A harmadik negyedévben 7,7 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 1,9 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest szezonálisan kiigazítva - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel. Az első három negyedévben 7,7 százalékos volt a beruházások növekedése a múlt év azonos id
Folytatódik a borult, párás idő a jövő héten is, reggelente többfelé kell ködre számítani. A legalacsonyabb nappali hőmérséklet -5 és +4 fok között várható és a legmelegebb órákban sem emelkedik 10 fok fölé a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Uniós pénzek szabálytalan kifizetésének gyanúja miatt indított nyomozást az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal a mohácsi önkormányzatnál a helyi ellenzék feljelentése alapján. A polgármester szerint az ellenzék túlzásokba esett, és az OLAF emberei egyébként is alig tekintettek bele az aktákba.
Az Erste Bank Hungary bankszünnapot tart négy napon át, 2022. december 1. 22 óra és december 4. 24.00 óra között, mivel változások lesznek a szolgáltatásaiban - közölte a pénzintézet a honlapja nyomán az MTI.
A fővárosi önkormányzat visszavásárolhatja a Fővárosi Csatornázási Művek kisebbségi részvénycsomagját – erről is beszámolt Budapest főpolgármester-helyettese az InfoRádióban.
Csaknem 400 tétel, közte József Attila Medvetáncának első kiadása és Weöres Sándor dedikált példánya is szerepel a Múzeum Antikvárium 41. árverésén csütörtökön a budapesti Kossuth Klubban és az online térben.
Az elmúlt egy hónapban harmadával kevesebb gáz fogyott Magyarországon az elmúlt egy hónapban, mint tavaly ilyenkor. Azonban ennek oka nem a rezsicsökkentés miatti spórolás, hanem az átlagosnál melegebb időjárás számolt be az RTL Híradó.
A pénzintézet már korábban jelezte, hogy december elsejével átveszi a Commerzbank Zrt. ügyfeleit, és emiatt szolgáltatásai korlátozottan lesznek elérhetők december elején.
Borovics Attila erre reflektálva elmondta, az erdőgazdálkodási szakma kulcsa az, hogy nem egy-két évben, hanem évtizedekben vagy évszázadokban kell gondolkodniuk.
A Ferencváros polgármestere indulni kíván a 2024-es önkormányzati választáson. Ha az ellenzéki pártok nem támogatják, előválasztás lesz – nyilatkozta. Arról is beszélt, beszélt, hogy sok, a kormányzatnak fontos projekt indult a kerületében.
Fontos, hogy az esetleges pozitív, azaz határérték feletti eredményről a magán laboratóriumok is kötelesek tájékoztatni a Nébih-et – figyelmeztet a hatóság.
Az összeg majdnem feléből stadion vagy sportcsarnok épült. És ezek csak a közvetlen költségvetési források, a tao-támogatások nélkül. Az még további 147,4 milliárd...
Ha nem ad pénzt a kormány a fővárosnak az állatkerti biodóm befejezésére, a Városháza átadja a létesítmény kulcsait a kabinetnek, kezdjenek vele, amit akarnak – közölte a minap Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
A pénzintézet már korábban jelezte, hogy december elsejével átveszi a Commerzbank Zrt. ügyfeleit, és emiatt szolgáltatásai korlátozottan lesznek elérhetők december elején.
Polgáron érdekes megoldást találtak ki a közvilágítás számlájának kigazdálkodásához. A Hajdú-Bihar megyei kisvárosban az áramszolgáltatót adóztatnák meg úgy, hogy a közterület használatáról szóló helyi rendeletük módosításával az oszlopokra vetnének ki díjat. Az ebből befolyó pénzből fizetnék a közvilágítás pluszköltségeit.
Rekord veszteséget értek el az idén a nyugdíjpénztárak – írja a Napi.hu. Kilenc hónap után 187,33 milliárd forintos mínuszban álltak az önkéntes nyugdíjpénztári alapok a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint, ami azt jelenti, hogy egy átlagos pénztártag egyenlege 171 ezer forinttal csökkent a negatív hozamok miatt.
A közmédia karitatív adománygyűjtő kampányát támogatva Balsai Móni füstszínű kabátját és Gáspár Kata hernyóselyem hálóingjét ajánlotta fel a Megafilm a Tündérkert című produkciójának jelmeztárából.
Több mint 350 millió forintra becsült értékű alkoholra lehet licitálni november 28-ától 4 napon keresztül, december 1-jéig – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
Az egykori profi ökölvívó szerint nem szégyen szakember segítségét kérni, ha valaki lelki problémákkal küzd – hangsúlyozta a Családi kör legutóbbi adásában, Pindroch Csaba vendégeként.
Tízből kilenc háztartásban van tévé, amelyet a magyarok közel fele naponta 1–3 órára kapcsol be – derült ki egy friss kutatásból. A felmérésben részt vevők tévénézésre és streamingre használják leggyakrabban a készülékeket, és az árra a legérzékenyebbek, ha tévévásárlásra kerül a sor. A kutatásból az is kiderült, hogy sportközvetítéseknél a minél n
Rákay szerint három „hazugságot” is leleplezett az ellenzék kampányfinanszírozásáról. Korányi szerint nem igaz egyik sem, például, hogy csak 11 ember adta össze a 3 milliárd forintot.
Több mint 350 millió forintra becsült értékű alkoholra lehet licitálni hétfőtől 4 napon keresztül, december 1-jéig – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Akár félmillió üres lakás is lehet Magyarországon, pedig ezek hasznosításával jelentős részben lehetne javítani a mai lakhatási problémákon - mondta az InfoRádiónak a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója. Hegedűs József szerint ehhez felújítási támogatásra és jogi biztonságra volna szükség.
Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere az MTI kérdésére közölte, hogy a város hosszú távon számol a Mol által fizetett iparűzési adóval, amely évente 15-20 millió forintot érhet el.
A Párbeszéd ismét benyújtja a parlamentnek a négynapos munkahétről szóló határozati javaslatát - jelentette be hétfői, online sajtótájékoztatóján a párt szóvivője.
Elmondta, a jövő évi költségvetésben 1300 milliárd forint szerepel a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi kiadásokra, ami a 2010-es 325 milliárd forint négyszerese.
Kismértékben határérték feletti mennyiségben mutatott ki aflatoxin szennyezést egy Győr-Moson-Sopron megyei tejüzem termékeiben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma, ezért a hatóság országos célellenőrzést rendelt el múlt héten.
A világ üldözött keresztény közösségei a gazdasági nehézségek ellenére is számíthatnak Magyarország támogatására, a kormány elkötelezett az eddigi programok folytatása mellett - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Londonban.
A „guruló dollárokat” a magyar baloldalhoz becsatornázó Action for Democracy vezetője, Korányi Dávid a baloldali Telex portálnak azt fejtegette, nem pártpolitikai kampányt támogattak, hanem „demokrácia leépítése elleni küzdelmet”. Beismerte ugyanakkor: nem tudják igazolni, hogy csak magyar állampolgárok adakoztak.