, az érdeklődőket és a sajtó munkatársait, hogy a bazilikában kerül megrendezésre a szentmise.
Cs. István, aki a két utolsó támadásban vett részt, 13 évet töltött fegyházban és szombat reggel szabadult a sátoraljaújhelyi börtönből – írja a Blikk.
Óriási területen tombolt a tűzvész pénteken, a 18. kerületi Kettős-Körös utca környékén. A Katasztrófavédelem munkatársai testközelből élhették át az elképesztő pusztítást. Erről videót is készítettek.
Ma zajlik a müncheni multisport Eb keretében zajló kajak-kenu Európa-bajnokság. A bajnokságon egy arany és egy ezüstérmet szereztek a magyarok: Kopasz Bálint kajak egyes 1000 méteren első, Nagy Bianka és Bragato Giada párosa pedig a női C-2 500 méteren második lett.
Megalakultunk cím alatt jelentkezett be Jakab Péter, a Jobbikból kilépni kényszerült bukott politikus, aki egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendezvényen jelentette be, elindul a Nép Pártján Mozgalom – számolt be róla a Magyar Nemzet.
Jakab Péter országgyűlési képviselő főzés közben üzent a Facebook követőinek. Fakanállal a kezében figyelmezteti a közönségét, de még mindig nem derült ki, mire készül. A beígért nagy bejelentés még nem történt meg.
Honvédelmi miniszterként kiemelt feladatának nevezte az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hogy a megújuló haderő tisztikara visszakapja megbecsült státuszát, tekintélyét.
Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, mit szólnak a budapestiek a négynapos ünnepségsorozathoz augusztus 20-a alkalmából. Kiderül, milyen programok érdeklik őket és az is, hogy mit gondolnak az esemény költségeiről. Frissítés: az operatív törzs döntése értelmében az esti tűzijátékot elhalasztják és egy héttel később tartják meg.
Jakab Péter a Jobbik korábbi elnöke augusztus 20-án bejelentette, hogy a mai napon megalakult a Nép Pártján Mozgalom. Vesszen a kormány, győzzön a nép!
A gazdatüntetés főszervezője felszólította a tűzijátékot szervező magáncéget, hogy „takarítsa el az elmaradt tűzijáték maradványait, a rakpartot pedig adja vissza a magyar népet és gazdáknak” – írja a 168óra.