2022. augusztus 19. péntek

aug. 19
18:30
Nyitott kapukkal várják a látogatókat a Pannonhalmi Főapátságban auguszutus 20. alkalmából (hirado.hu)
A program szombaton tíz órakor szentmisével kezdődik a Szent Márton-bazilikában, a liturgiát Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát vezeti.
aug. 19
18:30
Római kori őrnaszád érkezett Budapestre (Ripost)
Megfagyott a levegő a Duna partján, amikor befutott a hajó.
aug. 19
18:30
Három ház teljesen megsemmisült és hét épületben keletkezett kár, pedig csak szemetet akart égetni (rtl.hu)
Első gondolata az életmentés volt, amikor az erkélyéről látta, hogy közeledik a tűz – erről beszélt Híradónknak a férfi, akinek leégett az otthona a csütörtöki, Pécs-patacsi tűzben. Kárász Zsolt azt mondja, semmije nem maradt. Az egyik itt lakó szemetet akart égetni a telkén, de a lángok pillanatok alatt továbbterjedtek, több ház is megsemmisült. Ö
aug. 19
18:36
Sós Csaba lesújtó nyilatkozata Hosszú Katinkáról: ez katasztrofális volt, rossz volt nézni (ATV)
Az edzetlenség vezetett Hosszú Katinka pályafutása leggyengébb világversenyéhez, fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya – írja az Infostart.
aug. 19
18:42
Öngól: veszélyes terméket küldtek ajándékba a Nébihnek, ráadásul hamisgyanús is (Infostart)
Komoly egészségkárosodást is okozhat a GentleManus elnevezésű, férfiaknak szánt étrend-kiegészítő tiltott gyógyszerhatóanyag-tartalma miatt, ezért a terméket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kivonta a forgalomból és visszahívta a fogyasztóktól.
aug. 19
18:42
Utómunkálatokat végeznek a tűzoltók a Mecsekoldalban (hirado.hu)
Izzó, parázsló talajtakaró részek felszámolásán dolgoznak a tűzoltók.
aug. 19
18:42
Politikai karanténba zárnák Gyurcsány Ferencet a Puzsér Róbert nevével fémjelzett tüntetésen (rtl.hu)
„Ébredj ellenzék!” – üzenik a szervezők.
aug. 19
18:44
Veterán autók égtek ki egy kecskeméti telephelyen (rtl.hu)
Csütörtökön kora este csaptak fel a lángok. Először egy raktárként használt épület gyulladt ki, majd a lángok továbbterjedtek egy 200 négyzetméteres garázsra is, ahol a régi kocsikat tárolták. Azok közül 11 égett ki, de a tűz az udvaron tárolt kocsikban is kárt tett.
aug. 19
19:00
50 ezer forint fölé ugorhat a kötelező biztosítás éves átlagdíja (rtl.hu)
Akár 20 százalékkal, 50 ezer forint fölé ugorhat a kötelező biztosítás éves átlagdíja a Híradónknak nyilatkozó alkuszcég szerint. Ez fordulatnak számít, hónapokig csökkentek a tarifák, mert visszaesett a forgalom a koronavírus hatására. Idén az első fél évben viszont már tizedével több baleset történt, ráadásul egyszerre szállt el az alkatrészek és
aug. 19
19:06
100 tonnánál is több szemetet szállítottak el a Sziget fesztivál területéről (hirado.hu)
„Mondhatjuk, hogy a fesztivál alatt egy új kerülettel bővültek a társaság feladatai” – fogalmaztak.
aug. 19
19:06
A termálfürdők is bajban vannak az energiaárak drasztikus emelkedése miatt (rtl.hu)
Az energiaárak emelkedése miatt a termálfürdők többsége nem tudja, hogy meddig tartható a mostani színvonal – erről beszélt Híradónak a Magyar Fürdőszövetség elnöke. A martfűi termálfürdő már korábban bejelentette, hogy korlátozza a szolgáltatásait – erről a Magyar Narancs írt először. A sárvári fürdőben azt mondják, félmilliárddal nőttek a kiadása
aug. 19
19:08
Megérkeztek a képek! Lángol a budapesti kerület (hirado.hu)
A tűz lakóházakat is veszélyeztet. Huszonöt tűzoltójármű és több mint száz – hivatásos és önkéntes – tűzoltó vett részt az oltásban.
aug. 19
19:08
Kisvállalkozások tömegei jelenthetnek csődöt a rezsiárak miatt, pedig vadul megy a spórolás (rtl.hu)
Ötödével kevesebb gáz fogyott Magyarországon a rezsicsökkentés átalakításának bejelentése után, mint egy éve ugyanekkor. Az áramfogyasztás pedig 7 százalékkal lett kevesebb a tavalyinál. Szakértők szerint hiába a spórolás: kisvállalkozások tömegei jelenthetnek csődöt a magas rezsiárak miatt, amit főleg a szegényebb régiókban nem lehet majd kigazdál
aug. 19
19:10
A kereszténynek mondott Magyarországon vajon hány keresztény van? (rtl.hu)
Kampányt indít a Magyar Ateista Társaság, hogy az őszi népszámláláson minél többen vallják magukat ateistának. Szerintük erre azért van szükség, mert az állam és a keresztény egyházak túlságosan összefonódtak Magyarországon, és a őket hátrány éri az identitásuk miatt.
aug. 19
19:12
A szervezők szerint jogszerű lesz a gazdatüntetés, de a rendőrség ezt máshogy látja (ATV)
Délelőtt és délután is egyeztetett a szombatra tervezett országos gazdatüntetés szervezője a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Szabó Bálint ígérete szerint „augusztus 20-a délután 1800 mezőgazdasági gép és 2-ezer 200 autós tüntet majd a pesti alsó rakparton és az agrárminisztériumnál”.
