2022. május 17. kedd

máj. 17
9:36
Orbán Viktor bemutatta kormánya szerkezetét a frakciószövetségnek (Demokrata)
A veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk kora következik – hangsúlyozta a kormányfő.
máj. 17
9:42
Orbán Viktor a frakciószövetség ülésén: a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk kora következik (hirado.hu)
A következő évtized a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk korszaka lesz.
máj. 17
9:42
Halálos motorbaleset történt Nemesnádudvaron (Ripost)
A túlélő maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szerzett.
máj. 17
9:54
Súlyos szakmai kérdésekre nem adott még választ a főpolgármester (Demokrata)
Megtévesztő grafikonok helyett társadalmi egyeztetést követel a Fidesz a rakpart autómentesítése kapcsán.
máj. 17
10:06
Brutálisat nőtt a magyar GDP az első negyedévben (ATV)
Az előző negyedévhez képest 2,1 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint.
máj. 17
10:06
Orbán Viktor Harcosok klubját alapított (BorsOnline)
A miniszterelnök bemutatta az új kormány tagjait.
máj. 17
10:06
Mintegy 7600-an érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
Az ukrajnai háború elől hétfőn 339 ember, köztük 135 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
máj. 17
10:06
Orbán megalapította a Harcosok klubját, de biztos nem úgy gondolta (rtl.hu)
Bemutatta a kormány tagjait.
máj. 17
10:08
Fejenként 30 milliós végkielégítést kap Orbán két távozó minisztere (ATV)
Egyetlen kormánytag sem kapott még ekkora összeget távozásakor, mint Süli János és Mager Andrea.
máj. 17
10:12
Orbán Viktor bemutatta a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek kormánya szerkezetét (Infostart)
Veszélyes, bizonytalan időszakra készülnek.
máj. 17
10:12
Kiderült, hány évvel fiatalabb az átlagos momentumos képviselő, mint az átlagos fideszes (ATV)
Az átlag Fideszes képviselő 55 év körüli férfi, 14 éve tagja a parlamentnek - állapította meg legújabb elemzésében a Republikon Intézet.
máj. 17
10:12
Megszólalt a Jobbik-bulin megtámadott Anita (Ripost)
Az édesanya egyelőre képtelen feldolgozni a történteket.
máj. 17
10:12
Direkt36: Gyurcsány kiakadt Karácsonyra, Márki-Zay elől elrejtett dolgokat a saját stábja (SzMo)
„Baszd meg Gergő, te hoztad a nyakunkra ezt az embert” – mondta a DK elnöke egy egyeztetésen.
máj. 17
10:24
Diadalmenet a Karmelitában: Orbán Viktor bemutatta a Harcosok klubját (Blikk)
Hétfőn hivatalosan is megalakult az ötödik Orbán-kormány, miután Orbán Viktort a magyar országgyűlés kétharmados többsége felkérte miniszterelnöknek. A magyar kormányfő videóban mutatta meg, kik alkotják a kormányát.
máj. 17
10:24
ORFK: Mintegy 7600-an érkeztek Ukrajnából hétfőn (hirado.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 4448 ember lépett be hétfőn Magyarország területére, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 3113-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden.
máj. 17
10:24
Ezt üzente Orbán Viktor a frakciószövetség ülésén (ATV)
A miniszterelnök kedd reggel bemutatta a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek kormánya szerkezetét, a minisztereket és ismertette feladataikat - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
máj. 17
10:30
Ha Ön nyugdíjas, nagyon figyeljen! (ATV)
Vajon az 5 százalékkal megemelt nyugdíjat tekintik a júliusi 3,9 százalékos nyugdíjemelés alapjának vagy a januári emelést visszamenőlegesen egészítik ki?
máj. 17
10:36
NAV: Hamis órákat és rizsbort találtak több üzletben (hirado.hu)
Az élelmiszerek közé rejtették a 750 üveg rizsbort.
máj. 17
10:36
Harcosok klubja: friss videót tett közzé Orbán Viktor (Ripost)
A veszélyek és a háborúk korszaka jön el.
máj. 17
10:36
Megszólalt a nő, akit a jobbikos disznótoron meg akartak erőszakolni (Demokrata)
A nyíregyházi nő egyelőre képtelen feldolgozni, ami a Jobbik disznótorán történt vele.
