A 244 jelentkező közül már csak nyolcan vannak versenyben azért, hogy ki legyen a következő magyar űrhajós, az év végére négyre szűkítik le a számukat, a befutót pedig a 2024 végi vagy 2025 eleji misszió előtti hetekben fogják kiválasztani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban.
Ráadásul a kamara szerint a mostani előterjesztések miatt megszűnhetnek a helyben lévő szakrendelők, ha a kórházak a munkaerőhiány miatt elszipkázzák a szakembereket.
Komoly ellenérzéseket és felháborodást váltott ki a nemzetközi politikában, amikor múlt hét vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök egy Nagy-Magyarországot ábrázoló sálat viselve jelent meg a Görögország-Magyarország barátságos meccsen. A magyar kormányfő kedden a Facebookon reagált az őt ért bírálatokra.
Azért kellett bezárni 366 postahivatalt, mert a Magyar Posta Zrt. energiaköltsége húszmilliárd forinttal ugrott meg a válság miatt – derült ki napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén. A kormány most abban bízik, hogy az önkormányzatok átvállalják az államtól az üzemeltetés árának felét.
Nem értenek egyet azzal, hogy a diákok azért tüntetnek, mert a tanárok nyomást gyakorolnának rájuk. A PSZ elnöke kiemelte, hogy a szakos tanárok hiánya is probléma.
Az Európai Bizottság úgy véli, ha az unió aggályainak eloszlatására bevezetni tervezett intézkedéseket helyesen, maradéktalanul és hatékonyan hajtja végre Magyarország, akkor azok képesek a szóban forgó problémák megoldására - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban.
Ez olvasható ki abból, hogy az Európai Parlament új határozattervezet kimondja: a 17 kitárgyalt korrupcióellenes intézkedés teljes körű végrehajtása sem elegendő ahhoz, hogy Magyarországon megszűnjenek az EU pénzügyi érdekeit érő rendszerszintű kockázatok.
Az ünnepi időszakban sem lesz hiány kiváló minőségű magyar disznóhúsból, a sertéstartók pedig a legnehezebb időkben is számíthatnak a kormány támogatására - mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, az Agrármarketing Centrum (AMC) sertéshúsfogyasztás-ösztönző kampányának sajtóeseményén, melyről
Az ünnepi időszakban sem lesz hiány kiváló minőségű magyar disznóhúsból, a sertéstartók pedig a legnehezebb időkben is számíthatnak a kormány támogatására - mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, az Agrármarketing Centrum (AMC) sertéshúsfogyasztás-ösztönző kampányának sajtóeseményén.
Az időjárási előrejelzések alapján kedd estétől szerda hajnalig havas eső, havazás várható Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében, főleg Alpokalján és a magasabban fekvő területeken. A friss hóréteg vastagsága még bizonytalan az előrejelzések alapján, de a Magyar Közút szakemberei a délutáni óráktól kezdődően a szükséges előszórási, preventív sósz
Hétfőn délután megérkezett Apc községből az Ország Karácsonyfája Budapestre, a Kossuth térre. A 18 méteres ezüstfenyőt egy idős házaspár ajánlotta fel, akik maguk ültették még 42 évvel ezelőtt.
Az árusoktól egymillió forintot is elkérhetnek egy standért a Vörösmarty téren, de a szervezőknek az egész területért csak 6 millió forintot kell fizetniük.
Hatvankét éves korában, november 21-én elhunyt Ádám Zoltán Munkácsy-díjas festőművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának adjunktusa – jelentette be a Kar saját Facebook-oldalán.
Az LMP azonnali béremelést sürget a pedagógusok számára. Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes a magyar közoktatás napján tartott keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: elfogyott a türelem, már nem ígérgetésre van szükség.
Huszonkét kisgyermekes család összesen hatvanhatmillió forintos otthonfelújítási támogatását szerezte meg egy bűnszövetség. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói három gyanúsítottból két embert őrizetbe vettek.
Az ellenzék azt állítja, hogy semmi köze ahhoz a legkevesebb 1,8 milliárd forinthoz, amelyet Márki-Zay Péter mozgalma kapott külföldről, majd költött az ellenzéki kampányra. A volt miniszterelnök-jelölt viszont arról beszél, hogy a költéseket a hat párttal egyeztették.
Hivatalában fogadta Novák Katalin köztársasági elnök Béres Jánost, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját és Ruszin-Szendi Romuluszt, a Magyar Honvédség parancsnokát kedden. A katonai vezetők tájékoztatták az orosz-ukrán háborúról és biztosították arról, hogy a magyar katonák képesek garantálni a magyar emberek biztonságát.
Október elején jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, hogy különböző gázpiaci akciókkal próbálná csökkenteni a forint gyengülését a kormány. Többek között a hajdúszoboszlói földgáztárolóból is letermelik az úgynevezett párnagáz jelentős részét, ezzel azonban használhatatlanná válna a tároló.
Újabb két nyertesünk is javában készül az ünnepekre, a Blikk Telekosárral szerzett értékes utalványukon karácsonyi ajándékokat vesznek. Mindkét hölgy külön-külön egy 50 ezer forintos Aldi-utalvánnyal gazdagodott.
A Mol és a Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt. szándéknyilatkozatot írt alá kedden a főváros és Pest vármegye ötven településének hulladékgazdálkodását ellátó közös vállalat létrehozásáról.