2022. június 18. szombat

jún. 18
9:36
Mától rövidített útvonalon jár a 3-as metró (Blikk)
Mától a 3-as metró augusztus közepéig csak az északi szakaszon, vagyis Újpest-központ és Göncz Árpád városközpont között jár.
jún. 18
9:36
Ikreket vár a magyar színészpár (ATV)
Borbély Alexandra és Nagy Ervin Instagramon jelentették be az örömhírt. Már azt is lehet tudni, hogy mindkét baba kislány lesz.
jún. 18
9:48
Műszaki vizsgák: Mentőövet kapnak a későn eszmélők (hirado.hu)
Aki június végéig időpontot foglal járműve műszaki vizsgálatához, a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még szabályosan használhatja autóját,
jún. 18
9:48
Ma szavaznak a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt fideszes polgármesterről a méhkerékiek (SzMo)
Hat településen lesz időközi választás. Méhkeréken újra indul Tát Margit (Fidesz-KDNP) , aki azért mondott le, mert költségvetési csalás miatt elítélték, 30 millió forintos kárt okozott 7 társával együtt.
jún. 18
10:06
Pegasus-botrány: Elutasították Kálmán Olga feljelentését (ATV)
A DK nem hagyja annyiban.
jún. 18
10:06
TIM: jogszerű kiskapu a forgalmi megújítását az utolsó percre hagyóknak (SzMo)
Aki június végéig időpontot foglal járműve műszaki vizsgálatához, az a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még szabályosan használhatja autóját - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium.
jún. 18
10:06
Jogszerű kiskapu a forgalmi megújítását az utolsó percre hagyóknak (Demokrata)
Aki június végéig időpontot foglal a műszakira, a vizsga napjáig még szabályosan használhatja autóját.
jún. 18
10:12
Jogszerű kiskapu az autósoknak (Infostart)
A forgalmi megújítását az utolsó percre hagyóknak üzent a Technológiai és Ipari Minisztérium.
jún. 18
10:24
Mutatjuk, mikor érkezik az újabb nyugdíjemelés (ATV)
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója Facebookon tudatta az emelés időpontját, amihez gyorsan hozzá is tette: "ha ma Gyurcsány és baloldal kormányozna, akkor mostanra már a magyar nyugdíjasoknak is háromszorosa lenne a gáz és az áram ára, ahogy Európa több más országában".
jún. 18
10:24
Aggódik a hónap végén lejáró forgalmija miatt? A kormány mutatott egy kiskaput (rtl.hu)
A titok nyitja, hogy ki, mikor foglal időpontot műszaki vizsgára.
jún. 18
10:36
Nehogy megedd! Hasmenést, hányást okozhat az Aldi egyik terméke (Ripost)
Visszahívott a Nébih egy aldis terméket.
jún. 18
10:36
Ez a magyarok kedvenc ízesített söre az idén (BorsOnline)
Végre kitört az igazi forró nyár, indulnak a bulik, a fesztiválok, melyek elengedhetetlen tartozéka a jéghideg sör. Vajon a covid-járványt követően hogyan változott a trend?
jún. 18
10:42
Meghosszabbították a kisbenzinkutak támogatását (Infostart)
Június helyett szeptember vége az új határidő, de más változás is van.
jún. 18
10:42
Hozzányúlnának az építési szabályokhoz az agglomerációban (444.hu)
Rengeteg ház épül, és az önkormányzatoknak egy szavuk sem lehet hozzá.
jún. 18
11:00
Ezzel a kiskapuval a műszaki lejárta után is autózhatunk (ATV)
Aki június végéig időpontot foglal járműve műszaki vizsgálatához, az a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még szabályosan használhatja autóját - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton a Facebookon.
jún. 18
11:06
Becsapott a villám, többen meghaltak (BorsOnline)
Legkevesebb 25 ember halálát okozták és több mint négymillió embert ejtettek csapdába az utóbbi napok heves monszunesőzései Bangladesben - közölte a rendőrség szombaton.