máj. 17
10:48
Közel 8 ezer ukrajnai menekülő érkezett hétőn Magyarországra (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 4448 ember lépett be hétfőn Magyarország területére, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 3113-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-vel.
máj. 17
10:54
Újfajta elektromos buszokkal lehet utazni Budapesten (Infostart)
Forgalmas vonalakra kerülnek az újfajta csuklós járművek.
máj. 17
10:54
Ma reggelre ismét erősödött a forint (Blikk)
Az előző napi egy százalék körüli gyengülés után némi pozitív korrekcióval kezdett kedden a forint: 0,2 százalékkal erősödött az euróval, 0,5 százalékkal a dollárral és 0,3 százalékkal a svájci frankkal szemben.
máj. 17
10:54
Nemsokára nyilvánosságra kell hoznia a pártoknak a választásra fordított pénzösszegeket (ATV)
Minden jelöltnek és jelölőszervezetnek az országgyűlési választást követő 60 napon belül a Magyar Közlönyben nyilvánosságra kell hoznia a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját - emlékezetett az ÁSZ.
máj. 17
11:00
Elemző az új kabinetről: sok a gazdaságspecifikus portfólió, ez kijelöli az irányt is (Infostart)
A Nézőpont Intézet elemzője szerint az új kormány egy gazdaságspecifikus kormány lesz, ami érthető is.
máj. 17
11:00
„Kérem segítsenek” – egy középiskolai tanár koldult a Deák téren (SzMo)
Ezt nehéz volt könnyek nélkül megállni - írta a kép alá a Momemntum politikusa.
máj. 17
11:00
Dömötör Csaba: Növekedési pályán van a magyar gazdaság (Demokrata)
„Minden nehézség ellenére a magyar gazdaság növekedési pályán van.”
máj. 17
11:02
Kulcsfontosságú, hogy a pártok gazdálkodása átlátható legyen (Demokrata)
Az ÁSZ továbbra is kulcsfontosságúnak tartja, hogy a pártok gazdálkodása átlátható legyen.
máj. 17
11:06
Orbán Viktor szerint a következő évtized a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk korszaka lesz (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel bemutatta a Fidesz–KDNP frakciószövetségnek kormánya szerkezetét, a minisztereket, illetve ismertette a feladataikat.
máj. 17
11:24
Már biztos: júliustól lesz emelés a Balatonnál (Infostart)
Kinyitottak a nagystrandok. A parkolás már fizetős.
máj. 17
11:24
Dúró Dórának nagyon nem tetszik Rogán Antal új feladatköre (ATV)
Mindennél felháborítóbbnak tartja, hogy a jövőben Rogán Antal felügyeli az eddig három tárca alá besorolt titkosszolgálatokat.
máj. 17
11:36
Az árstop után nagy bajban leszünk: még jobban elszabadulhatnak az árak (Blikk)
Az árstop után akár 25-30 százalékkal többet fizethetünk az élelmiszerekért.
máj. 17
11:36
Nemi erőszak a Jobbikban: megszólalt az áldozat (hirado.hu)
A történtek óta először szólalt meg V. Anita, a nyíregyházi édesanya egyelőre képtelen feldolgozni, ami a jobbikos disznótoron történt vele.
máj. 17
11:36
Tordai: megélhetési válságot okoz az infláció (ATV)
A párbeszédes képviselő az Országgyűlés hétfői ülésén napirend előtti felszólalásában arra figyelmeztetett: az évtizedes inflációs rekord "felzabálja" a jövedelmeket.
máj. 17
11:36
Lekenyerezik a menekülteket: meghökkentő ötletből lesz kenyér Kárpátalján (Ripost)
Egész Kárpátalján egyedülálló ez a megoldás.
máj. 17
11:36
Kocsis Máté: Az új kormányszerkezet megfelel a magyar nemzet érdekeinek (Demokrata)
„Az április 3-i országgyűlési választáson a magyar emberek a polgári kormányzásra szavaztak.”
