Csaknem az egész országra vonatkozóan adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat sűrű köd miatt. Már tegnap estétől nagy területen romlottak a látásviszonyok, mára pedig a tartós, sűrű köd veszélye miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megye kivételével mindenhol citromsárga riasztás van érvényben. Északkeleten ónos szitálás, gyenge ónos
Utolsó óráján a vakcinák káros, életveszélyes voltáról értekezett a kis falu oltatlan tanárnője. A szülők többsége hallgat, sőt, a tanárnő évtizedes munkáját méltatja. Stockholm-szindróma, mint a magyar falu létformája. Vélemény.
A feladatai ellátásáért államtitkári szintű díjazásokra és juttatásokra jogosult, munkáját a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, Rogán Antal fogja irányítani.
Jövőre befellegzik a kamu akcióknak, május végétől a kereskedelmi engedmények bejelentésekor minden esetben fel kell tüntetni a korábbi árat, amely kizárólag a megelőző legalább harminc napon belüli legalacsonyabb ár lehet. Az ügyeskedő üzletek, webshopok a továbbiakban tehát nem kerekíthetik mutatósabbra kedvezményeiket úgy, hogy az akció előtt rö
Az év utolsó napjaiban is folyamatos nyomás alatt a határ. A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. december 29-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 305 migránst tartóztattak fel és 59 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben – közölte a police.hu.
A Montágh Testület az Év szavának megválasztásával arra törekszik, hogy minden évben kijelölje azt az egy szót, amely leginkább összefoglalja, kifejezi az adott évet.
Jövőre is folytatódik a nagyvállalati beruházásösztönző program 25 milliárd forintos kerettel - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán csütörtökön.
Lendületes zenei válogatások traptől a csárdásig, humoros magánszámok és persze a több mint 35 éve elmaradhatatlan rádiókabaré is garancia arra, hogy a rádióhallgatók pezsgő hangulatban töltik majd az év utolsó napját.
Mivel töltik idén a szilvesztert? Tavaly tilos volt a buli, s bár a járvány még mindig jelen van, idén nincsenek korlátozások, el lehet menni szórakozni. Ön mit választ: otthon marad vagy bulizik?
„Novák Katalin szerint, aki megkérdőjelezi az ő alkalmasságát a köztársasági elnöki posztra, az lenézi a nőket. Mondja ezt annak a pártnak a tagjaként, amelynek Kövér elvtársa szánalmasnak nevezte az országgyűlés női politikusait, egy másik képviselője meg úgy véli, akkor lesz egy nő egyenjogú egy férfival, ha szül 4 gyereket” – írja bejegyzésében
A polgármesternek a fideszes képviselő csak „Richárd barátom”, annak idején együtt rúgták a focit. Nem is kellett győzködni a testületet, egyértelmű volt, ki legyen Fony következő díszpolgára.
Sokan döntöttek úgy, hogy a tavalyi bezártság után idén megünneplik a szilvesztert, méghozzá szállodában. Ennek megfelelően szinte megteltek a Balaton-parti szállodák, ahol rengeteg beltéri és kültéri programmal várják a vendégeket.
Az idén eladott ingatlanok közül a fővárosban a legkisebb egy Dohány utcai, mindössze 7 négyzetméteres, 5,5 millió forintos lakás volt, amely egy hónap alatt elkelt.
A magyar gazdaság és különösen a foglalkoztatás rekordokat dönt, a rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebookra feltöltött videójában.
A magyar gazdaság és különösen a foglalkoztatás rekordokat dönt, a rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebookra feltöltött videójában csütörtökön.
Már tíz új IC+ 1. és prémium osztályú kocsival utazhatunk a kör-IC, valamint a Záhony–Nyíregyháza–Budapest és a Sátoraljaújhely–Miskolc–Budapest vonalak egyes IC járatain. A megrendelt 35 kocsi gyártása folyamatosan zajlik, tervezetten jövő év közepére mindegyik forgalomba állhat.
„A parlamentben ülő, külföldi érdekeket képviselő politikusok vezetője nem más, mint maga Bajnai Gordon” – idézi Bajnai régi üzlet- és „harcostársát” az Index. A lap a Városháza-ügy furcsa mellékszáláról közölt cikket, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy Gansperger Gyula egy korábban kiszivárgott felvételen arról beszél, hogy bizonyos külföl