jún. 18
11:12
Sokba kerül, ha a Gripenek felszállnak a légtérsértők miatt (Infostart)
Számos olyan helyzet van, ami miatt előfordulhat, hogy nem jelentkezik be egy légi jármű a repülésirányításhoz. Ilyenkor kötelezően "ugranak" a Gripenek - de mi a dolguk és ki fizeti a szabálytalankodók miatt a magyar államra terhelődő nagy költséget?
jún. 18
11:18
Ujhelyi konzultálni hívja Navracsicsot az uniós forrásokról (ATV)
A szocialista képviselő úgy látja, az uniós forrásokhoz való hozzáférés "közös nemzeti ügy", ezért konzultációt kezdeményezett a tárca nélküli miniszterrel.
jún. 18
11:18
A magyarok harmada nem harcolna a hazáért, ha az országot megtámadnák (rtl.hu)
A legnagyobb valószínűséggel a fideszesek ragadnának fegyvert.
jún. 18
11:24
Egy kormánybiztosi és négy miniszteri biztosi kinevezés vált ismertté (Infostart)
Budai Gyula újabb feladatot kapott.
jún. 18
11:30
Németh Szilárd ebédhez készül - fotóval (ATV)
Marhapofa van a menün a Fidesz alelnökénél.
jún. 18
11:30
Meghosszabbították a kisbenzinkutak támogatását (SzMo)
A kisbenzinkutaknak „a vidéki ellátásbiztonság garantálása érdekében” így június vége helyett szeptember végéig fizetik a literenkénti 20 forintos támogatást.
jún. 18
11:42
Felmérés: Tízből hat magyar fegyvert fogna, ha megtámadnák az országot (ATV)
A Publicus Intézet május végi reprezentatív felmérése alapján második (51 százalék) megkérdezett inkább harcolna a hazájáért, ha Magyarországot is érintené egy háború.
jún. 18
11:54
18 évesen kapott gerincvelő-sztrókot Dalma, kerekesszékbe kényszerült (Ripost)
Keményen küzd a fiatal lány, hogy megvalósítsa az álmait.
jún. 18
12:12
Kiderült, melyik kisvállalkozók maradhatnak a rezsicsökkentésben (ATV)
Megjelent a Magyar Közlönyben az árstopok meghosszabbításáról szóló rendelet.
jún. 18
12:18
Szabadnapos rendőr mentette meg a bicikliző nagymama életét Érden (Ripost)
A szerencsétlenül járt nő segítségére sietett a nyomozó.
jún. 18
12:48
Ötezer forintos klímabérletet javasol az LMP (Infostart)
A klímabérlet haladéktalan bevezetését sürgette az LMP szóvivője.
jún. 18
12:48
Leváltanák Márki-Zayt a mozgalma éléről (444.hu)
Magyar György ügyvéd is elindul ellene a tisztújításon.
jún. 18
12:48
Ujhelyi István találkozót kezdeményez Navracsics Tiborral (Demokrata)
A szocialista EP-képviselő találkozót kezdeményez a területfejlesztési miniszterrel az uniós forrásokról.
jún. 18
12:54
Borban az igazság – de kié? (Menedzsment Fórum)
Tavasz óta sokasodnak a borfesztiválok, pezsgőparádék, és élénkebb irántuk az érdeklődés, mint valaha. Nyáron, a Balaton partján is több helyütt tartanak majd kóstolókat – főleg az északi parton –, amelyek népszerűsége szintén előre megjósolható. Érthetően, hiszen a járvány óta ez az első szabad nyár, amikor kimozdulunk. De milyen bort iszunk? Ha
jún. 18
12:54
Drámai pillanatok: robbantással fenyegetőzött Róbert Tatabányán (Ripost)
Tíz percen belül kattant a bilincs a férfi kezén.
jún. 18
13:12
A klímabérlet haladéktalan bevezetését sürgeti az LMP (ATV)
A párt úgy látja, a jelenlegi helyzet rendkívüli intézkedéseket igényel.
jún. 18
13:12
Újra tombol a kánikula: Vasárnaptól megint megsülünk (BorsOnline)
Ragyogóan napos, száraz időben lesz részünk, felhők is alig lesznek az égen.
