2022. január 4. kedd

jan. 4
12:12
Lényegében lehülyézte Márki-Zayt Jakab Péter, majd azzal a lendülettel pénzt is kért tőle (SzMo)
„A halál nem válogat pártszimpátia alapján, és úgy tűnik, hogy a hülyeség sem” - mondta a Jobbik elnöke. Márki-Zay szerint „Egyik hazugságból megyünk a másikba.”
jan. 4
12:24
A flurona súlyos megbetegedést okoz az oltatlanoknál a virológus szerint (SzMo)
Egy amerikai tanulmány félmillió koronavírusos beteget vizsgált és megállapította, hogy három százalékuknak a mintájában a koronavírus mellett megtalálható volt az influenzavírus is.
jan. 4
12:30
Zsigó: Magyarország családbarát ország (ATV)
Magyarország családbarát ország - jelentette ki a családokért felelős parlamenti államtitkár a kormány Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.
jan. 4
12:30
Új adatok érkeztek a szennyvízben mért koronavírus-koncentrációról (Demokrata)
Ismét emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának mennyisége.
jan. 4
12:36
Nyitva van a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 évesek oltásához (Demokrata)
Folyamatosan nyitva a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap a kicsik oltásához.
jan. 4
12:48
Tovább nőnek a családtámogatások (Demokrata)
A minimálbéremelés következtében tovább nőnek a családtámogatások, mondta el Zsigó Róbert parlamenti államtitkár.
jan. 4
12:54
Tapolcai tragédia: összecserélték a halott és a túlélő lányt a hatóságok (Infostart)
Három nap után közölték a halottnak hitt fiatal lány szüleivel, hogy gyermekük életben van.
jan. 4
13:06
MÁV-Start: drasztikusan megugrott a vasúti átjárókban történt balesetek száma (Infostart)
Valamennyi baleset a közúti közlekedők hibájából történt. Biber Anettet, a MÁV-Start szóvivőjét kérdeztük.
jan. 4
13:12
Pfizer: újabb 48 ezer adag vakcina érkezett az 5-11 éveseknek (Demokrata)
A teljes védettség kialakulásához ezek esetében is két dózis szükséges.
jan. 4
13:30
Eljegyezték az egykori szépségkirálynőt, Horváth Cintiát (Blikk)
Horváth Cintia, a Miss Balaton Hungary mentora és egykori szépségkirálynő élete teljesen megváltozott.
jan. 4
13:30
Januárban minden csütörtökön, pénteken és szombaton lesz oltási akció (ATV)
Az átoltottság további növeléséért és a járvány újabb hullámának megfékezéséért januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton is oltási akciókat tartanak a kórházi oltópontokon, valamint a kijelölt járásközponti szakrendelőkben, emellett a háziorvosok is szerveznek oltási akciónapokat - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
jan. 4
13:30
Akár négyszer annyi plakáthely juthat a Fidesznek a választási kampányban, mint az ellenzéknek (444.hu)
Mészáros Lőrinc keze mindenhova elér.
jan. 4
13:36
Varga Mihály bejelentette: újabb 140 milliárd forintos támogatás a magyar vállalkozásoknak (ATV)
Szerdától 140 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni vállalati kutatás-fejlesztés és innováció erősítésére a GINOP Plusz keretében - írta Varga Mihály pénzügyminiszer a Facebook-oldalán megjelent posztjában kedden.
jan. 4
13:48
Rendkívüli műsorváltozás! – Ma este Gesztesi Károlyra emlékezünk (ATV)
Ma este műsorváltozás lesz az ATV-n.
jan. 4
13:54
Most dől el, hogyan újul meg a Városmajor (Infostart)
Tervpályázatot hirdetnek a Városmajor megújítására. A bíráló zsűri elnöke Fürjes Balázs, a tagok között vannak Budapest és a XII. kerület képviselői, de Puskás Peti énekes, civil faültető is.
jan. 4
14:00
Vadai Ágnes: Az ígérgetés 2002-ben sem volt elég a Fidesznek a választási győzelemhez (ATV)
A DK alelnöke szerint a kormány most ugyanazt csinálja, mint 20 évvel ezelőtt: osztogatnak, de közben elinflálják a szétosztott pénzt. Vadai ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány nem pontosan úgy osztogat, mint ahogy azt eredetileg ígérték. Az ellenzéki folyamatokat pedig úgy kommentálta: szerinte nincs gubanc az összefogásban.
jan. 4
14:00
Kihasználatlanok a biciklisávok Budapesten (Demokrata)
A vezess.hu mérése szerint számottevően több kerékpáros sincs a 2020-as járvány óta.
jan. 4
14:06
Jakab Péter szerint hülyeséget beszélt Márki-Zay Péter (Infostart)
Még az ellenzéki oldalon is vihart kavart a miniszterelnök-jelölt újévi beszéde, amelyben azt mondta, szerinte "a Covid miatt is megtizedelt idős korú magyar lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre".