máj. 17
11:36
Aktív családi kikapcsolódás a Szigetköz Natúrparkban kicsiknek és nagyoknak (rtl.hu)
Kenuzás, SUP-ozás, biciklizés vagy cross challenge – ezeket is ki lehet próbálni május 21-én Kisbodakon, a Vízi Kultúrház melletti területen, a Szigetköz Natúrpark Aktív Családi Majálisán. Hogy pontosan mivel készülnek, és mit jelent a natúrpark, hány ilyen van ma Magyrországon, arról Pető Péter, a Natúrparkok Szövetségének elnöke beszélt a Reggeli
máj. 17
11:42
Első külföldi út: megérkezett Varsóba Novák Katalin (Infostart)
Orbán Viktor megválasztása utáni első útja 2010 óta mindig Lengyelországba vezetett korábban, de az idén a Vatikánba ment először.
máj. 17
11:42
Varga Mihály: válságálló a magyar gazdaság (ATV)
A kormányzati intézkedések eredményesen tompították az orosz-ukrán háború hatását - kommentálta a legújabb GDP-adatokat Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltett videoüzenetében kedden.
máj. 17
11:48
Kocsis Máté: Az új kormányszerkezet megfelel a magyar nemzet érdekeinek (hirado.hu)
A Fidesz frakcióvezetője kedden a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat vitájában szólalt fel.
máj. 17
11:48
„Baszd meg Gergő, te hoztad a nyakunkra ezt az embert” – az ellenzék választási kudarcának háttere (rtl.hu)
A Direkt36 cikke feltárja a szép reményekkel induló, de tejes széteséssel végződő ellenzéki kampány hátterét. A vége az újabb Fidesz-kétharmad mellett az lett, hogy „Gyurcsány Ferenc eltávolította önt ebből a csoportból”.
máj. 17
11:54
Kocsis: az új kormány megfelel a magyar nemzet érdekeinek (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője úgy látja, új kormányszerkezet megfelelő a Magyarország előtt álló kihívások leküzdéséhez és a világban bekövetkező változásokhoz.
máj. 17
12:00
Nem állított ébresztőt: pezsgőző betörő kaphatja a hét pancsere címet (hirado.hu)
Elszunyókált rablás közben a betörő, bilinccsel ébresztették.
máj. 17
12:06
Van mivel büszkélkednie az Orbán-kormánynak (Menedzsment Fórum)
A robusztus magyar GDP-növekedés még Európában is megállja a helyét, igaz, vannak országok, melyek még a magyar gazdaságnál is jobban pörögtek 2022 első három hónapjában.
máj. 17
12:12
Az MNB alelnöke elárulta, hogyan oldják meg az inflációs válságot (ATV)
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kedden a Hitelezés 2022 - Portfolio konferencián hangsúlyozta: a magas infláció globális jelenség, és ha ez nem oldódik, nehezíteni fogja a magyar gazdaságpolitika helyzetét is.
máj. 17
12:24
Nem félnek Putyin haragjától: Svédország aláírta felvételi kérelmét a Nato-ba (Blikk)
A csatalkozási szándékot már korábban közölték, a svéd külügyminiszter most hivatalosan is aláírta a NATO-felvételre irányuló kérelmet.
máj. 17
12:24
Novák Katalin Varsóban: születésnapi köszöntés előzte meg a keddi látogatást (hirado.hu)
Kiemelve, hogy Magyarország új köztársasági elnöke elítéli Oroszország fegyveres támadását Ukrajna ellen, a Novák Katalin varsói látogatásáról szóló lengyel források azt is megjegyzik, hogy ez a most megválasztott magyar államfő első külföldi útja.
máj. 17
12:36
Nyílt levelet írt a Békemenet szervezője Orbánnak: "Keresztényi mentalitása Európa szerte példaértékű" (ATV)
Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke megígérte: "szellemi honvédőkként, békemenetek hű katonáiként szilárd támaszai" lesznek a miniszterelnöknek.
máj. 17
12:36
Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök gratulált Orbán Viktornak (Demokrata)
„Országaink hosszú közös történelemben és barátságban osztoznak.”
máj. 17
12:42
Egészségügyi elismeréseket adott át Kásler Miklós (Demokrata)
A példaképek fontosságáról beszélt Kásler Miklós, mielőtt egészségügyi elismeréseket adott át.

Keresés