2022. július 21. csütörtök

júl. 21
17:00
A sörteszten is átmegy a Magyar Honvédség új tankja, a Leopárd (ATV)
A 80-as években a német hadsereg csinált egy úgynevezett stabilizátor tesztet, ami lényegében abból állt, hogy a harckocsi csövének végére szereltek egy korsót, amit megtöltöttek sörrel. A stabilizátor akkor működött megfelelően, ha a korsóból egy csepp sem borult ki, miközben a tank dombokon ment fel és jobbra-balra forgatta az ágyúcsövét. A stabi
júl. 21
17:06
Lázár elismerte, azért módosították a katát, mert az államnak tartalékot kell képeznie, és ezt tanácsolja az embereknek is (444.hu)
„A bajban határozott döntésre van szükség, még akkor is, ha ez sokaknak fáj.”
júl. 21
17:06
Bementek tárgyalni Palkovicshoz a futárok, és átadták követeléseiket (SzMo)
A futárok szerint azonban a miniszter leereszkedően beszélt velük, és már semmi esélyt nem látnak arra, hogy a kormány bármit változtasson a törvényen.
júl. 21
17:12
Megvolt a tárgyalás Palkovics és a futárok között (ATV)
Kolesár András szerint a miniszter leereszkedő volt a futárokkal szemben – írja a HVG.
júl. 21
17:18
Ilyen nagyok már a Miskolci Állatkertben nemrég született oroszlánkölykök (Blikk)
A Miskolci Állatkert első oroszlánjai tavaly májusban érkeztek meg a csanyiki állatbemutatóba. Gyorsan a látogatók kedvenceivé váltak, amit csak tovább erősített az, hogy az ősz során a világra jöttek az első miskolci születésű oroszlánkölykök is. A család azonban most tovább népesedett, hiszen június közepén megszülettek az újabb kölykök.
júl. 21
17:36
Szijjártó Péter Moszkvában: menetrend szerint zajlik a gáztározók feltöltése (Demokrata)
Lehet ábrándozni, lehet kommunikációs luftballonokat fújni – húzta alá a tárcavezető.
júl. 21
17:42
"Nem készítek légi felvételeket, nehogy megint kémnek nézzenek" - újabb pakisztáni expedícióra készül Viktor, a komáromi kerékpáros (Blikk)
Hiába börtönözték be két évvel ezelőtt kémkedés gyanújával, Zichó Viktor ismét a Közel-Keletre utazik. Budapesttől egészen Pakisztánig vonattal megy, hogy onnan kerékpárjával és gyalog elérje a Hunza Peak 6270 méteres csúcsát. Jövőre pedig még ennél is nagyobb és nehezebb terveket készül megvalósítani.
júl. 21
17:42
Az orosz kormány megvizsgálja, adjon-e több földgázt Magyarországnak (444.hu)
Szijjártó háborúnak nevezte a háborút, és békekötésre szólított az orosz külügyminiszter oldalán. Lavrov szerint folytatódhat a két ország együttműködése, Pakson is.
júl. 21
17:48
Győr és Székesfehérvár fideszes vezetése is lemondja a tűzijátékot (SzMo)
Ennek azonban nincs köze a rezsicsökkentés részleges megszüntetéséhez szerintük.
júl. 21
18:12
Rezsikalkulátor (rtl.hu)
Július 21-én a kormány közzétette a rezsiemelés részletszabályait. Eszerint az átlagfogyasztás felett az áram a kétszeresére, a gáz pedig hétszeresére drágul augusztustól (utóbbi esetben a legalább három gyerekkel egy háztartásban élő fogyasztók kapnak kedvezményt). Az rtl.hu rezsikalkulátora segítségével ön könnyen is kiszámolhatja, mennyit kell m
júl. 21
18:24
Újra esett a forint a rezsicsökkentésről szóló bejelentés után (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 21
18:30
Kiadták a vörös riasztást: pokoli hőségre kell készülni ezekben a megyékben péntektől (Pénzcentrum)
A hétvégén néhol 40 Celsius-fokig melegszik a levegő, és érdemi csapadék továbbra sem várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken sok napsütés várható. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, de az Északi-középhegységben valamint Dunántúl északi részén előfordulhat zápor, zivatar. A minimum
júl. 21
18:36
Lázár János bocsánatot kért a kata-módosítás miatt (ATV)
A miniszter szerint egy új korszak kezdődött és most át kell csoportosítani, tartalékot kell képezni – írta meg a promenad24.hu.
