2022. július 20. szerda

júl. 20
7:36
Így lehet csökkenteni a rezsit (Infostart)
Számos módszerrel csökkenthetők a rezsiköltségek, azonban mielőtt bármit is tennénk, fontos az adott ingatlan körülményeinek alapos vizsgálata - erre hívja fel a figyelmet Gulyás István, a Magyar Családiház Tulajdonosok Egyesületének (MCSTE) elnöke.
júl. 20
7:48
10 429-en érkeztek Ukrajnából kedden (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 5769 ember lépett be kedden Magyarországra, a román-magyar határon belépők közül pedig 4660-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-vel.
júl. 20
7:48
Visszaállítaná a maszkviselést a WHO európai vezetője (rtl.hu)
Egyre több az új eset, most kellene szigorítani, hogy ősszel ne terhelődjön túl a rendszer, állítja Hans Kluge.
júl. 20
7:54
Életbe lépett a harmadfokú riasztás (Demokrata)
Az előrejelzés szerint a következő napokban többfelé 35 Celsius-fok feletti, helyenként akár 40 Celsius-fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek.
júl. 20
8:00
Több mint tízezren érkeztek kedden Ukrajnából (Demokrata)
Vonattal 27 ember – köztük 10 gyerek – érkezett az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre – tudatta az ORFK.
júl. 20
8:18
Stagnál a forint (ATV)
Alig változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest - írta meg az MTI.
júl. 20
8:36
Csaba László: A katamódosítás tovább erősíti a társadalom és a politikai osztály között kialakult szakadékot (444.hu)
A közgazdász szerint az emberek teljes joggal érzik úgy, hogy a kétharmad úgy viselkedik, mintha bármit megengedhetne magának. Szerinte Orbánék nem látták reálisan a helyzetet, „nem tudták elképzelni, hogy a nemzetközi feltételek átalakulnak, új helyzet jön a világgazdaságban
júl. 20
8:42
Reagált a Pénzügyminisztérium a katatörvény állítólagos durva hibájára: „súlyos tévedés” (Blikk)
A Magyar Könyvelők Országos Egyesületének elnöke, Ruszin Zsolt szerint komoly hiba csúszott a rohamtempóban elfogadott katatörvénybe. Az elnök a keddi Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a jelenlegi szövegezés alapján a katából kiesőknek nem választható az átalányadózásra való áttérés 2022. szeptember elsejével. A probléma pedig ott van, hogy a s
júl. 20
8:48
Az otthonában termesztette a füvet egy Nógrád megyei férfi: lecsaptak rá a rendőrök (Blikk)
A balassagyarmati rendőrök előállították a 31 éves férfit, aki az általa használt két ingatlanban termesztette a kábítószert.
júl. 20
8:48
Bakondi György: naponta átlagosan ötszáz határsértőt fognak el (Demokrata)
Naponta átlagosan ötszáz határsértőt fognak el, de időnként még ennél is többen próbálkoznak átjutni a határon.
júl. 20
8:54
Elkapták a kóborló kengurut (ATV)
A napok óta kóborló kengurut sikerült befogni a Börzsönyben – írja a 0627.hu.
júl. 20
9:00
Reagált Palkovics tárcája: A miniszter az Audi, a Mercedes és az Airbus képviselőivel is így egyeztetett (ATV)
“A miniszter eredményes munkavégzéséhez elengedhetetlen, hogy a tárcája hatáskörébe tartozó ágazatok meghatározó vállalataival állandó kapcsolatot tartson“ - reagált Palkovics László minisztériuma a hétfői asztaltársaságról szóló hírekre.
júl. 20
9:00
Több százan tiltakoztak Győrben az új katatörvény ellen, a Szent István utat is lezárták (rtl.hu)
Az új katatörvény ellen szerveztek civil tüntetést kedd este Győrben. A Kisalföld szerint közel ötszázan tiltakoztak a kormány új szabályozása ellen.
júl. 20
9:12
Kimerítő hajsza végén sikerült befogni a Börzsönybe tévedt kengurut (Blikk)
Jól megdolgoztatta a befogóit a kis jószág, de végül sikeresen elfogták a néhány napon keresztül a Börzsönyben ugrándozó kengurut.
júl. 20
9:54
A Pest megyei kamara nem ért egyet a kata módosításával (ATV)
Azzal egyet értenek, hogy módosítani kellett az adónem szabályain, azonban szerintük nem most és nem így kellett volna – írja a 24.hu.
júl. 20
10:06
Válaszolt a minisztérium: ezért vacsorázott Palkovics László Mészáros Lőrinc egyik fontos emberével (SzMo)
Szerintük a baloldali sajtó már az asztaltársaságba belekötve habosítja tovább a semmit.
