Az energiaválságra a hosszú távú megoldást az jelenti, ha az európai kontinensre minél több irányból minél több energia érkezik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten.
Hosszú hónapok óta zajlik a tárgyalás az Európai Bizottság és a magyar kormány között az európai uniós pénzek sorsáról. Több ponton jogszabály módosításokra, valamint intézményi változásokra is kötelezték a magyar felet a források lehívásáért cserébe. Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős minisztert épp
Diákmozgalmak szerveztek élőláncot Budapestre csütörtökre. Eközben országos pedagógussztrájk is indult, délután pedig több helyen is felvonulásokkal, demonstrációkkal tüntetnek szülők és diákok az oktatás helyzete miatt.
Több mint egy év után eltűnt a Tamásiban, a buszpályaudvar mellett felhalmozott műanyaghalom – jelezték a Blikknek. Mint arról korábban beszámoltunk, a hulladékot feldolgozták volna, de a gyakorlatban egy tejfölös doboz sem mozdult meg belőle, ezért a kormányhivatalnak kellett intézkednie a szeméthegy elszállításáról. Az ügyben a rendőrség is nyomo
Csütörtök reggel diákok és szülők ismét élőlánccal álltak ki a fővárosban a tanárok mellett. A pedagógus-szakszervezetek közben bejelentették, hogy a közoktatási államtitkár tárgyalásra hívta a sztrájkbizottságukat. A tiltakozást azonban nem fejezik be.
A pécsi diák szerint „mi próbáltuk nagyon szépen is csinálni ezt az egészet, de már úgy érezzük, nincs más eszköz, csak az, ha utcára megyünk, és felhívjuk magunkra a figyelmet”.
Addig ugyanis a drága gázt használjuk, amit kisebb tételben az oroszoktól vettünk. A szakértő nagy hibának tartja, hogy nem a közös uniós beszerzésben gondolkodik a magyar kormány.
A Fejér-B.Á.L. Zrt. Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, 6 milliárd forintért építettek utat engedély nélkül, hulladéknak minősülő anyagok felhasználásával.
A köztársasági elnök a Van der Bellen osztrák elnökkel a Burghofban tartott közös sajtótájékoztatón azt mondta: biztos benne, hogy hamarosan az összegek is megérkeznek a magyar munkavállalók számláira.
A Magyarok Nagyasszony Ferences Rendtartomány fenntartásában működő intézmény tanárai hangsúlyozták, hogy állásfoglalásuk nem a fenntartó ellen irányul, és nincs pártpolitikai indíttatása.
Egyeztetésre hívta a pedagógus sztrájkbizottság képviselőit november 7-re a közoktatásért felelős államtitkár - jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Napra pontosan 25 évvel ezelőtt, 1997. október 27-én közvetítette első élő adását az RTL. Nehéz lenne pár percbe sűríteni több, mint két évtized meghatározó pillanatait, mi mégis teszünk rá egy kísérletet. Az alábbi videóban felidézzük az RTL történetének fontosabb állomásait a képernyőn és azon kívül. A következő 25 évben is azon leszünk, hogy min
Az Önként jöttem-díjat a Családbarát Magyarország Központ az önkéntes munka elismerése és népszerűsítése céljából hívta életre. A nyertesnek novemberben adománygyűjtő akciót is hirdetnek, a díjátadó decemberben lesz.
Amint arról beszámoltunk , szomorú véget ért Peller Mariann házassága. A magyar rádiós és tévés személyiség arról számolt be, hogy 10 év után nehéz döntést hozott.
A műemlék oroszlánok új társa több százezer LEGO kockából épült meg, és a hídon tett látogatása után a Clark Ádám téren foglalja el őrhelyét, amíg a városlakók visszakapják az építkezés miatt jelenleg még elzárt területen lévő kőoroszlánokat.
Megújult a hazai légúti figyelőszolgálat, amelynek működése októberben Magyarországon is megkezdődött - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Egészen a 2021/2022-es influenza szezonig csak az influenzaszerű megbetegedéseket figyelték, ilyen mintékat gyűjtöttek, teszteltek laborítóriumban. Azonban a 2022/2023-as szezonban már nemcsak az influen
Tegnap jött a szörnyű hír, hogy elhunyt Maros Gábor színész, operaénekes. Ragyogó tehetsége közismert, de arról kevesebbet tudni, hogy alig másfél évtizeddel ezelőtt politikai pályára készült.