júl. 21
18:36
Pénteken újra kata-tüntetők zárják le az Erzsébet hidat a Kutyapárt szervezésében (rtl.hu)
Iványi Gábor, Puzsér Róbert és Bobafett is felszólal majd.
júl. 21
18:42
Újraélesztettek egy fürdőzőt a vízimentősök a szigligeti strandon (SzMo)
A bajbajutottnak leállt a keringése és a légzése, egy ideig a többi strandoló tartotta a víz felszínén.
júl. 21
18:48
Mutatjuk, mit fizetünk mostantól a gázért és a villanyért (Blikk)
Mégsem kell százezreket félretenni az elektromos áramra, miután a kormány újraszámolta a rezsicsökkentést. A most bejelentett változtatás alapján aki túllépi az átlagos villanyszámla összegét, a „határ” felett körülbelül dupla árat fizet. Évi 2523 kWh fogyasztásig 36 forint marad az ár, a felette lévő fogyasztásnál 70,10 forint/kWh. A valós piaci á
júl. 21
18:48
Szakértő a rezsicsökkentésről: A kormányrendelettel tűzoltás folyik (ATV)
A kormány a többet fogyasztók számára bevezeti az úgynevezett lakossági piaci árat, ami a rezsicsökkentett és a valós piaci ár között helyezkedik el, így a gázár a hétszerese, az áramár duplája lesz az átlagfogyasztás felett. A részleteket Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos ismertette Tusnádfürdőn. A DK szerint a ko
júl. 21
18:48
Kapkodnak ezek után a laptopok után a magyarok: így kijátszható a brutál drágulás (Pénzcentrum)
Az infláció folyamatos, az utóbbi időben pedig drasztikus méreteket öltött. Józan ésszel végig gondolva azt hihetnénk, hogy gyakorlatilag minden terméknek az ára drasztikusan emelkedett, azonban ez az állítás nem igaz.
júl. 21
18:48
„Rezsi-reality”-t hirdetett Jákfalva polgármestere, hogy szembesítse a lakosokat a rezsi emelkedésével (SzMo)
Segítik kiszámolni a falu lakosainak, mennyivel emelkedhetnek meg a számláik.
júl. 21
18:48
Négy Pest megyei település küzd vízhiánnyal a kánikulában (rtl.hu)
Fóton, Csömörön, Mogyoródon és Gödöllőn is lajtos kocsikból biztosítják az ivóvizet. A Duna Menti Regionális Vízmű szerint meghibásodott egy ivóvízvezeték, a javításához pedig speciális megoldásra van szükség. Csömör polgármestere azt mondja, nincs pénz a régi közműhálózat fejlesztésére, az pedig nem bírja el az agglomeráció lakosságának gyors növe
júl. 21
18:54
Németh Szilárd Tusnádfürdőn jelentette be a rezsicsökkentés szigorításának részleteit (rtl.hu)
Augusztus elsejétől kétszeresére emelkedik az áram, hét és félszeresére a gáz ára az átlagfogyasztás feletti részre – ezt csütörtök reggel jelentette be Németh Szilárd. A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos az erdélyi Tusnádfürdőn tartott rendkívüli sajtótájékoztatót az augusztus elsejétől érvényes magyarországi lakossági energiaár
júl. 21
19:00
Drasztikusan megemelkedhet augusztustól az átalányt fizetők gázszámlája (rtl.hu)
A rezsicsökkentés új szabályai alapján drasztikusan emelkedhet az átalányt fizetők gázszámlája, ha az átlag feletti mennyiségért fizetnek. A Porfolio számítása szerint például aki eddig havi 20 ezer forintot fizetett, annak augusztustól körülbelül 56 ezer forintra emelkedik a havi gázszámlája. Az MVM ügyfélszolgálatán egyelőre nem tudtak felvilágos
júl. 21
19:02
Futárok: Az ispán úr közelébe engedte a jobbágyait, majd elhajtotta őket, hogy tudják, hol a helyük (rtl.hu)
Az ispán úr közelébe engedte a jobbágyait, majd elhajtotta őket, hogy tudják, hol a helyük – így értékelték tárgyalásukat Palkovics László technológiai és ipari miniszterrel a kata korlátozása ellen tiltakozó futárok. Mivel a miniszter egyik követelésük teljesítésére sem volt nyitott, jövő hétfőre újabb tüntetést szerveznek. Palkovics Lászlótól hiá
júl. 21
19:06
Szépen fejlődnek a miskolci állatkert kisoroszlánjai (rtl.hu)
Bemutatkozott a három miskolci oroszlánkölyök. A most héthetes kisoroszlánok a nyilvánosság előtt estek át az orvosi vizsgálaton. Azonosító mikrocsipet is kaptak. Bár a szülés körül voltak komplikációk, végül a három kölyök szépen fejlődik.
