2021. február 16. kedd

febr. 16
18:00
A Világ Igazai: emberek, akik az életüket kockáztatva mentették zsidó társaikat a vészkorszakban (SzMo)
Többszáz magyar neve maradt fenn, aki életét sem féltve óvta zsidó barátait, vagy akár idegeneket is. A Világ Igazai közül nem egy köthető a XII. kerülethez, köztük volt a hírhedt nyilas vezető, Kun Páter közvetlen szomszédja is.
febr. 16
18:06
Fekete-Győr András húga szerint a Szputnyik "jó és biztonságos vakcina" (ATV)
A Momentum elnökének testvére, Alexa Londonban dolgozik orvosként.
febr. 16
18:12
Elemzők: nem a kormányképesség megmutatásával akar csatát nyerni az ellenzék (Infostart)
Az ellenzéki oldalon egyelőre úgy tűnik, a szavazók számára mindegy, ki lesz a miniszterelnök-jelölt, csak olyan személy legyen, aki le tudja győzni Orbán Viktort – vélik az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozó szakértők.
febr. 16
18:18
Leállították a kiskörei duzzasztógátat (ATV)
Leállították a kiskörei duzzasztógátat a Tisza áradása miatt. A szakemberek most az árvízzel érkezett több tonna hasadéktól és szeméttől tisztítják meg a vízlépcső rácsait. A Tisza-tavon másodfokú riasztás rendeltek el a megemelkedett vízszint miatt. Az ATV Híradó riportja.
febr. 16
18:30
Drámai fordulat: pszichiátriára került az eltűnt szegedi képviselő (ATV)
Szabó Bálint hétfői eltűnésének körülményei tisztázatlanok, a szegedma.hu szerint futni ment, de nem tért haza, majd a portál szerint egy szolgálaton kívüli rendőr talált rá.
febr. 16
18:36
A Világ Igazai: emberek, akik az életüket kockáztatva mentették zsidó társaikat a vészkorszakban (SzMo)
Többszáz magyar neve maradt fenn, aki életét sem féltve óvta zsidó barátait, vagy akár idegeneket is. A Világ Igazai közül nem egy köthető a XII. kerülethez, köztük volt a hírhedt nyilas vezető, Kun Páter közvetlen szomszédja is.
febr. 16
18:36
Nagy István: a közösség a legnagyobb érték (Demokrata)
Az emberek által létrehozott közösségek szerepét méltatta az agrárminiszter kedden a Győr-Moson-Sopron megyei Kimlén.
febr. 16
18:48
Sorban állnak a polgármesterek Gulyás Gergely dolgozószobája előtt (Infostart)
Karácsony Gergely szerint Budapest mára nettó befizetővé vált; Gémesi György a miniszterrel való találkozója előtt A- és B-tervről beszélt; Szita Károly (MJVSZ) azt hangsúlyozta, vannak kéréseik, de dolgoznak is.
febr. 16
18:50
Ezekben a szektorokban kell fokozott munkaügyi ellenőrzésekre számítani (Infostart)
Az építőipar felel a legtöbb munkavállaló bejelentésének elmulasztásáért, ám más területeket is megvizsgál a hatóság.
febr. 16
18:54
Gémesi: a pénzt nem tőlünk, polgármesterektől vették el, hanem a településeken élő emberektől (ATV)
A héten tárgyal a kormány az önkormányzatokkal az iparűzési adó kompenzációjáról. A települések azt szeretnék, hogy teljes kompenzációt kapjanak, miután a kormány a járványhelyzetre hivatkozva felére csökkentette az iparűzési adót. Gémesi György szerint örvendetes, hogy együtt lépnek fel a fideszes önkormányzatokkal. Az ATV Híradó riportja.
febr. 16
18:54
Operatív törzs: a második negatív eredményig fennáll a karantén - Friss hírek 2021. február 16. 18:46 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/02/16/3368/
febr. 16
19:06
Galgóczi Ágnes: a kínai oltóanyag mérföldkő a járvány elleni védekezésben (Demokrata)
A kedden érkezett kínai oltóanyagszállítmánnyal mérföldkőhöz érkezett az ország a járvány elleni védekezésben.
