Vörös vari született a Nyíregyházi Állatparkban. A kis maki már héthetes, de még csak ma vizsgálta meg először az állatorvos. Eddig ugyanis a családi fészekben bujkált. Vele együtt összesen már 4 tagú a család. A makifélék közé tartozó faj az orvvadászat miatt a kihalás szélén áll.
Egyre több településen bukkan fel az a medve, amit először szerdán reggel, a Pest megyei Acsa mellett látott meg egy autós. Az állatról már fénykép is készült. A hatóságok továbbra is arra kérik a környékbeli lakosságot, hogy ne menjenek ki az erdőbe.
Egyelőre csak a nyomait látják és automata vadkamerák csípik el az először szerda reggel Acsa és Püspökhatvan között észlelt állatot. Medveveszélyt jelző plakátokkal igyekeznek távol tartani az embereket az erdőtől, de a helyiek félnek, hogy valahonnan előbukkan a medve.
Néhány hete még a bombák becsapódásától kellett tartaniuk, most labdázással, rajzolással és a játék erejével próbálják elfelejteni a borzalmakat, amiket egy gyereknek sem lenne szabad átélnie. Sorsuk bizonytalan, de a választás szabadsága itt az övék – ez a Bátor Tábor alapelve. A Bátor Táboros cimbik heti kétszer tartanak foglalkozásokat az átmene
Felháborodást keltett a pedagógusok és a tűzoltók körében Parragh László Népszavának adott interjúja, melyben az iparkamara elnöke arról beszélt: a béreken túl sokféle motivációja lehet a különböző társadalmi csoportoknak. Szerinte a tanárok esetében ez a szabad nyár, a tűzoltóknál pedig a társadalmi elismertség. A Hivatásos Tűzoltók Független Szak
Az előzetes adatok szerint 2022 áprilisában 6484 gyermek született, és 10 852-en haltak meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. május és 2022. április között a születések száma 2,7, a halálozásoké 6,7%-kal csökkent, a házasságkötéseké 3,4%-kal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz képest.
Az Európai Unió olyan tervet eszelt ki az orosz olajembargóval kapcsolatban, amely Orbán Viktornak is tetszhet majd. Ezek után már közös platformon lehet fellépni Kreml ellen. Ez valamennyire a magyar miniszterelnök győzelmét, illetve Ursula von der Leyen vereségét is jelentené.
Telefonon tárgyalt Boris Johnson brit kormányfővel Orbán Viktor miniszterelnök péntek este - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A háború, az energiaválság és a kockázatos brüsszeli politika veszélyezteti a háztartások rezsiköltségeit a magyar kormány szerint, ezért a bankokon és egyéb, extraprofitot termelő vállalaton túl a magyar politikai pártoknak is bele kell fizetni a létrehozott rezsivédelmi alapba – jelentette be Kocsis Máté a közösségi oldalán.
Telefonon tárgyalt Boris Johnson brit kormányfővel Orbán Viktor miniszterelnök péntek este – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.
Karbantartási munkák miatt lezárják Budakalászon a Lenfonó HÉV-állomás közúti és gyalogos átjáróját a hétvégén – közölték az Útinform honlapján pénteken.
„Az ejtőernyőzés, mint minden extrémsport, magában hordozza a veszélyeket, de a tragédiára mégsem készítheti fel semmi az embert” – írja Facebook-posztjában Székesfehérvár polgármestere.
– Az álommanó belopódzott a parlamentbe... Végtelenségig tartó napirend előtti felszólalások, maratoni viták, adatokkal és paragrafusokkal tömött előterjesztések estébe nyúlóan - valljuk be, sokszor nem túl izgalmas a parlamenti munka, cserébe viszont fárasztó. Persze, nincs miért sajnálni az alaphangon bruttó 1,3 millió forintot kereső honatyákat,
Most már tényleg heteken belül itt a nyár, lázasan tervezgetjük a nyaralást. A magyarok körében idén is a Balaton a legnépszerűbb, de még a szezon előtt érdemes tudni, hol milyen árak fogadnak minket. Évek óta kering a hír, hogy egyre kevesebb ingyenes strandon fürdőzhetünk a Balaton környékén. A Pénzcentrum utánajárt: megkereste az összes olyan ön
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Meglepődtek a határmenti településekről átjáró külföldi rendszámmal rendelkező autósok, hogy mostantól csak a piaci áron tankolhatnak Magyarországon. Egy Romániából átjáró sofőr azt mondta, ennél még náluk is olcsóbb az üzemanyag, a Szlovákiából érkezők számára viszont a megemelt ár is kedvező lehet a gyenge forint miatt.
„Az ejtőernyőzés, mint minden extrémsport, magában hordozza a veszélyeket, de a tragédiára mégsem készítheti fel semmi az embert” – írja Facebook-posztjában Székesfehérvár polgármestere.
Sávhatárokhoz kötnék a KATA-s adózási formát az ATV Híradónak nyilatkozó szakértők. Azt egyelőre nem lehet tudni, miként változik a rendszer, de az már biztos, hogy a kormány hozzányúl a népszerű adózási formához. Közben a DK átfogó javaslatcsomaggal állt elő, mert szerintük a Fidesz az emberekkel akarja megfizettetni az inkompetens kormányzás árát
Az ukrán-magyar határszakaszon 5930 ember lépett be pénteken Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5019-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Életbe léptek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok törvényi szabályozásának új, az eddigieknél szigorúbb rendelkezései szombaton - hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A fővárosi nyomozók Soroksáron fogtak el egy feltételezett drogkereskedőt, aki a gyanú szerint a dél-pesti régiót látta el kábítószerrel. A rendőrök 18 millió forint értékű drogot és két luxusjárművet is lefoglaltak.