júl. 21
19:18
Gémesi: a kormány tovább gyengítené az önkormányzatok hatáskörét (ATV)
Gödöllő polgármestere szerint üzenetértékű, hogy a kormány visszahozta a vármegyék és főispánok fogalmát. Gémesi György úgy látja, hogy a lépéssel a Fidesz tovább akarja erősíteni a megyék szerepét. Budapest brüsszeli képviseletének vezetője szerint elképzelhető, hogy az átnevezés csak tesztüzemmód, az intézményt később töltik meg tartalommal, vagy
júl. 21
19:24
Veresegyházon sem lesz tűzijáték (Blikk)
Sorra jelentik be a magyar települések, hogy lefújják idén az augusztus 20-i, államalapítás ünnepére tervezetett tűzijátékot. Veresegyház városának vezetése Facebookon jelentette be a döntést.
júl. 21
19:24
Lázár János: Ha valakinek aránytalan terhet jelent a katáról való átváltás, attól elnézést kérek (rtl.hu)
Megváltozott a helyzet, „kénytelenek voltak korlátozni” a rezsicsökkentést.
júl. 21
19:30
Enélkül el sem indulnak a magyarok nyaralni: még az útlevélnél is fontosabb (Pénzcentrum)
Mobiltelefon, külső akku és fényképezőgép – ezek nélkül biztosan nem indul útnak a magyar, derült ki a MediaMarkt friss reprezentatív kutatásából. A megkérdezettek közel negyedét szinte mindig elektronikus eszközei segítették ki utazás során, a nyaralók felének pedig a hosszabb üzemidő jelentené a nagyobb biztonságot. Feltöltődni tehát nem csak mag
júl. 21
19:30
A rezsiemelés nagy kérdése: mire elég 1 kWh áram? Az MVM megmondja (rtl.hu)
Az áramszolgáltató felkészíti a lakosságot a rezsicsökkentés-mentes időkre. Kiderül, mennyit fogyaszt a videómagnó, a fax és a centrifuga.
júl. 21
19:42
Szijjártó Péter 700 millió köbméter gázvásárlásáról tárgyalt Moszkvában (ATV)
A külügyminiszter a Szergej Lavrovval folytatott tárgyalása után kijelentette: orosz források nélkül 700 millió köbméter plusz gázt vásárolni Európában lehetetlen.
júl. 21
19:48
Élénk vita a romániai kisebbségi törvény kapcsán (Demokrata)
Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke úgy vélte: új törvénytervezetet kell készíteni.
júl. 21
19:54
Más a munkamorál a fiataloknál – egy budapesti étteremtulajdonos szerint nem úszhatja meg a vendéglátóipar a modernizálást (rtl.hu)
Még mindig hatalmas a munkaerőhiány a vendéglátóiparban. Egy budapesti étteremtulajdonos szerint „fejétől bűzlik a hal” az egész iparágban. Azt mondja, itthon a vendéglátóképzést kellene csábítóvá tenni, modernizálni, hogy a fiatalok is megértsék, amennyire nehéz, olyan szép hivatás ez.
júl. 21
20:00
Beneda Attila: családbarát országot építünk (Demokrata)
A családokat nem csak pénzügyi segítséggel támogatja a kormány.
júl. 21
20:06
Nacsa Lőrinc: Mély morális válságban van a baloldal (HírTV)
Itt a közös cselekvésre van szükség, az összefogásra - mondta M. Dobos Marianne műsorvezetőnek Tusnádfürdőn Nacsa Lőrinc, a Kdnp politikusa.