júl. 20
10:12
Ismét 10 ezer fölött az egy hét alatt regisztrált Covid-fertőzöttek száma (Infostart)
866 beteget ápolnak kórházban, 17-en vannak közülük lélegeztetőgépen.
júl. 20
10:12
Megint emelkedett a fertőzöttek száma – Itt vannak az elmúlt hét koronavírus-adatai (Blikk)
A beoltottak száma 6 412 843, közülük 6 199 845-en a második, 3 887 027-en a harmadik, 311 547-en pedig már a koronavírus elleni negyedik oltást is megkapták – közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.
júl. 20
10:12
Minden családtámogatási formánál nőtt a forrás a jövő évi büdzsében (Demokrata)
Minden családtámogatási formánál emelkedtek a források a parlament által kedden elfogadott jövő évi költségvetésben – mondta Hornung Ágnes.
júl. 20
10:12
Koronavírus: újra nőtt az új fertőzöttek és az elhunytak száma (rtl.hu)
Az előző héten már több mint tízezer fertőzöttet azonosítottak.
júl. 20
10:18
Több mint tízezer új fertőzöttet találtak az elmúlt héten (Demokrata)
A beoltottak száma 6 412 843, közülük 6 199 845-en a második, 3 887 027-en a harmadik, 311 547-en pedig már a koronavírus elleni negyedik oltást is megkapták.
júl. 20
10:21
A Balaton-parti városban sem lesz tűzijáték (Menedzsment Fórum)
A salgótarjáni polgármesterhez hasonlóan a siófoki vezető szintén a Facebook-oldalán posztolta ki, hogy az augusztus 20-i tüzijátékra szánt összeget másra költi a város.
júl. 20
10:24
Kényszerkatázás rendelésre (Demokrata)
Óriási összegeket takaríthattak meg az étel- és élelmiszer házhozszállító cégek a bujtatott foglalkoztatással.
júl. 20
10:30
Siófokon a tűzijáték helyett a gyermekétkeztetést választották (ATV)
A város polgármestere számolt be róla, hogy elmarad a településen az augusztus 20-i tűzijáték – írja az Index.
júl. 20
10:48
Siófokon sem lesz tűzijáték, óvodai étkeztetésre fordítják a megspórolt milliókat (rtl.hu)
Szolidaritásból és takarékossági okokból döntöttek így.
júl. 20
10:54
Ujhelyi: A magyar kormány "megszorít, elvon, kivon, adót emel, megsarcolja az emberek millióit" (ATV)
Közben Európa országainak nagy része balról próbálja meg a válságot kezelni - közölte Ujhelyi István Facebook bejegyzésére hivatkozva az MTI.
júl. 20
11:00
Siófokon sem lesz tűzijáték augusztus 20-án (444.hu)
„Mert úgy érzem, így helyes…" - írja a város polgármestere.
júl. 20
11:06
Orbán Viktor is felköszöntötte az Első Emelet énekesét: nem akármilyen ajándékot kapott Kiki a miniszterelnöktől (Blikk)
Patkó Béla, azaz Kiki, a legendás énekes tegnap ünnepelte a születésnapját. A zenész rengeteg köszöntést kapott, ám úgy tűnik, az egyik jókívánságnak kiemelkedően örült.
júl. 20
11:18
A legszebb magyar lányok küzdenek a koronáért: szavazzon, Ön szerint ki a legszebb? (Blikk)
Vasárnap rendezik meg a Magyarok Világszépe verseny fináléját Győrben, a Dunakapu téren. A rengeteg jelentkező közül végül tizennégy lány került be a döntőbe, a győztes pedig a nemzetközi megmérettetésen mutathatja majd meg, mennyire szépek a magyar nők. A vasárnapi fináléig azonban a Blikk olvasói is szavazhatnak, s a legtöbb voksot elnyerő versen
júl. 20
11:18
Rogánék 75 milliárdos kommunikációs keretmegállapodást kötöttek a Balásy Gyula-féle cégcsoporttal (444.hu)
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal a teljes állami szektor közpénzes kampányolására keresett jelentkezőt: innentől a keretösszeg kimerüléséig csak a nyertessel köthet szerződést minisztérium, állami cég, egyetem, háttérintézmény.
júl. 20
11:24
„Ezek mit szívnak?” – a kommentelők őrjöngenek, mert a kormány kiposztolta, hogy megvédik a rezsicsökkentést (SzMo)
Bár akadt, aki azt írta, inkább éhen hal, mint hogy visszatérjen a baloldal.
júl. 20
11:30
Ajtót nyitott a rezidenseknek a kormány (Infostart)
Takács Péter államtitkárnál tettek látogatást a jövő magyar orvosai.
júl. 20
11:42
A szentesi polgármester is kezdeményezte, hogy idén ne legyen tűzijáték a városban (rtl.hu)
Egyre több város mondja le az augusztus 20-i tűzijátékot.