febr. 16
19:18
Jakab Péter drámai figyelmeztetést küldött (ATV)
"Nagy tét, nagy felelősség" - írja Facebook-oldalán. Szerinte aki a miniszterelnöki feladatra jelentkezik, az az ország megmentésére jelentkezik.
febr. 16
19:30
Fontos bejelentést tett az orvosok béremelésével kapcsolatban Kásler Miklós (ATV)
Az emberi erőforrások minisztere szerint két év múlva átlagosan két és félszeresére emelkedik az orvosok bére.
febr. 16
19:42
Letartóztatásban marad M. Richárd (ATV)
Bűnismétlés veszélye miatt tartotta fenn a négy évvel ezelőtti két halálos áldozattal járó Dózsa György úti közlekedési baleset vádlottja, M. Richárd letartóztatását a Fővárosi Ítélőtábla.
febr. 16
19:42
Várhelyi Olivér is felkerült az „Ukrajna ellenségeit” listázó honlapra (Demokrata)
A magyar politikus azért került fel, mert „nyíltan beavatkozik Ukrajna belügyeibe”.
febr. 16
19:48
Tragédia: Bangó Margit gyászol (ATV)
A Kossuth-díjas előadóművész a testvérét veszítette el.
febr. 16
19:54
Folytatódik a Klubrádió volt frekvenciájának pályáztatása (ATV)
A Media1 értesülése szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa két nappal a Klubrádió elnémítása után úgy határozott, folytatja a Klubrádió vasárnap éjjelig használt Budapest FM 92,9 MHz frekvenciájának pályáztatását, miután az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. is visszavonta jogorvoslatát a pályázatból való kizárása miatt.
febr. 16
20:06
Kiderült, hol járt Karácsony Gergely (ATV)
Több polgármesterrel is találkozott.
febr. 16
20:24
Dobrev Klára szívszorító levelet kapott (ATV)
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője Facebook-oldalán azt írja, az elmúlt napokban még a szokásosnál is több levelet kapott nyugdíjasoktól, szerinte nem véletlenül.
febr. 16
20:42
Szívszorító üzenetet küldött Kiss Tibi a rehabról a Quimby-rajongóknak (ATV)
A Quimby a zenekar a koncertfilmjével kapcsolatban online sajtótájékoztatót tartott, zenészek Kiss Tibi állapotáról is közöltek információkat.
febr. 16
20:42
A visegrádi évfordulójához kapcsolódik a krakkói miniszterelnöki találkozó (Demokrata)
Az Európai Tanács elnöke részvételével szervezett értekezlet napirendjén a járvány és az uniós migrációs politika is szerepel.
febr. 16
21:30
Botka László is megszólalt az eltűnt, majd megkerült szegedi képviselőről (ATV)
Szeged polgármestere szerint a hétfőn eltűnt, majd megkerült Szabó Bálint heti rendszerességgel beszélt hazugságokat róla.
febr. 16
21:48
Zöld utat kapott a XIII. kerületi óriási zöld beruházás (Infostart)
Elindulhat a Vizafogó közpark beruházása. Ennek célokmányát írta alá a XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének támogatásával és nevében – tekintettel a veszélyhelyzetre – Tóth József polgármester. A kiemelt zöld beruházásra a kerület 550 millió forintot fordít, és várhatóan még 2021-ben átadják a parkot a lakosságnak.
febr. 16
22:12
Botka László az eltűnt képviselőről: „nem tűrhetjük, hogy egy gyógykezelésre szoruló ember Szeged rossz hírét kelti” (SzMo)
A szegedi polgármester szerint Szabó Bálint az elmúlt nyolc évben heti rendszerességgel állított róla hazugságokat. Ő mindig beperelte és nyert is ellene.
febr. 16
22:48
Itt vannak az első fotók a ma érkezett kínai vakcinákról (ATV)
Megérkezett a kínai vakcinaszállítmány Magyarországra. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter reggel Facebook-oldalán kiemelte: a megbeszélteknél korábban és nagyobb mennyiségben érkezik a kínai oltóanyag az országba.

Keresés