A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitpontot hétfőtől a kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve az ukrajnai menekültek számára - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
„Egy valódi második otthont, egy tágas, közel 200 négyzetméteres, támogató közösségi teret hoztunk létre az egyedülálló szülőknek és gyermekeiknek a Magyar Jakobinusok terén, a Déli pályaudvar mellett” – írja posztjában Fürjes Balázs.
Egy „most vasárnap” tartott országgyűlési választáson az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre voksolna, s csak 41 százalékuk szavazna a baloldali közös listára – derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
A megbeszélés nem volt nyilvános, de azt lehet tudni, hogy a frakcióvezetők többek között az ukrajnai háborúról, Paks 2-ről, az inflációról és az EU-s pénzekről is kérdezték a miniszterelnököt.
Ez a kormány eltékozolt és ellopott 12 évet a magyaroktól. Erre nincs újabb négy éve az országnak. Mert ha Orbán marad, tudjuk mi következik: a válság alatt mi szegényebbek leszünk, ők tovább gazdagodnak - jelentette ki beszédében Márki-Zay Péter a Facebook-oldalán.
A magyarok több mint 9%-a szenved krónikus inszomniában, azaz álmatlanságban, náluk 54%-kal nagyobb a stroke kialakulásának kockázata. A fiatalabb inszomniások még nagyobb veszélyben vannak, a 18-34 év közöttiek 8-szor nagyobb valószínűséggel szenvednek agyvérzést, mint azok, akiknél nem jelentkeznek alvási zavarok.
A színész rosszul lett, ezért eshetett le a létráról, de nem szenvedett komolyabb sérülést. Még zajlik a munkavédelmi vizsgálat az ügyben – közölte a színház az rtl.hu-val.
Egy „most vasárnap” tartott országgyűlési választáson az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre voksolna, s csak 41 százalékuk szavazna a baloldali közös listára – derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
„Ellátogattam a baloldal sajtótájékoztatójára, hogy megnézzem, mit mondanak el, hogyan sértik meg a törvényt. A döbbenetes gátlástalanságuk igazán csak ott derült ki” - posztolta Kocsis Máté, az ellenzéki sajtótájékoztatóról, miután a parlamenti “nagybizottság” meghallgatta Orbán Viktort az EU-csúcs előtt.
Egy felmérés szerint nyolcszázezer nyugdíjas jelezte, hogy rugalmas feltételekkel újra dolgozna - mondta az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) elnöke hétfőn Debrecenben az MTI szerint.
Az ukrajnai háború elől menekülve 1871 ember, köztük 717 gyermek érkezett vonattal a fővárosba vasárnap - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) hétfőn a police.hu oldalon.
A színész lezuhant egy létra tetejéről a színpadra a vasárnap esti előadáson, amit félbe is szakítottak. Az esést pillanatnyi rosszullét okozhatta, Wunderlich már jól van.
Immár zászlós takarás nélkül látható Sárváron Batthyány Lajos szobra, a hétvégén ugyanis javította a gróf talapzatra vésett hibás nevét a kőfaragó - tudta meg a Blikk a szobrot készítő R. Törley Máriától.
Korábban a Népszava írt arról, hogy az elmúlt harminc napban hiába várta a BKK az M3-as metró orosz szerelvényeihez az alkatrészeket és a gyártó Metrowagonmash szakembereit Oroszországból.
A helyettes államtitkár figyelmét a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hívta fel arra, hogy a sztrájktörvény szerint a sztrájk ideje alatt is folytatni kell a tárgyalásokat, de Kisfaludy László szerint a következő sztrájktárgyalást már csak a választás, az új kormány felállása után kellene megtartan
Az NVI a Nemzeti Választási Bizottsághoz benyújtott kifogás nyomán felhívja a postaszolgáltatók figyelmét a szavazási levélcsomagok kézbesítésének rendjére.