jan. 4
14:06
A miskolci lett Európa legszebb adventi villamosa (ATV)
Ötödik alkalommal is elnyerte az Európa legszebb adventi villamosa címet Miskolc feldíszített járműve az MHD86 nevű cseh portálon meghirdetett nemzetközi szavazáson - közölte Miskolc Városi Közlekedés Zrt. az MTI-vel kedden.
jan. 4
14:24
Borzalmas állapotban van a népligeti felüljáró (Demokrata)
Január elejétől a 12 tonnánál nagyobb járművek nem hajthatnak át a népligeti felüljárón.
jan. 4
14:36
Pumukli és Csipkerózsika miatt is indult már vizsgálat (Infostart)
A korábbinál jóval több panasz érkezett a médiahatósághoz a homoszexualitás megjelenítésére vagy kiskorúak védelmére hivatkozva, de eljárás még nem indult.
jan. 4
14:42
Bűnösnek találták a Theranos alapítóját, aki azt ígérte, egyetlen csepp vérből kimutatják a betegségeket (ATV)
Elizabeth Holmest összesen egymillió dollár pénzbüntetésre ítélték, és akár 20 éves börtönre is számíthat.
jan. 4
14:54
15 év után mondott le posztjáról a magyar képviselő: megdöbbentő dolgokról írt, miért nem bírta tovább (Blikk)
„Én egy független képviselőtestület független tagjaként kezdtem el dolgozni, és ezt azóta is próbáltam tartani. De ezzel ma már szinte hátrányt hozok a településnek.”
jan. 4
15:00
Ismét emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja (SzMo)
Budapesten, Egerben, Kaposváron és Szekszárdon is nőtt a koronavírus örökítőanyagának mennyisége.
jan. 4
15:24
Perintfalvi Rita: Gergőt nagyon megtépte az élet, de nem félt a haláltól (SzMo)
Az ismert teológus talán az utolsó Magyarországról, aki találkozott Homonnay Gergellyel. Interjúnkban azt is elmondta, miért félt a népszerű író, aktivista a karácsonytól.
jan. 4
15:24
Újabb oltási akció indul januárban (Demokrata)
Az államtitkár azt nevezte célnak, hogy minél nagyobb átoltottságot és így minél erősebb védettséget tudjanak elérni.
jan. 4
15:36
Gyász: 38 évesen váratlanul elhunyt a magyar startup-zseni (Blikk)
Kovács József határozott, vízióval rendelkező motivált vezető volt, nemcsak az irodában, a magánéletben is,
jan. 4
15:42
Hihetetlen: nem tudott beilleszkedni Szöulban, inkább visszaszökött egy férfi Észak-Koreába (Blikk)
A disszidens visszatért Kim Dzsongun diktatúrájába.
jan. 4
15:42
Rendőr jelenlétében pakolták össze Rómában Homonnay Gergely cuccait (444.hu)
Ügyvédje szerint még az aktivista halálának legalapvetőbb körülményei sem tisztázottak.
jan. 4
16:00
Most érkezett: újabb oltási akció indul januárban (Blikk)
Újabb oltási akció indul januárban – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 4
16:00
Váratlan fordulat: egy korábbi megállapodás miatt érvénytelen lehet az András herceg ellen szexuális visszaélés miatt indított per? (ATV)
Virginia Giuffre jogi képviselete szerint azonban a szóban forgó egyezség irreleváns a herceg elleni perében.
jan. 4
16:18
655 ezer forintért igényelt fotós eszközöket parlamenti munkájához a fideszes Csöbör Katalin (SzMo)
A kormánypárti képviselő felszerelését egy profi fotós is megirigyelheti, de más apróságokra is előszeretettel költ.
jan. 4
16:30
Ilyet sem látott még: hó helyett kinyílt virágoktól pompázik januárban egy zalai mező – látványos fotók (Blikk)
Páratlan látvány fogadja a Zala megyei Hahót határában elhaladókat: kinyíltak a nagy melegben a repcék!
jan. 4
16:30
Fontos bejelentést tett a BKK (ATV)
A 32-es autóbuszra hétvégente, a 68-as autóbuszra pedig hétköznapokon is csak az első ajtónál lehet felszállni január 8-tól - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t, jelezve: akinek nincs érvényes jegye, a buszjáratokon a járművezetőtől tud vásárolni.
jan. 4
16:36
PDSZ: óriási problémát okoz az oltatlan tanárok kiesése (Infostart)
Óriási problémát okoz az oltatlan pedagógusok kiesése és helyettesítésük megszervezése – fogalmazott a Pedagógus Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja. Nagy Erzsébet azt mondta: nyilvánosan hozzáférhető központi statisztika hiányában kérdőívvel mérik fel a kieső pedagógusok arányát.
