A szervezők szerint törvényellenes a Pride, szimpatizánsaikat arra kérik, hogy figyeljék a felvonulást, és fényképezőgépeikkel, mobiltelefonjaikkal dokumentálják a törvénysértéseket.
“A miniszterelnök úrnak az a véleménye, hogy a törvényeket a titkos információgyűjtés során különös figyelemmel kell betartani. Viszont ha ez így történt - és 2010 májusa óta, mióta polgári kormánya van az országnak így történt -, akkor nincs miről beszélni” - mondta Gulyás Gergely az ATV kérdésére, hogy mi Orbán Viktor véleménye a Pegasus kémügyr
A déli és a nyugati határ között az illegális migránsok szállítását luxusjárművekkel megszervező nemzetközi embercsempész-hálózat felszámolásában vett részt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a bolgár és a görög hatóságokkal közösen - tájékoztatott a KR NNI csütörtökön a rendőrség oldalán.
A műemlékvédelem alatt álló önkormányzati lakások megvásárlását is lehetővé tevő törvényt június 15-én fogadta el a kormánypárti többségű Országgyűlés.
A régi vasbeton helyett acél pályalemezek kerülnek a felújítás során a Lánchídra. A csaknem száz új acéltábla darabonként mintegy 6 tonnát nyom, a megújult híd összességében mégis könnyebb lesz.
Szombattól felújítás miatt ideiglenes forgalmi rend lép életbe a IX. kerületi Bakáts téren, ahol decemberig nem lehet majd parkolni és a területen áthajtani sem
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/22/4791/
Nem ez az első lehallgatási botrány Magyarországon, de az ATV Híradó által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő szerint a Pegasus-ügy különleges, ilyennel még nem találkozott. Azt pedig már az informatikai biztonsági szakember mondta el stábunknak, hogy a most használt megfigyelési technika a legmodernebbnek számít.
Az RTL híradója megkérdezte erről Varga Juditot és Semjén Zsoltot is. Ungár Péter, az LMP politikusa szerint az emberek többségét nem érdekli mások magánélete.
Július közepén egy, Isaszeg külterületén, a szántóföld és az erdő határán magányosan kóborló barnamedvéről érkezett fotóval kiegészített lakossági bejelentés a Pilisi Parkerdőhöz – írja a dunaipoly.hu.
Konkrét céldátumot terjeszt a Fővárosi Közgyűlés elé a dízelautók forgalmának tilalmáról Karácsony Gergely. Ezt jelentette ki a főpolgármester, amikor a Greenpeace Magyarország átnyújtotta neki a 45 000 ember által aláírt petíciót, amely az emberek egészségét súlyosan károsító dízelautók kitiltását követeli. A Levegő Munkacsoport főpolgármesternek
Még a választások előtt lebonyolíthatónak tartja Gulyás Gergely a kormány országos népszavazását. A miniszter szerint azonban ez nem lehet egy időben a Karácsony Gergely által bejelentett országos népszavazással. Az ATV Híradónak nyilatkozó választási szakértő szerint az ellenzéki népszavazási kezdeményezése akár 2023-ig is elhúzódhat.
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.
12 éves kislány is volt a szexuális ragadozók áldozatai között. Perintfalvi Rita két és fél éven át gyűjtötte a vallomásokat, erre még nem volt példa Magyarországon. 35-en mondták el neki, min kellett keresztülmenniük.
A legtöbb jelentkezőt, 1824-et mérnökinformatikus alapszakra vették fel. A legmagasabb pontszámot, 472-t a Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás képzésére és az Eötvös Loránd Tudományegyetem osztatlan jogászképzésére kellett elérni.
A Kárpát-medence, valamint Közép-Európa gazdasági újraindítása erősebb lesz, mint az EU átlaga - jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön Sátoraljaújhelyen.