júl. 21
20:12
Varga Mihály: Továbbra is a lehető legalacsonyabb áron tudja megvásárolni a magyar lakosság a villamosenergiát (HírTV)
Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtökön, az erdélyi Tusnádfürdőn tartott sajtótájékoztatóján bejelentette:bevezettek egy új tarifát, az úgynevezett lakossági piaci árat, amely jóval kisebb, mint a versenypiacokon tapasztalható ár. Hogy mit is jelent ez pontosan? Egyebek között erről is kérdezte Tusnádfürdőn M
júl. 21
20:18
Varga Mihály: Továbbra is a lehető legalacsonyabb áron tudja megvásárolni a magyar lakosság az energiát (HírTV)
Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtökön, az erdélyi Tusnádfürdőn tartott sajtótájékoztatóján bejelentette:bevezettek egy új tarifát, az úgynevezett lakossági piaci árat, amely jóval kisebb, mint a versenypiacokon tapasztalható ár. Hogy mit is jelent ez pontosan? Egyebek között erről is kérdezte Tusnádfürdőn M
júl. 21
20:24
Nyilvánosak az idei felsőoktatási ponthatárok (SzMo)
99 ezer jelentkező izgulhatott.
júl. 21
20:24
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat (Demokrata)
A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak.
júl. 21
20:24
Elpusztult a világ legidősebb fogságban tartott pandája (rtl.hu)
A 35 évesen elpusztult panda élete nagy részét Hongkongban töltötte, miután 1999-ben Kína megajándékozta a helyi állatparkot egy nőstény és egy hím egyeddel. A társa, Jia 2016-ban, 36 évesen pusztult el, azóta is ő a valaha volt legidősebb fogságban tartott panda.
júl. 21
20:30
Kihirdették a felvételi ponthatárokat (ATV)
Megjelentek az idei felvételi ponthatárok, 11 ezer diákot vettek fel az ELTE-re, a BME-re 4700-an jutottak be – írja a Telex.
júl. 21
20:36
Tanyákat is veszélyeztet az erdőtűz Kiskunhalasnál (Demokrata)
Több mint száz tűzoltó oltja vízsugarakkal, homokkal és kéziszerszámokkal a lángokat.
júl. 21
20:42
A miniszter a legjobb pezsgőkészítővel posztolt (ATV)
“A legjobb pezsgő a legjobb pezsgőkészítővel, avagy Sauska Krisztiánnal Székelyföldön” - írta ki a Facebook oldalára Gulyás Gergely.
júl. 21
20:54
Kijött Palkovicsék közleménye a futárral folytatott miniszteri egyeztetésről (ATV)
“A munkaerőpiacért felelős miniszter felvetette, hogy meg kell vizsgálni a futárszolgálatokat is magába foglaló platformgazdaságban dolgozók védelmének lehetőségeit” - írják az egyeztetésről a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) Facebook-oldalán.
júl. 21
20:54
Nagy István: Magyarország több mint 20 millió ember ellátására képes (HírTV)
Akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha az önellátásunk, az élelmezési önrendelkezésünk biztosítva van - hívta fel rá a figyelmet az agrárminiszter Tusnádfürdőn.
júl. 21
20:54
Az ország több részén nagyon erős UV-sugárzás várható (Demokrata)
Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.
júl. 21
20:54
Itt vannak a felsőoktatási felvételi ponthatárok: ezeken az egyetemi szakokon volt a legmagasabb (rtl.hu)
Orvos, rendőr, pszichológus, építészmérnök szakon is eldőlt, ki tanulhat állami ösztöndíjjal és kinek kell költségtérítést fizetnie.
júl. 21
21:00
Ezért utazott el már ma Orbán Viktor (ATV)
Kiderült, miért indult el már csütörtökön.
júl. 21
21:24
Szánthó Miklós: A baloldali újságírás fake news gyár (HírTV)
Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint a baloldal, a balliberális oldal újságírói bár semlegesnek hirdetik magukat, valójában amit művelnek, az politikai aktivizmus és fake news gyártás, ezen keresztül pedig antidemokratikusak is.
júl. 21
21:30
Magyarországon keresztül exportálhatják az ukrán gabonát (ATV)
Többek között az oktatás, a közlekedés- és területfejlesztés témakörét érintően tárgyalt a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ukrán minisztériumi vezetőkkel Kijevben - közölte az MTI.
júl. 21
21:30
Limonádét osztogat egy kisfiú Kecel és Kiskőrös között, beszálltak a rendőrök is (rtl.hu)
És ha már ott jártak, megajándékozták a fiút is.

Keresés