2021. július 8. csütörtök

júl. 8
16:51
Dobrev: Orbánék újabb sötét napja a mai (ATV)
Ma lép hatályba a „pedofilellenesnek csúfolt, de valójában homofóbtörvény” - írja Facebook-oldalán a DK miniszterelnök-jelöltje.
júl. 8
17:03
Ezt még Wendy, a jós cica sem látta előre (hirado.hu)
Jós kiscicánk tegnapi jóslatában Dánia csapatát látta esélyesebbnek, azonban közbeszólt, a dán öngól és a sokak által vitatott angol tizenegyes is.
júl. 8
17:03
Újabb ügyben kell bíróság elé állnia Berki Krisztiánnak (ATV)
Korábbi párja, Hódi Pamela magának szeretné közös kislányuk teljes felügyeleti jogot – tudta meg a Bors.
júl. 8
17:15
Ez a helyzet algafronton a Balatonnál (Blikk)
Csökkent az algák látható jelenléte a Balatonban, és a remények szerint a hétvégi lehűlés tovább javít a helyzeten, ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a folyamatok megértéséhez és előrejelzéséhez több pénzt kell fordítani kutatásokra - közölte Szári Zsolt, a Balaton élővilágáért felelős miniszteri biztos az MTI-vel csütörtökön.
júl. 8
17:24
A törvény nem homofób, az ellenkampány hungarofób (Demokrata)
Gyermekeink és unokáink iránti féltő szeretettel állunk ki a törvény mellett – áll a nyilatkozatban.
júl. 8
17:30
Nagy István: nagyobb teret kapnak a kistermelők (Demokrata)
A miniszter szerint a támogatási konstrukciók jelentik a fejlődés zálogát.
júl. 8
17:33
A GVH-hoz fordul a drága balatoni strandolás miatt az MSZP (ATV)
Az MSZP a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordul a drága balatoni strandolás miatt - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön.
júl. 8
17:36
Ami ma szélsőséges hőhullám, az a jövőben egy átlagos nyári nap lehet Magyarországon (SzMo)
Budapest van a leginkább veszélyben a klímaváltozás miatt fokozódó extrém hőségtől: a 100 évvel ezelőtti időszakhoz képest megháromszorozódott a másodfokú hőségriadós napok átlagos évi száma.
júl. 8
17:39
Figyelem! Még mindig nem késő oltásra regisztrálni (Blikk)
Még mindig nem késő a koronavírus elleni védőoltásra regisztrálni - hívták fel a figyelmet a koronavirus.gov.hu oldalon csütörtökön.
júl. 8
17:45
Újabb nagyszabású egészségügyi fejlesztés (hirado.hu)
A Modern városok program keretében összesen több mint 30 milliárd forintos fejlesztést hajthat végre a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
júl. 8
17:45
Egy hétre utazott Panamába Hende Csaba, ahol mondott egy másfél perces beszédet (444.hu)
Az utazást közpénzből fizettük.
júl. 8
17:57
Kirúgással fenyegették, amiért életet mentett (hirado.hu)
Különleges igazolásért fordult a mentőkhöz egy észak magyarországi fiatalember, mert munkáját féltette egy életmentés kapcsán.
júl. 8
18:00
Videó: a vasutasoknak kellett betolniuk a vonatot Tiszalöknél (SzMo)
A MÁV dolgozói együttes erővel gurították a 20 tonnás szerelvényt, miután elromlott az irányváltó.
júl. 8
18:00
Átadták a megújult Szalézi Házat Kazincbarcikán (Demokrata)
A szalézi rend az elmúlt évtizedekben sokat segített a településnek.
júl. 8
18:03
Alaposan kiakadt a részegséggel vádolt Gyurcsány Ferenc: „A gatyátokat is leperelem rólatok” (Blikk)
Gyurcsány Ferenc állítja, nem fogyasztott alkoholt az országjárása során, hiszen mindenhová ő vezet le autóval.
júl. 8
18:15
Az Európai Parlament szerint az EU-nak minden lehetséges módon fel kell lépnie a Fidesz homofób törvénye ellen (444.hu)
Kötelezettségszegési eljárás, ideiglenes hatályon kívül helyezés és akár a támogatások felfüggesztése is szóba jöhet.
júl. 8
18:21
Mutatunk egy gusztustalan kínai éttermet, amit még biztosan nem látott (hirado.hu)
Egy Pest megyei gyorsételeket kínáló egység ellenőrzése során súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei.
júl. 8
18:39
Petíciót indít az Amnesty International, Alkotmánybíróság elé vinnék a pedofiltörvényt (ATV)
Nagy többséggel szavazta meg az Európai Parlament a magyar kormányt elítélő állásfoglalását, amiért szerintük a pedofilellenes törvény egybemossa a pedofíliát, a homoszexualitással. Orbán Viktor miniszterelnök közben arról beszélt, hogy nem fogják beengedni azokat az LMBTQ aktivistákat az óvodákba és az iskolákba, akiket Brüsszel küldene Magyarorsz
júl. 8
18:51
Nem jutott az állami támogatásból a főváros ellenzéki vezetésű kerületeinek (ATV)
Egy fillér támogatást sem kaptak a Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást támogató pályázatán a főváros ellenzéki vezetésű kerületei. Összesen 26 milliárd forintot osztottak szét 1400 település és több kormánypárti kerület között. A DK-s Szaniszló Sándor a XVII. kerület polgármestere azt mondja: ezzel a döntéssel a kormány a saját szavazó
júl. 8
18:57
Szakértő: az új zöldhitel nem „az átlaghalandónak” való (ATV)
Erdősi Éva, a hitelsikerek.hu szakértője arról is beszélt az ATV Startban, hogy okozhat-e komolyabb kamatemelkedést a hitelmoratórium és a Magyar Nemzeti Bank alapkamat emelésének összeadódása.
