Az átoltottság további növeléséért és a járvány újabb hullámának megfékezéséért januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton is oltási akciókat tartanak a kórházi oltópontokon, valamint a kijelölt járásközponti szakrendelőkben, emellett a háziorvosok is szerveznek oltási akciónapokat - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
Szerdától 140 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni vállalati kutatás-fejlesztés és innováció erősítésére a GINOP Plusz keretében - írta Varga Mihály pénzügyminiszer a Facebook-oldalán megjelent posztjában kedden.
Tervpályázatot hirdetnek a Városmajor megújítására. A bíráló zsűri elnöke Fürjes Balázs, a tagok között vannak Budapest és a XII. kerület képviselői, de Puskás Peti énekes, civil faültető is.
A DK alelnöke szerint a kormány most ugyanazt csinálja, mint 20 évvel ezelőtt: osztogatnak, de közben elinflálják a szétosztott pénzt. Vadai ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány nem pontosan úgy osztogat, mint ahogy azt eredetileg ígérték. Az ellenzéki folyamatokat pedig úgy kommentálta: szerinte nincs gubanc az összefogásban.
Még az ellenzéki oldalon is vihart kavart a miniszterelnök-jelölt újévi beszéde, amelyben azt mondta, szerinte "a Covid miatt is megtizedelt idős korú magyar lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre".
Ötödik alkalommal is elnyerte az Európa legszebb adventi villamosa címet Miskolc feldíszített járműve az MHD86 nevű cseh portálon meghirdetett nemzetközi szavazáson - közölte Miskolc Városi Közlekedés Zrt. az MTI-vel kedden.
A korábbinál jóval több panasz érkezett a médiahatósághoz a homoszexualitás megjelenítésére vagy kiskorúak védelmére hivatkozva, de eljárás még nem indult.
„Én egy független képviselőtestület független tagjaként kezdtem el dolgozni, és ezt azóta is próbáltam tartani. De ezzel ma már szinte hátrányt hozok a településnek.”
Az ismert teológus talán az utolsó Magyarországról, aki találkozott Homonnay Gergellyel. Interjúnkban azt is elmondta, miért félt a népszerű író, aktivista a karácsonytól.
A 32-es autóbuszra hétvégente, a 68-as autóbuszra pedig hétköznapokon is csak az első ajtónál lehet felszállni január 8-tól - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t, jelezve: akinek nincs érvényes jegye, a buszjáratokon a járművezetőtől tud vásárolni.
Óriási problémát okoz az oltatlan pedagógusok kiesése és helyettesítésük megszervezése – fogalmazott a Pedagógus Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja. Nagy Erzsébet azt mondta: nyilvánosan hozzáférhető központi statisztika hiányában kérdőívvel mérik fel a kieső pedagógusok arányát.
Az atv.hu úgy értesült, az ellenzéki pártok vezetői napokon belül hivatalosan is közölni fogják Márki-Zay Péterrel, hogy ne számítson rá, hogy saját frakciója lesz az új Országgyűlésben. Ezen viszont Márki-Zay Péter nem nagyon lepődhet meg, főleg Jakab Péter ma reggeli interjúja után.
Zöldebb, rendezettebb, felhasználóbarátabb parkot hozunk létre Buda szívében, a XII. kerületben, közel a II. és I. kerülethez is. Megjelent a tervpályázati felhívás – írta közösségi oldalán Fürjes Balázs fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.