Egy Kiskőrösről irányított, szeszes itallal kereskedő, a költségvetésnek több mint másfél milliárd forint kárt okozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a szervezet csütörtökön. A gyanú szerint a banda tagjai Lengyelországból származó sörrel és jellemzően szlovák cégeken keresztül számlázott, minőségi alkoholterm
Rendkívüli Országos Elnökségi ülést hívott össze, hogy a Márki-Zay Péter támogatásáról szóló állásfoglalást az MSZP Országos Elnöksége is erősítse meg.
Csütörtök este 19 órakor bezárja kapuit az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás központi rendezvénye a Hungexpón, szerdán közel 40 ezren látogattak el a világkiállítás központi helyszínére, ezzel az itteni látogatottság már meghaladja az 581 ezret. Az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló programsorozaton eddig már több
A magyar egészségügyben az egyik legjellemzőbb tendencia a magánellátás térnyerése: az egyik biztosító kutatása szerint az aktív korúak közel 58%-a igénybe vette már a magánegészségügy szolgáltatásait. Éves szinten így az érintettek átlagosan 113 ezer forintot költöttek a magánegészségügyben.
Otthonában csapott le rájuk a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) október 6-án hajnalban. Több tízmillió forintot kereshettek a lányok futtatásával az évek során.
Csütörtök este 19 órakor bezárja kapuit az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás központi rendezvénye a Hungexpón, ahová szerdán közel 40 ezren látogattak el. Ezzel az itteni látogatottság már meghaladja az 581 ezret. Az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló programsorozaton eddig több mint 1 millió 385 ezren vettek részt
Az egészségipari beruházások támogatásával olyan ágazatot segítenek, amely hosszú távon is erősítheti a magyar gazdaság versenyképességét - mondta a pénzügyminiszter csütörtökön Székesfehérváron, ahol átadta a Karsai Alba Kft. 3,4 milliárd forintos egészségipari fejlesztését.
A teljes népességen belül nőtt a Fidesz-Kdnp támogatottsága, a társadalomban erős a félelem az ellenzék hatalomra kerülésével kapcsolatban, és a választók a családokat és a gazdaságot támogató miniszterelnököt látnának szívesen - derült ki öt közvéleménykutató cég felméréseiből.
A Tiborcz Istvánhoz köthető BDPST Group, amelynek nem ez az első érdekeltsége a hazai szállodapiacon, ezúttal egy belvárosi butikhotelt vásároltak meg.
Karácsony Gergely visszalépése után több MSZP-s politikus is bejelentette, hogy Dobrev Klárára szavazott, de hamarosan akár a teljes Magyar Szocialista Párt is beállhat Márki-Zay mögé.
Popovics Judit, a Mindenki Magyarországért Mozgalom tatai politikusa azt nyilatkozta, hogy megzsarolta a DK. Gréczy Zsolt így reagált erre: „a hölgynek lesz lehetősége a bíróságon megpróbálni bebizonyítani az igazát, be fogjuk perelni”.
A szerda esti tévévita után célegyenesbe fordult a Márky-Zay-Dobrev-párharc! Az ellenzéki előválasztás második fordulójában Márky-Zay Péter valamivel jobban állhat az első fordulót megnyerő Dobrev Klárával szemben, a tévévitát viszont a Závecz felmérése szerint hajszállal Dobrev nyerhette. Az előválasztás szombat estig tart, s eddig sok tucat közél
A magyarok 58 százaléka elégedett Orbán Viktor kormányfő munkájával - ismertették egy konferencián, ahol öt közvélemény-kutató legfrissebb méréseiről számoltak be.
Az EP-képviselő szerint az Orbán-kormány „általában véve jogállamiságot leépítő hozzáállása miatt” pengeélen táncol Magyarország. Ujhelyi ezért is arra kér mindenkit, hogy vegyen részt az előválasztás második fordulóján, mert a jövő évi választásokkal meg lehetne akadályozni mindezt. Az MSZP-s politikus egyébként még mindig nem kapott választ a kor
A koronavírusos esetszámok már a nyár végén elkezdtek emelkedni és az új, delta variáns a korábbi mutációknál gyorsabban és agresszívebben terjed, ezért minden óvintézkedésre szükség lehet.
Mindkét ellenzéki miniszterelnök-jelölt a saját alkalmasságát szerette volna bizonyítani a szerda esti televíziós vitában – fogalmazott az InfoRádió Reggelinfó című műsorában a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. A Nézőpont Intézet elemzője pedig azt mondta, mivel érdemi politikai vita a személyeskedésen kívül nem volt, leginkább az előválasz
„A DK és Lusztig Péter tatabányai alpolgármester is büntetőfeljelentést tesz Márki-Zay embere ellen, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért” – áll a Demokratikus Koalíció legújabb közleményében.
Márki-Zay Pétert támogatja Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője az előválasztás második fordulójában. Erről Ujhelyi István a Spirit FM Ceglédi kérdezi című műsorának felvételén beszélt csütörtök délben.
A Bábolna Bio 47 évig végezte a patkánymentesítést Budapesten. A 2018-as tenderen is indultak, de nem ők nyertek. A Kúria szerint a főváros egy olyan ajánlatot fogadott el, ami érvénytelen volt.
A teljes népességen belül nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága, a társadalomban erős a félelem az ellenzék hatalomra kerülésével kapcsolatban, és a választók a családokat és a gazdaságot támogató miniszterelnököt látnának szívesen - derült ki öt közvéleménykutató cég felméréseiből.
A mai európai közéleti törekvés lényege, hogy tagadja a kereszténységből következő politikai értékvilág létezéshez való jogát, ezért Nyugat-Európában a kereszténydemokráciáról már - közép-európai és eredeti értelmében - nem beszélhetünk - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Debrecenben.
Egyre fontosabbá válik a kínai-magyar együttműködés - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóüzenetben, amellyel a Kantonban rendezett Kínai Import-Export Vásár megnyitó ünnepségének résztvevőit köszöntette csütörtökön a Miniszterelnöki Sajtóiroda közlése szerint.
A tavaszi lezárások idején, amikor – más szórakozás nem lévén – mindenki a természetet járta hétvégenként, előfordult, hogy két nap alatt 30-40 lövedék is előkerült az erdők mélyéről. A kirándulók második világhaborús lövedékeket, gránátokat találtak. A második világháború lezárásától napjainkig egyébként több mint 20 millió tonna robbanótestet hat
A fejlődő ázsiai országokra fókuszáló Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank 17 kórház felújítására adja Magyarországnak az összeget. A hitel egy része valójában visszamenőleges eszközbeszerzéseket finanszíroz, például a raktárban álló lélegeztetőgépekét.
A legfőbb ügyész megválasztásának világos szabályai vannak, ezen semmit nem változtat a most benyújtott javaslat - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az MTI-nek.