júl. 8
19:06
Két új gyógyító eljárás a Korányi Pulmonológiai Intézetben (Demokrata)
Az egyik a légzési nehézségben szenvedők intenzív osztályos ellátásával kapcsolatos.
júl. 8
19:09
Törvényben tiltják, plakátokra írják, de nem tudják megmondani, mit jelent - Friss hírek 2021. július 08. 19:01 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/08/4677/
júl. 8
19:24
Javult a balatoni algahelyzet, a hétvégi lehűléstől még jobb lehet (SzMo)
Az elmúlt napokban olykor akár pár óra lefogása alatt nagy mennyiségű alga jelent meg több balatoni strandon is.
júl. 8
19:27
Javult a balatoni algahelyzet (ATV)
Csökkent az algák látható jelenléte a Balatonban, és a remények szerint a hétvégi lehűlés tovább javít a helyzeten, ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a folyamatok megértéséhez és előrejelzéséhez több pénzt kell fordítani kutatásokra - közölte Szári Zsolt, a Balaton élővilágáért felelős miniszteri biztos az MTI-vel csütörtökön.
júl. 8
19:39
Már nem kell maszkot hordani a református templomokban sem (ATV)
Maszk nélkül is látogathatók a református istentiszteletek és egyházi rendezvények - olvasható a Magyarországi Református Egyház zsinata elnökségi tanácsának csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
júl. 8
19:57
Palkovics: 2022 végére képessé válhatunk koronavírus-vakcina előállítására (ATV)
„Gyorsan reagáltunk a veszélyhelyzetre, de változatlan lendülettel kell dolgoznunk az ország önellátási képességének megerősítésén“ - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy tudományos konferencián.
júl. 8
20:45
Az elemző szerint az új plakátkampány nem hoz majd új szavazókat a Fidesznek (ATV)
Elindult a kormány új plakátkampánya. A témát ezúttal a nemzeti konzultáció adja. A régóta ismert kék háttér megmaradt, ugyanakkor Soros György helyett, ezúttal különböző kedélyállapotú szmájlik díszítik a plakátokat. Gyurcsány Ferenc „hülyeségnek”, Fekete-Győr András pedig „mentális környezetszennyezésnek” tartja az új kampányt.
júl. 8
20:45
Miközben az osztály Disney-mesét nézett, elélvezett a diákjával ez az angyalarcú tanárnő (Ripost)
A mindössze 24 éves Monica Elizabeth Youngot le is csukták azért, amit művelt.
júl. 8
20:57
Megmutatjuk mi a különbség egy méhlegelő és Karácsonyék gazos fűfoltjai közt (hirado.hu)
A Fidelitas közösségi oldalán mutatta be, mi a különbség a Karácsony-féle gaz és egy valódi méhlegelő között.
júl. 8
20:57
Karácsony: Az atlétika vb „aduászát” továbbra is a kezemben tartom (ATV)
A főpolgármester örülne, ha a kormány letenne a Fudan Egyetem megépítéséről, úgy érzi, ezen a téren most „kicsit bizonytalankodnak”. Karácsony Gergely kikérte a határozati javaslatot, ami alapján a kormány döntött a Fudanról, de egy olyan dokumentumot kapott, amin szinte semmi nem volt olvasható.
júl. 8
21:03
Nyerteseket avattunk – Kaparjon Ön is, vigyen haza akár 5 millió forintot! (Blikk)
– Még csak egy hete indult legújabb kaparós nyereményjátékunk, de máris két nyertest avattunk: a fővárosi Monos Márta 50 ezer forinttal, míg az egervölgyi Kupi László egy 20 ezer forint értékű ruhautalvánnyal lett gazdagabb.
júl. 8
21:05
Qr-kóddal azonosítják a kukákat egy most indult kísérleti programban (Blikk)
FKF: QR-kóddal azonosítják a kukákat egy most indult kísérleti programban
júl. 8
21:12
A kiküldetésben lévő magyar munkavállalókra az adott EU-tagállam minimálbérezése vonatkozik (SzMo)
Magyar kamionsofőrök által indított perben döntött az Európai Unió Bírósága.
júl. 8
21:15
Túrázó találta meg a rejtélyes nyomot, vitáznak a szakértők: medve jár a Balatonnál? (Blikk)
Találgatják, honnan jöhetett, mit akarhat a tó környékén, és bezavarhat-e a nyaralásba.
júl. 8
21:27
Megszólalt a virológus: szerinte így lenne elkerülhető a koronavírus negyedik hulláma (Blikk)
Duda Ernő, virológus szerint elkerülhető lehet a koronavírus negyedik hulláma a gyermekek oltásával.
júl. 8
21:27
EP: Megszavazták Strasbourgban, hogy elítélik a magyar pedofilellenes törvényt (ATV)
Megszavazta az Európai Parlament a magyar pedofiltörvényről szóló állásfoglalást, és “a lehető leghatározottabban” elítélték a sokak által melegellenesnek tartott magyar szabályozást. Az EP-határozat nem “kötelező”, hanem ajánlás.
júl. 8
21:45
A Bárka táborban a legnagyobb kincs a közösség (hirado.hu)
Az idei Bárka táborokban ingyen nyaralhatnak az Országos Mentőszolgálatnál dolgozók gyermekei is.
júl. 8
21:47
Novák Katalin: az Erzsébet-táborokban minden a gyerekekről szól (hirado.hu)
Zánkán az Erzsébet-táborban felavatták a 96 millió forintos kormányzati támogatással felújított Szélkirálynő katamaránt.

Keresés