Decemberig száz Credobus Inovell 12 típusú autóbusz állt forgalomba országszerte. A Volánbusz az ország 15 megyéjének helyközi-távolsági vonalain biztosít kényelmesebb utazási körülményeket.
Január elsejétől nem kell magunknál tartani a forgalmit és a jogosítványt, amennyiben érvényesek és szerepelnek a hatósági nyilvántartásokban. Ha azonban baleset szereplői vagyunk, továbbra is meg kell adnunk a kárrendezéshez szükséges adatokat, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Online kampányt indított az Erste Bank, hogy segítsen biztonságosabbá tenni az internetet. Az online csalások, az adathalászat elleni védekezés egyszerűbb, mint hinnénk: néhány alapvető szabály betartásával sokkal biztonságosabbá tehetjük a világhálót. Öt pontban összefoglaltuk a bank szakértőinek tanácsait, hogy ezzel is segítsük a pénzügyileg egé
A rendőrök 2022. december 27-én 21 óra körül, Biatorbágy közigazgatási területén, az M1 autópályán akarták ellenőrzés alá vonni egy lengyel forgalmi rendszámú, kisteherautó vezetőjét, aki azonban a rendőri jelzésre nem állt meg és a főváros irányába elhajtott.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint ha tanár lenne, nagyon örülne, hogy az oktatás a Belügyminisztériumhoz tartozik, mert a nagy és sikeres rendszerátalakító és rendszer-megerősítő programok az elmúlt évtizedben a legtöbbször ehhez a tárcához kötődtek.
2018-ban a Fidesz egy két-, sőt hárompólusú ellenzéket vert meg: az akkori ellenzék legnagyobb pártja, a Vona Gábor vezette Jobbik egyedül ért el közel 20 százalékos listás eredményt, a felemás módon összefogott MSZP, Párbeszéd és DK az egyéni jelöltek tekintetében koordináltan indult, de két külön (MSZP-P- és DK-) listán. A 2018-as Fidesz-kétharma
Döntés született az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatásának 2023. március 31-ig történő meghosszabbításáról - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.
Jövőre helytől és jegytípustól függően 10–33 százalékos emelésre lehet számítani, viszont Zsigmondy kártyával változatlan áron lehet látogatni a leginkább megdráguló történelmi fürdőinket.
Werner Kogler szerint a cél, hogy Románia és Bulgária jövőre csatlakozhasson a schengeni övezethez, mert a Délkelet-Európán keresztül történő illegális migrációval kapcsolatos tagadhatatlan problémák nem velük, hanem Magyarországgal vannak.
A szilveszteri tűzijátékokat szabadtéren lehet felhasználni, saját kertből, vagy közterületről indíthatók, de a társasház ablakából és erkélyéről nem. A szilveszter éjjeli tüzek megelőzhetők lennének, ha mindenki betartaná a pirotechnikai eszközök használati szabályait - áll az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság MTI-nek elküldött közleményéb
Noha 2015-től az illegális bevándorlás, majd 2020-tól a pandémia és idén már az ukrajnai háború is rányomja bélyegét a mindennapokra, mindez megerősítette a magyarságot a diaszpórában és a Kárpát-medencében - mondta a Magyar Nemzetnek Szili Katalin határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, hozzátéve, páratlannak tartja a mag
A jövő évi költségvetés biztosítja a forrásokat a Magyar Honvédség modernizációjának folytatásához és Magyarország katonai kiadásai a vállaltnál egy évvel korábban elérik a GDP két százalékát - idézte a honvédelmi minisztert a tárca közleménye, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
Magyarországon az összes régióban meghaladta a halálozások száma a születésekét 2016 és 2020 között a KSH friss kiadványa alapján. A régióink többsége az EU legnagyobb népességfogyást mutató területei közé tartozik.
A lap úgy tudja, a kormány döntése alapján 2024-ig meghosszabbodik a babaváró támogatás igénybevételének lehetősége. Az erről szóló rendelet várhatóan szerdán jelenik meg a Magyar Közlönyben.
Nem kétséges, a poklok poklát járta meg a nyugdíjas Hedvig, amíg úgy döntött, pontot tesz félresiklott életének a végére. Az újpalotai panelház szinte minden lakója tudott arról, hogy milyen sérülésekkel él együtt az asszony, milyen megpróbáltatásokon megy át nap mint nap. Felnőtt lánya hangját szinte az egész lépcsőház ismerte, a betegesen agressz
A Méltányosság Politikaelemző Központ és a Nézőpont Intézet elemzője egyetértett abban, hogy sikeres évet zár a Fidesz-KDNP, és felbomlott az ellenzéki együttműködés a választás óta.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Magyarországon mindenki szabadon elmondhatja a véleményét és szabadon sztrájkolhat, de ettől függetlenül a munkáját el kell végeznie.
Petárdázni idén szilveszterkor is tilos, a legális árusoktól vásárolt tűzijátékok december 31-én este hat órától január 1-jén reggel hat óráig használhatók - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden a police.hu-n.
Az új év is enyhe idővel kezdődik, de a túlságosan enyhe időjárás nem kedvező a növényeknek, megzavarja a vegetációs ciklusukat és a kártevők, kórokozók sem ritkulnak - tájékoztatott szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán.
Nem szerepel Matolcsy György aláírása a Költségvetési Tanács jövő évi büdzsét értékelő határozata végén. A Híradónk által megkérdezett szakértő szerint ez arra is utalhat, hogy a jegybankelnök nem ért egyet a jövő évi költségvetési tervezettel. A kormány és a Nemzeti Bank között december óta igen éles a konfliktus, amit tetézhet, hogy a módosított
Újra folyamatos a ki- és beléptetés a lónyai határátkelőhelyen, amely korábban szünetelt az ukrán oldalon fennálló áramszünet miatt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.