Az üzemanyagárakról, a Városháza eladásáról és a vasárnapi Fidesz-kongresszusról is volt szó az Országgyűlés hétfői ülésnapján, ezután a képviselők a járvánnyal és a közfoglalkoztatottak bérével kapcsolatban is tettek fel kérdéseket.
Láng Zsolt: a főpolgármester ne várja ki a 15 napot, már szerda reggelre hívja össze a rendkívüli közgyűlést. Budapest szerint erre nincs törvényes lehetőség, majd a jövő szerdán lesz közgyűlés.
Az adományvonal él: a 1357-es számot tárcsázva vagy a 1357-es számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a Covid-árvákat és családjaikat segítő Regőczi István Alapítványt.
Befogadta a Kúria az unió intézményei elleni kémkedés kísérletéért és az unió kárára elkövetett költségvetési csalásért másodfokon két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Kovács Béla és védője fellebbezését – írja a Magyar Nemzet.
Olyan intézkedéseket fogadott el az Európai Unió a fehérorosz-lengyel migránsválsággal kapcsolatban, amelyek alapján szankcionálható lesz a migráció manipulációs eszközként való használata - közölte sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
Harangozó Tamás kérdést tett fel az országgyűlés hétfői ülésén a Magyar Honvédség parancsnokának egy korábbi kijelentésével kapcsolatban, amelyre Németh Szilárd válaszolt. Az MSZP-s politikus szerint Ruszin-Szendi Romulusz sok embert sértett meg, a HM parlamenti államtitkára viszont hangsúlyozta: kiállnak a parancsnok mellett.
Karikó Katalin kutatótársával, Drew Weissmannal és Pieter Cullis kanadai biokémikussal és molekuláris biológussal megosztva kapta az idei Mahidol herceg-díjat - jelentette be az elismerésről döntő thaiföldi alapítvány hétfőn.
A járvány elleni védekezés mellett több fejlesztésre is rákérdeztek az Országgyűlésben a képviselők. Gulyás Gergely bejelentette: megvan a hatmilliomodik beoltott Magyarországon.
A szociális és gyermekvédelmi terület minden dolgozója kap béremelést, attól függetlenül, hogy állami, önkormányzati, civil vagy egyházi fenntartású intézmény munkatársa.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Láng Zsolt a párt közösségi oldalán hívta fel rá a figyelmet, hogy rendkívüli közgyűlést kezdeményeznek a Karácsony-féle Városháza-gate ügyében. Éppen ezért a Fidesz felszólította a főpolgármestert a rendkívüli közgyűlés összehívásra, továbbá vizsgálóbizottság felállítását is követeli a Fidesz.
Laborc Sándor, akit szintén lehallgattak a szoftverrel, azt mondja, már az engedélyezés is számos kérdést vet fel. A Gyurcsány-kormány alatt viszont jó okkal figyeltek meg fideszes politikusokat.
A növekedés közös magyar siker, ezért mindenkinek részesülnie kell belőle - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a bérmegállapodás aláírásakor hétfőn Budapesten.
Kötelezővé tették a koronavírus elleni védőoltás az ITM dolgozóinak. Az egykomponensű oltást elég december 15-ig beadatni, a kétkomponensű vakcina első adagját azonban november 20-ig kell felvenni.
A növekedés közös magyar siker, ezért mindenkinek részesülnie kell belőle - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a bérmegállapodás aláírásakor hétfőn Budapesten.
45 ország 250 gyógyszerészeti szakemberével háromnapos nemzetközi konferencia kezdődött Budapesten. A hétfői megnyitón Áder János köztársasági elnök azt mondta, a magyar gyógyszeripar a legerősebbek közé tartozik egész Európában.
A jegybank elnöke új cikkében irányváltást sürget és azt írja, hogy a gyors kilábalásnak ára van és a kormánynak le kellene állítania „a hiányt termelő, de versenyképességet nem erősítő állami beruházások egy részét”.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A hosszú hétvégék különösen vonzó időpontot jelentenek a kiberbűnözők számára, támadásaik száma ugyanis ezekben a napokban megemelkedik – hívja fel a figyelmet az FBI e területtel foglalkozó központja. A statisztikák szerint ráadásul az első félév drámai eredményeket hozott, hiszen csak az Egyesült Államokban több mint 60 százalékkal emelkedett a b
A továbbra is meredeken emelkedő koronavírus-fertőzési adatok miatt az Országos Kórházi Főigazgatóság arra kérte a szervezet vezetőit, hogy a kollégák dolgozzanak újra otthonról.
A szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók húszszázalékos béremelésben részesülnek januártól - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Pécsen.
Nem alakultak ki tumultuózus jelenetek a benzinkutaknál amiatt, hogy mától hatósági áras lett a benzin és a gázolaj. Legalábbis azoknál a kutaknál, ahol az ATV Híradójának munkatársai ma megfordultak. Közben az Innovációs és Technológiai Minisztérium november 18-ig várja azoknak a szolgáltatóknak a jelentkezését, akik átvennék az üzemszünetet hirde
A beígért Podmaniczky utcai Vitalitás központ helyett a kórháztól távoli, részleges felújítás alatt álló, zajos, lőgyakorlatoktól is hangos Hős utcai honvédségi kollégiumban, négyágyas szobákban helyezték el őket, ahol a nehéz szolgálatok után legfeljebb 2-3 órát tudnak nyugodtan aludni.