jan. 4
16:36
Úgy tűnik, az ellenzéki pártok elszánták magukat, Márki-Zaynak nem lesz frakciója (ATV)
Az atv.hu úgy értesült, az ellenzéki pártok vezetői napokon belül hivatalosan is közölni fogják Márki-Zay Péterrel, hogy ne számítson rá, hogy saját frakciója lesz az új Országgyűlésben. Ezen viszont Márki-Zay Péter nem nagyon lepődhet meg, főleg Jakab Péter ma reggeli interjúja után.
jan. 4
16:36
Újabb pályázat indul a Brexit miatt kárt szenvedett vállalatoknak (Demokrata)
Szijjártó Péter közleménye szerint a Brexit miatt sok európai, köztük sok magyar vállalat szenvedett el veszteségeket.
jan. 4
16:54
Rendőri jelenlét mellett csomagolták össze Homonnay Gergely személyes holmiját Rómában (SzMo)
Az aktivista holttestének hazahozataláról a boncolás után dönthetnek, Erzsi cica azonban már most hazakerül.
jan. 4
17:00
665 ezer forintért vetetett fotóeszközöket parlamenti munkájához a fideszes képviselő (Blikk)
28 tételt rendelt, köztük prémium kategóriás objektíveket, vakukat, állványokat, hangkeverőt, de még egy 9 ezer forintos vízforralót is vásároltatott.
jan. 4
17:00
Varga Judit: „Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó” (ATV)
Az igazságügyi miniszter annak kapcsán posztolt közösségi oldalán, hogy január 1-től a bírák számára átlagosan 32%-os, míg az ügyészek számára 21%-os illetményemelés valósult meg.
jan. 4
17:00
Akár négyszer több plakáthely juthat a Fidesznek a választási kampányban, mint az ellenzéknek (SzMo)
Az rtl.hu információi szerint az ellenzéki összefogás nagyjából 2-3 ezer felülettel számolhat, miközben a kormánypártok a korábbi tapasztalatok alapján akár 5-8 ezer helyen is hirdethetnek majd.
jan. 4
17:06
Rendőrségi nyomozás indult egy pécsi iskola elektronikus naplójának feltörése miatt (ATV)
Rendőrségi nyomozás indult egy pécsi belvárosi iskola elektronikus naplójának feltörése miatt - erősítette meg a Pécsi Újság keddi értesülését a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-nek.
jan. 4
17:06
Mészárosék családi cége tervezi a Semmelweis Egyetem biotechnológiai parkját (444.hu)
2,2 milliárdért álmodhatnak tudományos központot a VIII. kerületbe.
jan. 4
17:36
Káosszal indult a pedagógusoknak az iskolaév (Menedzsment Fórum)
És emiatt természetesen a gyerekeknek és a szülőknek is. Ugyanis tegnap éjfélig lehetett méltányossági kérelmet benyújtaniuk az oltatlan pedagógusoknak Kásler Miklós minisztériumához, de sokan közülük így is teljes bizonytalanságban voltak, hogy ma elinduljanak-e dolgozni vagy sem.
jan. 4
17:48
Falus Ferenc szerint itt az ideje a negyedik oltásnak (ATV)
A korábbi országos tiszti főorvos szerint, mivel az omikron variáns gyorsabban szaporodik, mint a korábbi vírusváltozatok, nagyon sokan fognak egyszerre megbetegedni, ezért nagyon fontos, hogy vigyázzunk magunkra.
jan. 4
17:48
Kiderült, melyik szakterületen ki viszi a kommunikációt Márki-Zay és az ellenzék kampányában (444.hu)
Az önkormányzatiság Wittinghoff Tamásé, a gazdaság Király Júliáé, az egyházi ügyek pedig Lukácsi Katalinnak jutottak.
jan. 4
17:48
Varga Judit: 60 százalékos béremelést kaptak a bírák és az ügyészek (Demokrata)
Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó: megvalósult a bírák és az ügyészek béremelése! – írta az igazságügyi miniszter.
jan. 4
17:54
A Városháza-ügyet vizsgáló bizottság elnöke szerint már kész a baloldal jelentése (ATV)
Az eddig meghallgatott személyek közül – Barts J. Balázs, Bodnár Dezső, Bajnai Gordon – senki sem tagadta, hogy ő beszél-e a hangfelvételen - állítja Kovács Péter, a vizsgálóbizottság elnöke.
jan. 4
18:06
Széttépett állatok miatt retteg a tanyavilág: tényleg a fekete párduc csapott le Bugac határában? Több portán is gyilkolt a rejtélyes ragadozó (Blikk)
Több tanyán is pusztítást végzett az a rejtélyes ragadozó, ami Szenteste napján birkákat ölt Bugac mellett.
jan. 4
18:06
A legkorábbi áprilisi vasárnapra tűzi-e ki vajon Áder János a választást? (ATV)
“Áprilisi választásról” beszélnek mind a kormányoldalon, mind az ellenzéki megszólalók. Ha az államfő az eddigi gyakorlatot követi, április 3-a lehet a legkorábbi időpont. A gyermekvédelmi referendum a parlamenti voksolás napján lehet, az ellenzéki Fudan népszavazás esetében viszont erre már nincs esély.

Keresés