A villámárvizek jellemzője, hogy térben és időben is meglehetősen koncentráltak, vagyis pár óra alatt esik le töméntelen mennyiségű csapadék, mindössze 10-200 négyzetkilométernyi területen egyszerre. Mindamellett, hogy a villámárvizek elmoshatják a termőtalajt, veszélyeztethetik a helyi vegetációt, a városokban is jelentős károkat okozhatnak. Fonto
„Ami ma a világban „progressziónak” becézi magát, nem egy ideológiai mozgalom vagy politikai oldal. Ezek sátánisták. Minden, ami a világban valaha gonosz volt, történelmi koronként újabb és újabb formát öltve visszatér: most éppen általuk” – hangzott el a házelnöktől.
Dancs Annamari boldogabb, mint valaha: sikeres színésznő és családanya. Párjával 4 éve vannak együtt. Az évfordulót a gyerekeikkel együtt Monacóban ünnepelték. A kirándulás olyan jól sikerült, hogy nyár végére, ősz elejére is terveznek egy hasonló családi kiruccanást. A színházi nagy pörgés után most végre van egy kis ideje a pihenésre is.
Európa-párti, nemzeti konzervatív párttá alakítaná a Jobbikot új elnöke, mert szerinte a „Fidesz és szatellitpártja, a Mi Hazánk” tőlük lényegesen jobbra áll, így a jobbközépen lehet nekik hely.
A Maros megyei ügyészség szerint a szavazólapokat a postaládákból vették ki, majd részben tönkretették őket, a lapokon látszó szavazatok nem is reálisak, céljuk a megtévesztés volt.
A Delbos-jelentés ("Sargentini 2.0") –túllépve az EP hatáskörein – kifejezetten arra utasítaná az Európai Bizottságot, hogy vonja meg Magyarországtól az uniós helyreállítási alapból jogszerűen járó forrásokat.
Június elején röppent fel a hír, hogy a 89 éves televíziós kórházba került, amit aztán fia pontosított úgy: Vitray „egy magánklinikán kapott akupunktúrás kezelést.” Most a műsorvezető maga öntött tiszta vizet a pohárba.
Szerdán napos idő várható a keleti megyékben több, máshol kevesebb felhővel. A keleti országrészben elszórtan, az Alpokalján néhol alakulhat ki zápor, zivatar, máshol csapadék nem valószínű.
A Momentum Mozgalom a párt jelenlegi elnökét, Gelencsér Ferencet kérte fel a frakcióvezetői feladatok ellátására, aki így a korábbi elnököt, Fekete-Győr Andrást váltotta ezen a poszton.
A fiú az iskolában ehetett olyan ételt, ami súlyos allergiás rohamot váltott ki nála, aminek következtében egy IV. kerületi benzinkúton végül életét vesztette.
Az Átrium Színház 2012-ben nyitott meg, jelenlegi formájában pedig 2017 óta működik. A színház nemrég nehéz helyzetbe került, egy héttel ezelőtt még úgy nézett ki, hogy július 15-tel be kell zárni. Azóta azonban példátlan nézői összefogás indult.