Az Unió egyre jobban függ az orosz földgáztól, közben a Gazprom csökkentette a nyugatra szállított energiahordozó mennyiségét, így az európai tárolók töltöttségi szintje nagyon alacsony.
A budapesti felüljárók és hidak többségét mielőbb fel kellene újítani, de erre a fővárosnak nincs forrása – derül ki az InfoRádió körképéből. A BKK jelezte, az Üllői úti felüljáró az elmúlt években olyan rossz állapotba került, hogy korlátozásokat kellett bevezetni rajta. A Világgazdaság értesülései szerint már felmerül a Népligeti felüljáró teljes
Tállai András közölte, hogy a jelenlegi állás szerint ötszázalékos nyugdíjemelésels, teljes összeget jelentő 13. havi juttatással és nyugdíjprémiummal mindenképpen számolhat idén a két és fél millió, nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy.
Újbuda polgármestere szerint egy népjóléti miniszteri rendelet előírja, hogy járványidőszakban a járvány megelőzéséhez és felszámolásához szükséges eszközök és laboratóriumi vizsgálatok elvégzése a kormányhivatal feladata, de ezt elhárították. Arról is beszélt, hogy adatot kért a kormányhivataltól a járvánnyal kapcsolatban, de a válaszadást akár ké
Már nyár közepén csökkenésnek indultak a babaváró hitel kifizetett összegei, az ősz végi adatok szerint pedig a visszaesés üteme gyorsulni látszik. A babaváró népszerűségének csökkenését látszik megerősíteni a házasságkötések számának a szokásosnál nagyobb mértékű visszaesése is. De mi vehette el a magyarok kedvét a házasodástól és a gyermekvállalá
A katonák nemcsak az illegális migráció és a koronavírus-járvány elleni küzdelemben álltak helyt, hanem példát mutattak a közösségért, a társadalomért érzett felelősségvállalásból is.
Bizonyítási kísérlet miatt az M2-es metró vonalán utazóknak a Puskás Ferenc Stadionnál mindkét irányban át kell szállniuk egy másik szerelvényre január 9-én, vasárnap 13 és 15 óra között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Jelentős átrendeződések zajlanak a zsugorodó és dráguló hazai újautó-piacon. A legfrissebb eladási toplisták szerint 2021 látványos változásokat hozott: az élmezőnyből kiszorult több, évtizedek óta betonstabil pozíciót elfoglaló márka és modell. De nemcsak ez lehet meglepő sokak számára, hanem például az is, hogy a drága prémiumautók vásárlása való
A programot azért indította el a hírközlési hatóság, mert a piaci várakozások és a szolgáltatók nyilatkozatai szerint 2022 és 2023 első féléve között kivezetik Magyarországon a 3G-technológiát.
Az ünnepekről visszatérő vendégmunkások miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhely belépőoldalán péntek délelőtt – közölte a rendőrség honlapján.
Szexuális kényszerítéssel, gyermekpornográfiával és zaklatással is vádol a Veszprémi Járási Ügyészség egy 36 éves budapesti férfit, aki internetes kapcsolatok révén, néha fenyegetéssel szerzett gyermekektől pornográf tartalmú fotókat és videókat.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei megkezdik rajta a szükséges vizsgálatokat, amelyek függvényében megindulhatnak majd a kereskedelmi tárgyalások is.
Az egykomponensű oltóanyagot a világ több országában már alkalmazzák, például az Egyesült Arab Emírségekben, Bahreinben, Argentínában és Indiában, illetve San Marinóban is használati engedélyt kapott, Szerbiában pedig zajlik a vonatkozó hatósági eljárás.
A jelenlegi ellenzék nem baloldali, hanem a globális tőke érdekkijárói – jelentette ki Schiffer András ügyvéd a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban.
A 24.hu információi szerint komoly következményei voltak az ügynek a TEK-en belül, de ezt nyilvánosan egyelőre nem ismerték el. A Belügyminisztérium szerint semmi rendkívüli nem történt.
A külföldi vezetők biztonságáért felelős Terrorelhárítási Központ emberei nem vették észre, hogy egy illetéktelen személy is bejutott a zárt ajtók mögött zajló diplomáciai eseményre.
Péntek reggel egy személygépkocsiban utazó 70 éves nőhöz riasztották a mentőket Szekszárdon – számolt be Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. A nő rosszul lett, majd eszméletlenné vált.
Tíz év börtönre ítélte első fokon D. Sándornét, a Kun-Mediátor-ügy Bróker Marcsi néven elhíresült vádlottját sikkasztás és csalás miatt pénteken a Szolnoki Törvényszék.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) személyiségi jogok megsértése és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt jogi eljárásokat kezdeményez Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel szemben - jelentették be.
A Kossuth Rádió hallgatói egy nem mindennapi adásra számíthatnak a január 8-án adásba kerülő Országjáró című műsorban. Kövér László, az Országgyűlés elnöke mutatja be a parlamenti dolgozószobáját, a Nándorfehérvári termet.
Ha az egykomponensű vakcina a szakemberek szerint biztonságos, hatékony és jól alkalmazható harmadik oltásként, akkor a kormány megkezdi a kereskedelmi tárgyalásokat a gyártóval.
Azt szeretnék elérni, hogy a bíróság marasztalja el a kormánypárti lapot, amely közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeti aktivistákat és egyszerű munkavállalókat „idegen, gonosz hatalmak” zsoldosainak állított be.
Az elvileg igen szigorú biztonsági intézkedések ellenére besétált Emmanuel Macron és Orbán Viktor, illetve a visegrádi országok kormányfőinek decemberi budapesti csúcstalálkozójára a szegedi önkormányzati egyik képviselője – írta meg a 24.hu.