Csütörtökön ismét szaharai por érkezik Magyarország térségébe, amely a pénteki szórványos záporokkal együtt sáros esőt okozhat – adta hírül közösségi oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun megyében. A fertőzés ez alkalommal egy körülbelül 3500 egyedet számláló hízólúdtelepet ért el, ahol az állomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént - közölte a hivatal csütörtökön a honlapján.
A tavaszi szünet és a húsvét miatt Budapesten és az elővárosi kék autóbuszokon is módosul a menetrend – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-t.
A Pesti Hírlap 2020 elején jelent meg először, akkoriban napilapként, majd nem sokkal később a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a működését, ezután előbb az interneten, majd nyomtatásban is visszatért.
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki az otthonában a hatósági előírások megszegésével állított elő húskészítményeket és árulta azokat egy szegedi piacon, vevői közül huszonnyolcan megbetegedtek - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Mindhárom tesztelésen lefagyott a digitális felület, a rendszer összeomlása miatt most azt kérik, hogy az általános iskolás diákok a tavaszi szünetben otthonról próbáljanak belépni és így próbálgassák a feladatokat.
Egy 49 éves férfi építési munkálatok ürügyén, több mint 10 millió forintos kárt okozott áldozataiknak - a gyanú szerint. A monori rendőrök most fejezték be a nyomozást.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 4-e és 10-e között 16 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz az ezt megelőző héthez képest, ez 22 százalékos csökkenést jelent - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön közzétett heti jelentésében.
A fideszes képviselő szerint itt az ideje, hogy a volt miniszterelnök-jelölt most már Hódmezővásárhelyre koncentráljon, amely „még mindig Márki-Zay kampányirodájaként működik”.
Még 2021 januárjában született meg a döntés, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a Nyugati pályaudvar mellett kap majd helyet, amivel egyúttal új helyre költözik az artistaképző intézet is.
Kemény kritikát fogalmazott meg legutóbbi rádiós interjújában Lázár János. A Fidesz-KNDP megválasztott országgyűlési képviselője szerint Márki-Zay Péternek nem volt bátorsága az ellenzék vezéreként beülni a parlamentbe, de ha már meghozta a döntését, akkor a hódmezővásárhelyi polgármesternek ideje lenne csitítani a kedélyeket a településen, és a va
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal „PICK Csemege szalámi” címkével ellátott terméket talált. A gond csak az, hogy ezt a Csemege szalámit a Pick már évek óta nem gyártja, és amikor gyártotta, akkor sem olyan volt, mint az árult termék.
A tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével, Kelemen Hunorral tartott közös sajtótájékoztatót.
Hidegfront érkezik nagypénteken a Kárpát-medencébe. Ennek következtében a húsvéti hosszú hétvégén lehűl a levegő, néhol eső, zivatar is várható - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön a Facebook-oldalán.
Nem hogy félretenni, megélni sem lehet a pedagógusi bérből. Szász János nettó fizetése tizenöt év tanítás után sem éri el a 250 ezer forintot. Azt mondja, lételeme az oktatás, és nem fogja teljesen elhagyni a pályát, de muszáj valamit mást is dolgoznia mellette. Villanyszerelőnek megy, és nem ő az egyetlen, aki így tesz Pécsen. Szász János fizikata
Az igazságügyi miniszter a Mandinernek arról beszélt, hogy megkapja-e Magyarország az uniós pénzeket, lesz-e következménye a gyermekvédelmi népszavazásnak, valamint, hogy megpróbál-e az ellenzéki újságírókkal jobb viszonyt ápolni.
A médiatanács nem újítja meg a Tilos Kulturális Alapítvány szeptemberben lejáró Budapest 90,3 MHz körzeti vételkörzetű, közösségi jellegű médiaszolgáltatási jogosultságát, mivel ismételt vagy súlyos jogsértés esetén a megújítás lehetősége – a törvényi rendelkezéseknek megfelelően – kizárt – tudatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) komm
Szakértői feltételezés szerint így akarhatták a második világháború végső szakaszában, a szovjet csapatok közeledtével minél gyorsabban eltüntetni a különböző korú, típusú és állapotú robbanóeszközöket és fegyvereket.
Hidegfront érkezik nagypénteken a Kárpát-medencébe. Ennek következtében a húsvéti hosszú hétvégén lehűl a levegő, néhol eső, zivatar is várható - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön a Facebook-oldalán.
A több mint öt tonna első és második világháborús lövedéket, illetve fegyvermaradvány az egykori Weiss Manfréd Acél- és Fémművek területén a földből került elő.
Varázslatos hangulatú ezekben a napokban a Budai vár Tóth Árpád sétánya, a főváros legszebb díszcseresznye-fasora bontogatja szirmait. Érdemes személyesen is kilátogatni a sétányra, biztosan rabul ejti a látogatót.
Hétvégente ismét autómentes lesz a Margit híd és a Közraktár utca közötti rakpartszakasz a pesti oldalon közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Február 24. óta közel hatszázezer, az orosz-ukrán háború elől menekülő ember - köztük sok gyerek - keresett nálunk hosszabb-rövidebb ideig menedéket. Egy részüket a budapesti BOK csarnokban felállított humanitárius tranzitponton fogadjuk a húsvéti ünnepek alatt is, 0-24 órában, de ugyanígy működnek a Segítségpontok is – közölte Szentkirályi Alexand