jún. 18
13:24
Többszáz rendőr mondott fel egy hét alatt (ATV)
Június elsejével végetért a 2020 november óta tartó felmondási tilalom, azonnal benyújtotta a felmondását 299 hivatásos állományú rendőr - írta meg az Országos Rendőr-főkapitányság információi alapján az Index.
jún. 18
13:24
Rögtön felmondott 300 rendőr, amikor lejárt a tilalom (SzMo)
Főként a közrendvédelmi területről, az utcai szolgálatot végző tiszthelyettesek köréből távoznak sokan.
jún. 18
13:30
Hármas karambol miatt beállt az M7-es (Infostart)
Több kilométeres a torlódás a Balaton felé.
jún. 18
13:42
Visszavonul Tóth Andi? (ATV)
Nehéz időszak áll a 23 éves énekesnő mögött, ezért úgy döntött, ideje háttérbe vonulnia.
jún. 18
13:48
Az egész országra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat (BorsOnline)
Az extrém Uv-B sugárzás veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 18
13:54
Karácsony egyeztetni hívta Navracsicsot, aki csak július második felében ér rá (444.hu)
A főpolgármester az uniós források budapesti felhasználásáról beszélgetne.
jún. 18
13:54
Hazaküldték a sürgősségiről, órákkal később meghalt a fiatal nő (Ripost)
Az orvosok nem vették észre, hogy tüdőembólia kínozza.
jún. 18
14:00
Saját mozgalma vezetését is bukhatja Márki-Zay Péter (Menedzsment Fórum)
A Mindenki Magyarországa Mozgalom mai tisztújításán ketten is indulnak a volt miniszterelnök-jelölt ellen.
jún. 18
14:06
Varga Judit: Hajrá, magyarok! (ATV)
Az igazságügyi miniszter büszkén írja közösségi oldalán: "július 3-ig ismét Budapesten, Szegeden, Debrecenen és Sopronon lesz a világ szeme".
jún. 18
14:12
Lejár a betanított munkások ideje (ATV)
A minőségi oktatást, a magasan képzett munkaerőt tartaná a gazdasági versenyképesség egyik fő zálogának az Állami Számvevőszék friss elemzése. A valóság viszont az, hogy csökken a felsőfokú képzést szerzők száma, és a digitális tudásunk messze elmarad a munkaerőpiaci elvárásoktól. Kijöttek a tavalyi kompetencia­mérések eredményei is, ezek szerint v
jún. 18
14:18
Hatályba is lépett a rendelet: ez lesz a magyarok rezsijével mától, sokan rettegnek most (Pénzcentrum)
A pénteki Közlönyben igazi jogszabálydömping volt, ebben jelent meg többek között az is, hogy a magyar kiscégek milyen feltételekkel maradhatnak a rezsicsökkentésben. A Kormányinfón már előzetesen jelzett fogyasztási korlát bejött a szabályok közé.
jún. 18
14:18
Karácsony Gergely levelet írt Navracsics Tibornak, aki válaszolt is neki (rtl.hu)
A főpolgármester szerint Budapest és a kormány kifut az időből mielőtt érdemi lépéseket tennének a gazdasági válság, az energiaválság és a klímaválság megoldására.
jún. 18
14:24
Szijjártó: Bővült a család (hirado.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán tett közzé képet egy gólyacsaládról.
jún. 18
14:36
Kicsi, hófehér koporsóban vettek végső búcsút a buszban felejtett 4 éves kislánytól, Ineztől a falujában (Blikk)
Tiszaderzsen végső búcsút vettek Ineztől, a 4 éves kislánytól, akinek az érthetetlen halála az egész országot megrázta.
jún. 18
14:42
Keményen visszaszólt a miniszter a Ryanairnek (rtl.hu)
Nagy Márton „Európa legprofitéhesebb” cégének nevezte a légitársaságot.
jún. 18
14:44
Véget ért a tilalom, egy hét alatt háromszáz rendőr mondott fel (rtl.hu)
A kormány határozata szerint a koronavírus miatt nem lehetett eddig felmondani.
jún. 18
14:48
Karácsony Gergely: nincs több idő várni (Infostart)
Sürgős egyeztetést kezdeményezett a főpolgármester az uniós forrásokért Navracsics Tiborral.

Keresés