Elhunyt 73 éves korában Paller Judit, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) jogelődjének, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalának volt vezetője, egykori országos tisztifőorvos - tudatta az NNK csütörtökön az MTI-vel.
A szomszédban zajló háború miatt a kormány javaslatot tesz arra, hogy az alaptörvényben kiszélesítsék a veszélyhelyzet jogállását – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyilvántartásában szereplő címre kapják meg 2022. április 30-ig a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik a postázást kérték, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő, vagy befizetendő adót tartalmaz - közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.
A Hódmezővásárhelyi polgármester híradónknak azt mondta: bár furcsának tartja, hogy az országgyűlési képviselő által hangsúlyozottan nem nyilvános munkamegbeszélésre csak nyilvánosan hívta meg őt Lázár, személyesen nem, a találkozót jó ötletnek tartja, és hajlandó időpontot egyeztetni.
Több mint kétszáz millió forint készpénzt, megközelítőleg hatvan millió forint összegben értékpapírt és egy negyven millió forint értékű autót foglaltak le.
Az I Bike Budapest kerékpáros felvonulás miatt forgalomkorlátozásokra kell készülni szombaton - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.
Elhunyt 73 éves korában Paller Judit, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) jogelődjének, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalának volt vezetője, egykori országos tisztifőorvos - tudatta az NNK csütörtökön.
A május 16-val kezdődő héten választja meg az Országgyűlés a miniszterelnököt – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Az I Bike Budapest kerékpáros felvonulás miatt forgalomkorlátozásokra kell készülni szombaton - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a Szentatyára - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának nyilatkozva, miután csütörtökön magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Ferenc pápa.
A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a Szentatyára - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának nyilatkozva, miután csütörtökön magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Ferenc pápa.
A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a Szentatyára - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának nyilatkozva, miután csütörtökön magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Ferenc pápa.
Az M1 és a hirado.hu közös csütörtök esti hírháttér műsorában Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója és Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója lesznek Lánczi Tamás vendégei.
Kiderült, mikortól ügyvezető a kormány, mi váltja a veszélyhelyzetet, miért szeretne a kormány újra Alaptörvény-módosítást, és mi lesz egyes családtámogató intézkedések helyett. Egyes politikusok sorsa is eldőlt.
főpolgármesterét is mélyen megrendítette a magyar táncművész, Markó Iván halálhíre. Karácsony Gergely a közösségi oldalán búcsúzott a Kossuth-díjas legendától.
Kocsis Máté visszautasította Orbán Viktor felkérését – derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Továbbá megszűnik a járvány miatti veszélyhelyzet, de jöhet a háború miatti. Módosíthatják az alaptörvényt, és nem lesz önálló egészségügyi minisztérium. Ezekről döntött a negyedik Orbán-kormány egyik utolsó ülésén.
A miniszterelnök azt mondta, „a magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a Szentatyára”.
Sebességmérési akciót végzett a III. kerületi rendőrség. A felmérés eredménye azt bizonyította, hogy rengeteg gyorshajtó sofőr közlekedik a harmadik kerületben. Erre reagálva Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat átfogó közlekedésbiztonsági stratégiát készít, amit várhatóan idén nyáron társadalmi vitára fognak
Matteo Salvinivel, az olasz Liga párt vezetőjével is tárgyal Rómában Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az erről szóló olasz sajtóhíreket.
Továbbra is rengeteg menekült érkezik Magyarországra Ukrajnából. A csütörtöki Kormányinfón Szentkirályi Alexandra arról beszélt, hogy továbbra is minden háború elől menekülő számíthat ránk, és Magyarországon segítségre és barátokra talál.
Meseszép tájra vitte el családját Márki-Zay Péter az országgyűlési választáson nyújtott csúfos veresége után. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje egy fotót is posztolt a pillanatról.
Továbbra is Kocsis Máté vezeti a Fidesz frakcióját – jelentette be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője, nem titkolván azt sem, hogy „kormányzati pozíciót kaphatott volna Kocsis Máté, de ő úgy döntött, hogy marad a Fidesz frakcióvezetője”.
A tananyag kidolgozásában a Budapesti Műszaki Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem oktatói vettek részt.
Később hoz döntést az árstopokról a kabinet – erről is beszélt a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: ezek az intézkedések beváltak, ugyanis sikerült mérsékelni az inflációt.