A külső, akkreditált labor előzetes vizsgálati eredményei szerint a hatóság által megállapított határérték feletti kibocsátás nem történt, szennyezett víz a Széchenyi fürdőből nem került a tóba, ahogy azt korábban több szakértő is gyanította.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. minden segítséget megad a Városligeti-tóban történt tömeges halpusztulás kivizsgálásához, közlésük szerint az előzetes laborvizsgálati eredmények alapján a társaság nem hibázott.
Egy héttel a választás után az ország nagyon sok pontján láthatók még hirdetőtáblákra, hirdetőoszlopokra, villanyoszlopokra kihelyezett választási plakátok.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az esetleges jövőbeli orosz agressziókra tekintettel állandó katonai jelenlétet tervez az észak-atlanti szövetség határain.
„Most már nyugodtan leírhatom, mert a jelenben nincs semmiféle tétje, de a jövőre vonatkozóan hordozhat tanulságot” – írja közösségi oldalán a szociológus.
Több mint 570 ezer menekült érkezett a háború kitörése óta Magyarországra. Rajtuk folyamatosan segítünk – emelte ki a Orbán Viktor a Stand Up for Ukraine elnevezésű varsói jótékonysági eseményen küldött videóüzenetében, ahol több vezetőhöz hasonlóan a magyar miniszterelnök is bejelentkezett.
Egy szemtanú szerint a sofőr rögtön agresszíven lépett fel, nem kérte őket szépen, hogy szálljanak le. A felvételek alapján a BKV vizsgálatot indított.
Elesetteken segít, titkos álmokat vált valóra az üllői Jégkristály Jégpálya csapata. A négy oktató közül Halassy Zoltán az egészséges gyerekek mellett születési rendellenességekkel és egyéb problémákkal küzdőkkel is foglalkozik. Jelenleg egy anorexiás és négy autista tanítványa is van.
Már a tavaszi szünetben is ingyenesen utazhatnak a MÁV-Volán csoport és a GYSEV belföldi járatain április 14. és 19. között azok az alsó tagozatos gyerekek, akik a jegyvásárláskor bemutatják sárga Kajla-útlevelüket és személyazonosításra alkalmas igazolványukat, diákigazolványukat - közölte a MÁV vasárnap.
„Az átfestett padok műemléki környezetben állnak, ahol az utcabútorok színét, formáját körültekintően kell megválasztani, hogy azok illeszkedjenek a környezethez” – fogalmazott az önkormányzat.
A BGYH közölte, hogy minden segítséget megadnak a Városligeti-tóban történt tömeges halpusztulás kivizsgálásához. Előzetes laborvizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a társaság nem hibázott.
Fokozatosan melegszik az idő, de hajnali fagyokra is készülni kell a jövő héten. A hétvégén ismét borúsabb idő várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A cseh kormány szívesen látná, ha az amerikai hadsereg valamilyen módon jelen lenne Csehországban - jelentette ki Jana Cernochová védelmi miniszter a Deník N internetes hírportálon vasárnap megjelent interjúban.
A budapesti 19-es villamos vezetője igen erőteljes hangnemben zavarta el a Bécsi út felé haladó szerelvényen utazó hajléktalant. Az esetről készült videót eljuttatták az RTL szerkesztőségének.
A frankfurti szervezők szerint a Németországban élő oroszajkúak zaklatása, hátrányos megkülönböztetése és a háború ellen, valamint a békéért akarnak fellépni.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Feljelentést tett és további lépéseket sürget a kidobott levélszavazatok kapcsán a Mi Hazánk – erről Toroczkai László, a párt elnöke beszélt Híradónknak, miután a voksok összesítése után elvesztettek egy mandátumot. A választási szakértő szerint csak egy új törvény biztosíthatná a levélszavazás tisztaságát. Közben kialakult az új Parlament felállás
11-ből 8 teljesített eredményesen, így ezután utcai szolgálatot láthatnak el polgárőrök mellett. Az engedelmességükön kívül ügyességüket és őrző-védő képességüket is próbára tették. Magyarországon körülbelül 100 kutya teljesít polgárőr szolgálatot.
Kényelmetlen helyzet az ellenzéki politikusok számára a parlamenti képviselői eskütétel, hiszen ezáltal részt vesznek egy olyan intézményrendszer működtetésében, amelyről úgy gondolják, hogy tisztességtelen, miközben a választóik egy része úgy gondolja, az lenne a legjobb, ha fel sem vennék a mandátumaikat – ezt a Republikon Intézet politológusa mo
– Minden jel szerint a hazai erdőknek immár állandó lakójává váltak a farkasok, erre utal, hogy több vadásztársaságnál már a muflon és a szarvasállomány populációjára is kihat a ragadozók zsákmányszerzése. A kiránduló szezon közeledtével a turistáknak is fel kell készülni az esetleges találkozásra, a szakember a kutyák erdei sétáltatását nem javaso
Útszűkületekre, időszakos sávlezárásokra, forgalomterelésekre kell számítani 2022. április 11. és május 13. között több ütemben, a Váci út - Petneházy utca, Váci út - Róbert Károly körút és Üllői út - Szentkirályi utca csomópontokban - közölte a BKV Zrt. A forgalomkorlátozásokkal járó munkavégzések során a felszíni autóbuszos pótlás biztosításához
„Ha azt gondoljuk, hogy a magyar emberek akkor fogják az ellenzéket választani a Fidesz helyett, ha a parlament nyitóülésén való részvételből csinálunk politikát, akkor félő, hogy nagyon rossz irányba indulunk” – írja közösségi oldalán a politikus, aki kiemeli: „az igény, hogy a negyedik kétharmad után gondoljuk teljesen újra a politikánkat, jogos.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a társhatóságokkal együttműködve komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartott szombat éjszaka több belvárosi szórakozóhelyen és azok környékén. A BRFK vasárnapi közleményében azt írta, hogy 700 embert igazoltattak.
Izrael melletti további kiállást ígért a nemzetközi szervezetekben Magyarország tel-avivi nagykövete, valamint Izrael önvédelemhez való elidegeníthetetlen joga elismerésének fenntartását - jelentette a The Times of Israel című izraeli hírportál vasárnap.