Több forrásból is megerősítették, hogy az edző fiatalkora óta szerencsejáték-függő, amin a mai napig nem tudott túllépni, ahogy az ebből keletkezett adósságait sem tudta törleszteni.
Dániát, Norvégiát, de még Ausztráliát is megelőzte az amerikai Forbes a világ 25 legokosabb nemzeteit rangsoroló listáján Magyarország. Az előkelő helyezést hazánk a Nobel-díjasaink számával és még számos eredménnyel érdemelte ki.
Pannonia a Római Birodalom egyik provinciája volt. Több magyar város elődje is létezett már akkoriban. Tippeld meg, ma hogy hívják a játékban szereplő régi településeket.
Átlagosan tíz százalékkal drágábban adják a halat a Balatonnál a tavalyihoz képest. A gáz- és olajár növekedésével indokolják az emelést. A halászlé drágult a legjobban, mert nehezebb a harcsa beszerzése. Ellátási gondokkal azonban nem küzdenek az éttermek, mert általában több beszállítóval vannak kapcsolatban.
Zengőtől Zsetonig. Z-vel, vagy Zs-vel kezdődő nevet kaptak a nemrég született kölykök a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolában. A közösségi oldalon bárki ajánlhatott neveket, ezek közül egy terápiás kutya választotta ki a kiskutyák nevét. Hamarosan nevelőszülőkhöz kerülnek, ahol egy éven át tanítják nekik az alapokat, utána kezdődik a kiképzésük.
Autista gyerekek is megismerhetik a nyári táborok örömeit egy civil szervezetnek köszönhetően, ráadásul ingyen. Őket egyébként az állami- és magántáborok rendszeresen elutasítják. A Szikra Teheteséggondozó Egyesület már harmadik éve szervez autista gyerekeknek fejlesztő táborokat. A költségeket is az egyesület állja - állami támogatás ugyanis nincs
Akut élelmiszerválság alakult ki az ukrajnai háború nyomán a világ több pontján: különösen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Ez pedig egy eddig sosem látott migrációs hullámot indíthat el ezekből a régiókból. De a háború Ukrajnában is újabb súlyos gondot okoz: gyógyszerhiány alakult ki.
Három mindenre elszánt, rendkívüli nő, aki létrehozott egy ukrán iskolát Budapesten. Egy ukrán menekült és két amerikai pedagógus, akik a háború miatt találkoztak egymással és életre szóló szövetséget kötöttek. Iskolájukban száz traumát átélt gyerekkel tucatnyi menekült tanár mellett amerikai és magyar pedagógusok foglalkoznak. Ebben az iskolában k
A rendőrség befejezte a 71-es főúton, Alsóörs külterületén történt baleset helyszínelését és megszűnt az útlezárás – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szombat este.
A sürgős eseteket kivéve, a többi napokon azokat a kismamákat, akiknél megindult a szülés, vagy a Szolnoktól 129 kilométerre lévő Debrecenbe, vagy a 113 kilométerre lévő Budapestre szállítják.
Pünkösd a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe a karácsony és a húsvét után, valamint a tavasz köszöntése, melyet néphagyományokkal és családi pihenéssel ünnepelhetünk.
Még mindig fegyvert szállítana Ukrajnának a Momentum frakcióvezetője. Fekete-Győr András, a párt korábbi elnöke a Klubrádióban arról beszélt: tisztességesebb lett volna, ha fegyverekkel segítjük az ukránokat. Sőt, szerinte a kárpátaljai magyarokon is segített volna a kormány, ha fegyvereket küld az ukrán kormánynak. Fekete-Győr András már februárba
Importvám kivetését fontolgatja Brüsszel annak érdekében, hogy ne érje meg Magyarországnak orosz olajat vásárolni – erről számolt be a Spiegel Online című német lap. Az Oroszország elleni szankciós csomagot ugyanis Magyarország csak azzal a feltétellel támogatta, ha továbbra is vásárolhat olajat a Barátság vezetéken keresztül. A Híradónk által megk
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.