A hazai üzemanyag-piacot érintő árdrágítás és dömpingár alkalmazása miatt tesz feljelentést a Mi Hazánk Mozgalom - ezt Toroczkai László, a szervezet elnöke jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A biztonsági kockázatok erősödése mutatja, hogy szükség van az önvédelmi képesség fejlesztésére az ország és az egyének szintjén is. Szarvason jártunk.
Megkezdődtek a szakértői és vállalatközi egyeztetések az ománi kőolaj és földgáz esetleges jövőbeli magyarországi importjáról - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, miután ománi kollégáját fogadta Budapesten.
Bár a magyar kormány rendíthetetlenül elkötelezett a Paks 2 projekt mellett, az orosz-ukrán háború miatt napról napra csökken a valószínűsége annak, hogy az új atomerőmű valóban megépülhet - írja a BBC, amit a szeretlekmagyarorszag.hu szúrt ki.
A kormány azt tervezi és el is fogja érni, hogy a költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9 százalék után, a növekedés pedig 1,5 százalék lehet az erre az évre jó eséllyel várható 5 százalék után - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány konferenciáján csütörtökön Budapesten.
A Népszava brüsszeli tudósítója szerint Lengyelország ismét azt kérte, hogy hosszabbítsák meg a „magyar csomagról” (vagyis valójában négy nagy ügyről) szóló írásbeli eljárást - írja a telex.hu.
A volt technológiai és ipari miniszter egy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter által posztolt fotón látható, a várpalotai lőszergyár alapkőletételén.
Fabrice Pothier francia politikai szakértő szerint egyre nő Kijev támogatottsága, azonban még így is vannak akadályok, amelyek megnehezítik a csatlakozáshoz vezető utat. A Nép Szolgája nevű, Volodimir Zelenszkij vezette ukrán politikai párt egyik tagja pedig meg is nevezte azokat az országokat, amelyek árral szemben úsznak a kérdéssel kapcsolatban.
A Telex vette észre, hogy visszavették az OMSZ-hez a tűzijáték miatt kirúgott meteorológust, Horváth Gyulát. Szeptemberben a volt miniszter az atv.hu-nak csak annyit árult el, hogy a menesztett főmeteorológusnak az új szervezetben is helye lehet, de Palkovics azt nem mondta meg, milyen poszton.
Lengyelország szerdán jelezte, hogy nem járul hozzá annak a megállapodásnak az elfogadásához, amely a Magyarországnak járó uniós forrásokról szóló megegyezést is tartalmazza. A hivatalos indokként a globális minimumadó, de a külpolitikai elemző szerint a vétó lengyel belpolitikai kommunikációs eszköz lehet.
A tűzijátékárusító helyek egynegyede maradhat zárva idén azért, mert nincs elegendő pirotechnikus. Ez országszerte 150 üzletet jelent. Jelentkező ugyan lenne, de nem indul számukra megfelelő pirotechnikus képzés. Az OKJ-s képzés megszűnése miatt nem biztosított a szakember utánpótlás.
Csak annyit kértek tőle, hogy támadja be a Jobbikot, majd szálljon ki a politikából. Rajta kívül is bőven vannak olyan exellenzékiek, akik visszavonulását pozíciókkal díjazta a NER.