júl. 20
11:44
Orbán Viktor baráti sms-ben gratulált felmentő ítélete után Sepp Blatternek (rtl.hu)
A magyar miniszterelnök állítólag tudta, hogy győzni fog az igazság.
júl. 20
11:48
Washingtonban tárgyal Szijjártó Péter (Demokrata)
Washingtonban tárgyal szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a globális minimumadó bevezetésének veszélyeiről.
júl. 20
11:54
Momentumos politikusok feljelentettek egy fideszes polgármestert (ATV)
A Momentum budafok-tétényi politikusai, Havasi Gábor fővárosi képviselő és Kerekes Gábor helyi képviselő július 18-án feljelentést tettek a XXII. kerületi önkormányzat működésével kapcsolatban különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt – írja az Index a Momentum Mozgalom tájékoztatása nyomán.
júl. 20
11:54
Jakab Péter megalázó bukása után nem maradhat a Jobbikban (Demokrata)
Jakab Péter még annyit tehet, hogy a Jobbikon belül felkeresi a megmaradt szövetségeseit.
júl. 20
12:00
Tovább emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja (Demokrata)
Tovább emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja országos átlagban.
júl. 20
12:00
Másfél hónap alatt több mint félezer rendőr mondott fel (rtl.hu)
A kormány a napokban jelentette be, hogy két lépésben emeli a katonák és a rendőrök fizetését.
júl. 20
12:06
Hőségriadó: ivókutakkal és vízosztással segít a főváros – Változik a strandok nyitvatartása is (Blikk)
Ivókutakkal, vízosztással, a járművek intenzív klimatizálásával és a strandok meghosszabbított nyitvatartásával is segíti a budapestieket a fővárosi önkormányzat intézményei – közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
júl. 20
12:06
Béremelés itt, ígéretek ott - a rendvédelmisek részsikerről beszélnek, a pedagógusok csalódottak (ATV)
A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára szerint a rendvédelmisek béremelésének mértéke lehetett volna magasabb is, a PDSZ választmányi tagja pedig azt mondja, nincs rendben, hogy a kormány Brüsszelre és az ellenzékre mutogat, ha szóba kerül a pedagógusok fizetése.
júl. 20
12:18
Emberölés miatt keresett férfit fogtak el Röszkénél (ATV)
Egy franciaországi emberölés miatt körözött szerb férfit fogtak el a röszkei autópálya határátkelőhelyen - közölte szerdán a rendőrség honlapja nyomán az MTI.
júl. 20
12:18
Németh Zsolt: az EU komoly vesztese a háborúnak (Demokrata)
Az Európai Unió minden jel szerint rendkívül komoly vesztese az Ukrajnában zajló háborúnak – jelentette ki Németh Zsolt.
júl. 20
12:24
Hornung Ágnes: a jövő évi büdzsé is a családok költségvetése lesz (Infostart)
Minden családtámogatási formánál emelkedtek a források a parlament által kedden elfogadott jövő évi költségvetésben – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán.
júl. 20
12:24
„A magyarok számára nincs más alternatíva, mint a béke” (Demokrata)
A magyarok számára nincs más alternatíva, mint a béke, a nemzet legfőbb kívánsága az, amit Zrínyi Miklós úgy fogalmazott meg, hogy „Ne bántsd a magyart” – mondta Potápi Árpád János.
júl. 20
12:30
NATO beszállító lett az egyik magyar cég (ATV)
Minősített NATO beszállítóvá vált az informatikával foglalkozó Delta Systems, a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata a Honvédelmi Minisztérium határozata alapján - közölte a cég az MTI-vel.
júl. 20
12:36
NNK: Covid-veszélyt mutat a szennyvíz, Budapesten is baj van (Infostart)
A vírus örökítőanyag koncentrációja négy mintavételi helyen - Békéscsaba, Pécs, Tatabánya és a budapesti agglomerációban - az emelkedett, míg 18 mintavételi helyen a mérsékelt kategóriába esik.
júl. 20
12:42
A megállapodás ellenére sem fizeti ki a pluszpénzt a MÁV a mozdonyvezetőknek (444.hu)
Ezért ismét összehívják a szakszervezet küldöttközgyűlését, ami dönt majd arról, hogy újból meghirdetik-e a sztrájkot, vagy sem.
júl. 20
12:48
Megkezdődött a 31. Bálványosi Szabadegyetem Tusnádfürdőn (HírTV)
Megnyitotta kapuit a 31. Bálványosi Szabadegyetem az erdélyi Tusnádfürdőn
júl. 20
12:54
NNK: emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja (rtl.hu)
22 mintavételi helyből 17-ben figyeltek meg emelkedést.

Keresés