A IV. kerületi nyomozók az eljárás során kiderítették, hogy a cselekményben négyen vettek részt. A biztonsági kamerát elfelejtették a nagy igyekezetben, az pedig minden mozdulatukat rögzítette.
Bochkor Gábor arról kérdezte férfi vendégeit, hogy érezték-e valaha magukat tárgyiasítva, Csonka András kijelentette, hogy neki soha nem volt ilyen tapasztalata. Bárdosi Sándor szerint a rock sztárokat szokták tárgyiasítani, de szerencsére Csonka "Ding-Dongot" énekli, így elkerülte ez a veszély. Részletek vasárnap 20:25-től az ATV-n!
Az OMSZ nyolc megyére adott ki első fokú vészjelzést a sűrű köd miatt. A ködös tájakon ónos szitálás és hószállingózás jöhet, a hegyvidéki tájakon pedig akár 90 km/h körüli széllökések is valószínűek.
Háromszáz házikedvenc ivartalanítását támogatja az Orpheus Állatvédő Egyesület 2022 első felében, ezzel több ezer potenciálisan túlszaporított állattal lesz kevesebb – mondta Seres Zoltán, az egyesület vezetője.
Pest, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben ma is kiadták a figyelmeztetést.
Az agrárminiszter szerint a kereskedők bőven ki tudják gazdálkodni, hogy rögzített áron kell adniuk néhány élelmiszert, a termelőket és feldolgozókat pedig törvény védi a szerződésbontástól.
„Ma mi következik?” – kérdi Facebook-oldalán Deutsch, aki szerint „a Kapitány az eredeti Gyurcsány-i recept szerint eltörölné a rezsicsökkentést, megszüntetné a minimálbért, fizetőssé tenné az egészségügyet, beengedné a migránsokat, radikálisan felemelné az adókat, eltörölné a gyermekvédelmi törvényt. A vasárnapi fejtegetéseiben továbbá listázza a
A solymári temetőben helyezték örök nyugalomra a január elsején tragikus körülmények között elhunyt színészt és harmonikaművészt. A temetésen a családja, barátai, pályatársai búcsúztak tőle.
- Sokak számára megdöbbentő, mondhatni pikáns titkokat tárt nyilvánosság elé a rendszerváltás utáni első miniszterelnökről, Antall Józsefről egykori tanítványa, Jeszenszky Géza (80), korábbi külügyminiszter, aki egyébként Antall gimnáziumi tanítványa volt. Egy rádióműsorban beszélt arról, hogy Antall a tanítványaival igen közvetlen hangot ütött meg
Nyílt levelében az EP-képvieslő úgy fogalmaz: ez nagy kár, mert Gulyás Gergelyt azon kevesek között tartja számon, „akik a Fideszben legalább igyekeznek korrekt viszonyt ápolni és normális válaszokat adni. Még ha nem is mindig sikerül.”
- Sokak számára megdöbbentő, mondhatni pikáns titkokat tárt nyilvánosság elé a rendszerváltás utáni első miniszterelnökről, Antall Józsefről egykori tanítványa, Jeszenszky Géza (80), korábbi külügyminiszter, aki egyébként Antall gimnáziumi tanítványa volt. Egy rádióműsorban beszélt arról, hogy Antall a tanítványaival igen közvetlen hangot ütött meg
Már csak a nemzetközi tudományos publikáció megjelenésére várunk, hogy hivatalosan is jobb kedvre derülhessünk Mátyás király származását illetően – mondta a Demokratának Horváth-Lugossy Gábor.
A Párbeszéd politikusa szerint ezután a jelenlegi kormányzó párt közepes méretűvé zsugorodhat össze, a helyén keletkező űrt pedig több jobboldali párt is be tudja tölteni.
A kormány intézkedései a magyar családok támogatását, védelmét szolgálják. Az alapvető élelmiszerek árának rögzítése is jelzi, hogy a kormány határozottan közbelép, ha elszabadulnak az árak - mondta az agrárminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Rotyis Bálint elmondta, hogy hazánkban „az ellenzéki politika nagyjából abból áll, hogyha az Orbán-kormány hoz egy döntést, akkor annak az ellenkezőjét képviselik”.
Hosszú ideig tartó tanakodás és sikertelen próbálkozások után végre sikerült megállítani a Velencei-tó rohamos pusztulását, így talán most először csillant fel a remény szikrája a helyiek szemében.
Már a legrosszabbra is felkészült Mezősi Andrea, miután több mint négy hónapja nem látta kámforrá vált gyermekét. Korábban rendszeresen beszéltek egymással, de a 29 éves férfi tavaly szeptemberben egyik napról a másikra felszívódott.
A lista élén Japán és Szingapúr áll, 192 országgal. Magyarország – Lengyelországgal együtt holtversenyben – a nyolcadik kategóriába tartozik, a lap információja szerint a magyarok 183 országba utazhatnak vízum nélkül.
Az Európa-bajnoki ezüstérmes és friss magyar bajnok Vas Kata Blanka harmadik lett a cyclocross (terepkerékpár) világkupa-sorozat vasárnapi állomásán a franciaországi Flamanville-ben.
A főpolgármester büszke rá, hogy „a Fővárosi Önkormányzat cégeinek összefogásának, közös munkájának hála, Budapest ismét egy kicsit rendezettebb, tisztább lesz”.
Kevesebb, mint a hallgatók fele végzi el a jogász képzést Magyarországon - derül ki a Felsőoktatási Elemzési Jelentések legfrissebb, decemberi kiadványából. A HÖOK szerint több oka is van a negatív tendenciának.
Nagy István szerint üzentek a piacnak, hogy a magyar kormány nem fél meglépni a legváratlanabb intézkedéseket sem és úgy véli, a kereskedők be fogják tartani az árszabályokat.
Mintegy harminc ember - köztük egy 102 éves férfi - kapta meg a koronavírus elleni oltóanyag negyedik adagját szombaton a pécsi Klinikai Központ oltópontjain azok után, hogy előző nap a kormány döntött az újabb emlékeztető dózisok felvételéről - közölte a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának (PTE KK) elnöke vasárnap.
Montenegró meglepetésre 28-24-re nyert Észak-Macedónia ellen a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, szombaton Debrecenben. Egy kellemetlen momentum azonban beárnyékolta a mérkőzést.