Országszerte már 100 körül van azoknak a benzinkutaknak a száma, ahol egyáltalán nem lehet tankolni az üzemanyaghiány miatt. Van olyan kút, ahol már elfogyott az augusztusra szánt mennyiség fele. A legnagyobb üzemeltető cégek korlátozásokat vezettek be. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint a korlátozások mértéke azért tér el jelentősen egymást
Népszavazási kezdeményezést nyújtott be hétfőn a Nemzeti Választási Bizottságnál Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, európai parlamenti képviselője; az ellenzéki politikus azt szeretné elérni, hogy az országgyűlés ne hozhasson olyan döntést, amely Magyarország Európai Unióból (EU) való kilépéséhez vezethet.
– A kormány rezsivédelmi változtatásai komoly mélyütést jelentenek a magyar családoknak, a Pest megyei tűzifatelepek szerint a bejelentés óta a koronavírus idején tapasztalt pánikvásárlás tért vissza. Sok helyen harminc százalékkal nőtt a fa ára, és a tűzifakereskedők szerint nem lehet tudni, hogy hol van még az áremelkedés vége.
A Budapesti Békéltető Testület elé az első felében mintegy 2035 ügy érkezett – közölte az alternatív vitarendezési fórumot működtető Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) hétfőn.
Mészáros Lőrinc ezúttal a gasztronómia területén terjeszkedik, hiszen vadonatúj cége, a Sunhill Bistro Kft. lesz az Oxygen Wellness Naphegy alsó szintjén található étterem üzemeltetője.
Kiderült, a fogyasztóvédelmi hatóság jogsértést állapított meg, ugyanis a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat.
A Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, a légitársaság 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot kapott - közölte Varga Judit.
Vis – Bajba került a nyaralásán Orbán Viktor! A magyar kormányfő a horvátországi nyaralása alatt a feleségével és az egyik testőrével csónakázott Vis közelében, az Adriai-tengeren, amikor a jármű motorja hirtelen megállt. Se előre, se hátra – a víz fogságába esett a miniszterelnök.
Mivel a hétfői rendkívüli parlamenti ülésen nem jelentek meg a kormánypárti képviselők, két ellenzéki párt is kisebb demonstrációval üzent Orbán Viktor miniszterelnöknek.
A kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen volt a Parlament ülése, amit az ellenzék kezdeményezett. Azt akarták elérni, hogy az Országgyűlés törölje el a kata-törvényt. Az ellenzék több határozati javaslatot is benyújtott a rezsiemelés megszüntetéséről és az élelmiszerválság leküzdéséről. A Fidesz-KDNP azért nem ment el az ülésre, mert s
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Harminc százalékkal kerül többe most egy családi bevásárlás, mint egy évvel korábban. Tavaly augusztusban még 23 ezer forint elég volt ugyanazokra az alapvető termékekre, amelyekből a Privánbankár összeállítja a fogyasztói árkosarat, ám ez most több mint 30 ezerbe kerül.
Az egyetemisták és főiskolások kollégiumi díjaira is hatással lehet az energiaárak emelkedése. Debrecenben komfortfokozattól és helyszíntől függően 20-30 százalékkal emelkednek az árak. Itt egyértelműen a rezsidíjak drasztikus növekedése okozza a díjemelést. Pécsett ezzel szemben nem emelik az árakat, mondván, hogy már májusban megkötötték a felsőb
Minden ötödik oktatási intézményben van olyan, aki pedagógus képesítés nélkül tanít – ezt a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke mondta Híradónknak. Az érdekképviseletek szerint jóval 10 ezer feletti a pedagógushiány, így már van, ahol annak is örülnek, ha találnak olyan szakembereket, akik valamennyire kapcsolódnak még az adott tantárgyhoz. Ha n
A Covid kitörésével 2020-ban kulcsfontosságú volt a digitalizációs ugrás itthon: a home office-tól a távoktatáson át az online ügyintézésig lényegében mindennek hozzáférhetővé kellett válnia elektorinuksan. Ugyan a járvány miatt nagyot léptünk előre ezen a téren, azonban még mindig van hová felzárkóznunk a digitális jólétben. Most megnéztük, világö
Egyre több önkormányzat készít vészforgatókönyvet a gazdálkodásuk egyensúlyban tartása érdekében. Költségvetésüket még az év elején fogadták el, azonban az energiaárak olyan mértékben emelkednek, hogy sok településen azt sem tudják, miből fizetik ki a rezsiszámlákat. Próbálnak takarékoskodni, emellett beruházásokat, fejlesztéseket, karbantartásokat
Új módszert vezetett be az Aldi üzletlánc az alkoholárusítással kapcsolatban. Mindenkitől, még egy teljesen egyértelműen nagykorú vásárlótól is személyigazolványt kérnek, ha az alkoholt szeretne vásárolni. De miért is van erre szükség?
Az Újpest két egykori legendás játékosa, Bene Ferenc és Göröcs János sírja között helyezték örök nyugalomra hétfőn a Megyeri úti temetőben a múlt hónapban, hatvanhét éves korában elhunyt Törőcsik Andrást. Törőről – ahogy a legtöbben emlegették – a másik legendás labdarúgó, Nyilasi Tibor úgy vélekedett, hogy a korosztályukban biztosan ő volt a legna