„Sok évnyi egyre erősödő verbális és törvénykezési terror után 1944-ben ezen a napon kezdődött a magyar zsidóság gettóba zárása, ekkor kezdték el erőszakkal elhurcolni honfitársainkat, ekkor fordult át a gyűlölködő politika végleg emberéleteket követelő, családokat megnyomorító, ma is felfoghatatlan cselekedetekké” – írja posztjában a Momentum elnö
A férfi, aki az osztrák határhoz közeli Gyilkos-kőnél akadt el pénteken, teljesen kimerült, és nem tudta folytatni az útját. Terepjáróval, krosszmotorral indultak a keresésére, végül olyan helyen találtak rá, amit járművel nem lehetett megközelíteni, ezért kézben kellett lehozni az erdőből.
Nyolc évnyi pereskedés után fejenként 40 millió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság az azbesztszennyezés három károsultjának. A Lőrinci és Zagyvaszántó határában működő cementgyár évtizedeken keresztül szennyezte azbeszttel a levegőt. Ez daganatos megbetegedéseket okozott a dolgozók és a közelben élők között is. Az állam az alperes az ügyben,
A 4 napos ünnep alatt csak nagyszombaton nyitottak ki az üzletek. Sokan az utolsó pillanatban szerezték be a húsvéti menü összetevőit. Ilyenkor egy átlagos hétköznaphoz képest 2,5-3-szoros a forgalom.
Szinte teljesen megteltek a vidéki szállodák, a forgalom majdnem a járvány előtti időket idézi. A pihenni vágyók kedvét még az sem vette el, hogy 10-15 százalékkal többet kell fizetni a szállásért. Sokan viszont még utolsó pillanatokban is vásároltak húsvétra, ezért több üzletben hatalmas sorok alakultak ki. Volt, aki azt mondta, ilyenkor sok élelm
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Átlag 100 forinttal többe kerül egy gombóc fagyi, mint tavaly, a cukrászok ipartestülete szerint. Ez 30 százalékos áremelést jelent, amit a háromszorosára ugrott energiaköltséggel és a hetente dráguló alapanyagokkal indokolnak. Egy átlagos családi fagyizás már ötezer forintba is kerülhet.
Nem leszünk rosszabb keresztények, ha nem arra a pártra szavazunk, amely kisajátítja, felhasználja a kereszténységet – mondta Beer Miklós a Magyar Hangnak adott nagypénteki interjújában. A nyugalmazott váci megyéspüspök szerint az egyház a politika lekötelezettjévé vált. Hodász András katolikus pap pedig a Válasz Online-nak beszélt kritikusan a pol
Az Öveges-program pályázatainak majdnem felében csalhattak – ez derül ki az Európai Csalás Elleni Hivatal jelentéséből, amit az Átlátszó szerzett meg. A szabálytalanul elköltött uniós pénzek miatt a hivatal több mint másfél milliárd forintot kért vissza. A program szabálytalanságaira a magyar hatóságok is felfigyeltek. Nyolc év nyomozás után a héte
Törpe víziló született a Nyíregyházi Állatparkban. Gerzson már másfél hónapos, de csak pár napja láthatták először a látogatók. Az elmúlt 1 évben világszerte mindössze 14 törpevíziló született állatkertben. A törpevíziló az erdőirtások és vadászatuk miatt ma már a veszélyeztetett fajok közé tartozik.
A MÁV-START a kerékpáros utasok igényeit felismerve az elmúlt években jelentős lépéseket tett kerékpárszállítási szolgáltatások fejlesztésére, ezzel is segítve a szabadidő aktív eltöltését és az egészségtudatos életmód ösztönzését. Ennek sikere jól látható, 2021-ben minden korábbinál több, közel 700 ezer kerékpárjegyet váltottak az utasok a járatok
„Mivel ugyanaz az Atya teremtett minket, láthatatlan kötelékek kapcsolnak össze a világmindenség összes létezőjével, és egyetlen nagy családot alkotunk”.
A feltámadás fényében felelősek vagyunk egymásért, népünkért és a teremtett világért - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján, szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.