aug. 19
19:24
Hárítja a felelősséget az operatív törzs: az egyes szervezőkön múlik, hogy megtartják-e a tűzijátékokat a szeszélyes időben (rtl.hu)
Úgy döntöttek, hogy nem ők döntik el.
aug. 19
20:00
Eléri Budapestet a vihar, leállítják a pénteki rendezvényeket (Infostart)
Döntött az operatív törzs.
aug. 19
20:18
Lecsapott a vihar az M7-esre is, araszolnak az autók az országban több helyen (Infostart)
Fennakadást okoz a közlekedésben a nyugatról keletre tartó vihar.
aug. 19
20:18
Kitombolta még magát a hőség: csak úgy dőltek a melegrekordok (Pénzcentrum)
Ismét megdőlt az országos napi melegrekord: Bács-Kiskun megyében csaknem 40 fokot is mértek, de Újpest is rekorder lett - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
aug. 19
20:18
„Legfontosabb a résztvevők biztonsága” - Este nyolckor lezárják a fővárosi rendezvényeket (Ripost)
Újabb döntés született a 20-ai rendezvények kapcsán.
aug. 19
20:30
Varga Judit: A templomok a közösségek erős védőbástyái voltak (Demokrata)
„Szent István a templomok építésével kezdte meg a magyar királyság megerősítését.”
aug. 19
20:36
Bakondi György: Veszélyesebb és szervezettebb az illegális migráció (Demokrata)
„Veszélyességét, szervezettségét és nagyságrendjét tekintve is szintet lépett az illegális migráció.”
aug. 19
20:42
Csizmadia Ervin: újfajta dominanciaharc dúl az ellenzéki térfélen (Infostart)
Az országgyűlési választások óta az ellenzéki térfélen megfigyelhető egy dominancia harc a Demokratikus Koalíció és a Momentum között – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója. A műsorban arról is szó esett, hogy a Fidesz ma már miért nem lehet atlantista, illetve hogy eltérő ellenz
aug. 19
20:48
Nagyon durva felvétel készült arról, ahogy lecsap a pokoli vihar a Balatonra (ATV)
A vihar a Balatont már elérte és lassan Budapestre is megérkezik – írja a Promotions.hu.
aug. 19
20:54
Közleményt adott ki az Opus-Tigáz (ATV)
Közleményt adott ki a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó gázszolgáltató, amiben az olvasható, hogy számos, félrevezető információ jelent meg az Opus Tigáz Zrt.-vel – írja az Index.
aug. 19
21:18
Fa dőlt a vasúti sínekre a székesfehérvári vonalon, durva késések várhatók (Blikk)
Szünetel a vonatközlekedés a székesfehérvári vonal egy szakaszán, mert a vihar miatt egy fa dőlt a vasúti sínekre. A MÁV már dolgozik a fa eltávolításán és a hiba elhárításán, de a Budapest–Székesfehérvár és a csatlakozó vonalakon közlekedő vonatok esetében jelentős késések várhatók.
aug. 19
21:42
Hazánkat, a hitünket és a kultúránkat Szent Istvánnak köszönhetjük (Demokrata)
Kövér László házelnök népművészeti fesztivált nyitott meg a felvidéki Zselízen.
aug. 19
21:48
Kövér: Globális magánhatalmak veszélyeztetik a nemzeteket (444.hu)
A magánhatalmak célja, hogy "véglegesen és kizárólagosan megszerezzék maguknak a tagállamok anyagi és szellemi erőforrásait."
aug. 19
21:48
Lázár János elárulta, hogy milyen beruházásokat támogat a következő években a kormány (ATV)
A miniszter a Facebook-oldalán jelentette ezt be, egy videóban.
aug. 19
21:48
„Tegnap éjjel is itt ültem, és vártam, hogy jöjjön” – Kétségbeesetten keresi az eltűnt győri férfit édesanyja (Ripost)
Direkt otthon hagyta a telefonját, hogy ne érjék el.
aug. 19
21:54
Fa dőlt a vasúti pályára a székesfehérvári vonalon (ATV)
Fa dőlt a viharban a vasúti pályára és a felsővezeték is megrongálódott Székesfehérvár és Ódinnyés között péntek este. Emiatt a székesfehérvári vonalon késnek a vonatok - közölte a Mávinform az MTI-vel.
aug. 19
21:54
Kövér: Hazánkat, a hitünket és a kultúránkat Szent Istvánnak köszönhetjük (HírTV)
Mi, magyarok a Kárpát-medencei hazánkat, a hitünket és a kultúránkat, azaz történelmi értelemben véve mindenünket a keresztény államot megalapító királyunknak köszönhetjük - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a szlovákiai Zselízen, ahol megnyitotta a népművészeti fesztivált.
aug. 19
22:18
Lecsapott a vihar: fa dőlt a vasúti pályára a székesfehérvári vonalon (ATV)
Fa dőlt a viharban a vasúti pályára és a felsővezeték is megrongálódott Székesfehérvár és Ódinnyés között péntek este. Emiatt a székesfehérvári vonalon késnek a vonatok - közölte a Mávinform az MTI-vel.
aug. 19
22:30
Meghirdette Budapest öt pontját Karácsony Gergely (Infostart)
Közölte a főpolgármester pénteken azt az öt fő irányt, amelynek alapján dolgozni fog a következő időszakban.

Keresés