Patkó Béla, azaz Kiki, a legendás énekes tegnap ünnepelte a születésnapját. A zenész rengeteg köszöntést kapott, ám úgy tűnik, az egyik jókívánságnak kiemelkedően örült.
Vasárnap rendezik meg a Magyarok Világszépe verseny fináléját Győrben, a Dunakapu téren. A rengeteg jelentkező közül végül tizennégy lány került be a döntőbe, a győztes pedig a nemzetközi megmérettetésen mutathatja majd meg, mennyire szépek a magyar nők. A vasárnapi fináléig azonban a Blikk olvasói is szavazhatnak, s a legtöbb voksot elnyerő versen
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal a teljes állami szektor közpénzes kampányolására keresett jelentkezőt: innentől a keretösszeg kimerüléséig csak a nyertessel köthet szerződést minisztérium, állami cég, egyetem, háttérintézmény.
A Momentum budafok-tétényi politikusai, Havasi Gábor fővárosi képviselő és Kerekes Gábor helyi képviselő július 18-án feljelentést tettek a XXII. kerületi önkormányzat működésével kapcsolatban különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt – írja az Index a Momentum Mozgalom tájékoztatása nyomán.
Ivókutakkal, vízosztással, a járművek intenzív klimatizálásával és a strandok meghosszabbított nyitvatartásával is segíti a budapestieket a fővárosi önkormányzat intézményei – közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára szerint a rendvédelmisek béremelésének mértéke lehetett volna magasabb is, a PDSZ választmányi tagja pedig azt mondja, nincs rendben, hogy a kormány Brüsszelre és az ellenzékre mutogat, ha szóba kerül a pedagógusok fizetése.
Egy franciaországi emberölés miatt körözött szerb férfit fogtak el a röszkei autópálya határátkelőhelyen - közölte szerdán a rendőrség honlapja nyomán az MTI.
Minden családtámogatási formánál emelkedtek a források a parlament által kedden elfogadott jövő évi költségvetésben – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán.
A magyarok számára nincs más alternatíva, mint a béke, a nemzet legfőbb kívánsága az, amit Zrínyi Miklós úgy fogalmazott meg, hogy „Ne bántsd a magyart” – mondta Potápi Árpád János.
Minősített NATO beszállítóvá vált az informatikával foglalkozó Delta Systems, a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata a Honvédelmi Minisztérium határozata alapján - közölte a cég az MTI-vel.
A vírus örökítőanyag koncentrációja négy mintavételi helyen - Békéscsaba, Pécs, Tatabánya és a budapesti agglomerációban - az emelkedett, míg 18 mintavételi helyen a mérsékelt kategóriába esik.
A januári 5 százalékos és a júliusi 3,9 százalékos nyugdíjemelés után újabbat sürgetnek a nyugdíjasok. A két számjegyű infláció ugyanis további emelést indokolna.
Tovább emelkedik a szennyvizekben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja országos átlagban – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.
Csak az első ajtón lehet felszállni hétvégente a 8E jelzésű autóbuszok budai, Döbrentei tér és Kelenföld vasútállomás közötti szakaszán szombattól – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
A MÁV korábbi elnök-vezérigazgatójával született egy aláírt megállapodás arról, hogy 2500 mozdonyvezetőnek, motorvezetőnek pluszpénz jár, azonban a mostani vezetés ezt a kifizetést megtagadja – írja a Népszava.
A MÁV korábbi elnök-vezérigazgatójával született egy aláírt megállapodás arról, hogy 2500 mozdonyvezetőnek, motorvezetőnek pluszpénz jár, azonban a mostani vezetés ezt a kifizetést megtagadja – írja a Népszava.
Nemzetközi bűnbanda elleni akcióban vettek részt magyar rendőrök, és az elmúlt huszonöt évben talált legnagyobb magyarországi fegyverraktárt tárták fel - írja az MTI.
Az állat öt településen hagyta ott a nyomát, majd csaknem fél évre nyoma veszett. Az ország "körözött" fekete párduca szombat éjjel azonban újra felbukkant a Magyarországon. Az egyik, többezres lélekszámú magyar község önkormányzata kongatta meg a vészharangot, hogy a fekete párduc Pest megyében jár.
2011-ben a Sepp Blatter vezette FIFA szerződés nélkül átutalt 2 millió svájci frankot Michael Platininek, az UEFA akkori vezetőjének. Mindkettejüket csalással vádolták.