A ukrán-magyar határszakaszon 5511 fő lépett be az ország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4903 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
Az ukrán háború kitörése óta a forint szabályos mélyrepülésbe kezdett az euróval és a dollárral szemben, és úgy tűnik, tartósan 400 forint körül stabilizálódik az euróárfolyam, amit még a múlt heti, 185 bázispontos jegybanki alapkamat-emelés sem tudott korrigálni. Ugyan bizonyos gazdasági területeknek eddig kedvezett a gyenge forint, de most már ez
Amint azt a Blikk is megírta, jelentősen visszaesett a belföldi turizmus Magyarországon, ami a Balaton környékén is erősen érezhető. A szállodaszövetség elnöke szerint vannak olyan hotelek, ahol 20-30 százalékkal kevesebb a vendég, mint tavaly ilyenkor.
Egy időre vége lehet az olcsó hitelek korának: az alapkamat 10,25 százalékon tetőzhet az idei negyedik negyedévben, és a magasabb kamatszint valószínűleg hosszabb ideig velünk is marad.
„Az Európai Unió megerősítésében segíthetne az is, ha szorosabb kapcsolatot tudnánk felépíteni az Öböl-menti államokkal. Bahrein ennek a térségnek az egyik kulcsországa” – írta Szijjártó Péter külügyminiszter Londonból posztolt bejegyzésében.
Összeesett egy olasz férfi a margtiszigeti uszoda bejáratánál a hazai vizes világbajnokság kezdetén. Mutatjuk, ki az a hős rendőr, aki megmentette az életét.
A nő két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, a tárgyalások körülményeit, illetve a vádpontok jogalapját azonban a másodfokú ítélet után is vitatja.
Emberi jogi szervezetek adatai szerint 360 millió keresztény él olyan helyen a világon, ahol fenyegetésnek, hátrányos megkülönböztetésnek vagy üldöztetésnek van kitéve, míg öt évvel ezelőtt ez a szám 245 millió volt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Londonban.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján kiemelkedő eredménnyel zárt a nyár első hónapja: júniusban a belföldi vendégéjszakák száma 15 százalékkal meghaladta a 2019-es rekord évet.
Kubatov Gábor nem gondolta volna, hogy kétharmados győzelmet arat a Fidesz az áprilisi választásokon, de maradt benne hiányérzet. A párt alelnöke úgy gondolja, hogy „mindig van feljebb”. A Fidesz alelnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt erről, ahol szóba került a két év múlva esedékes főpolgármester-választás is.
A közlemény szerint a háború kitörése óta május volt az első hónap, amikor az európai piacokra érkező összes import csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva.