Egyiptom Magyarország legfontosabb gazdasági és politikai partnere az arab régióban - mondta Áder János államfő, miután a Sándor-palotában fogadta az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökét kedden.
A miniszterelnök azt javasolja az uniónak, fogadjuk el Egyiptom listáját a terroristákról, jogvédők szerint azonban azt az afrikai ország politikai célokra használja.
Első alkalommal jelenik meg Magyarország nemzeti standdal az intelligens közlekedési rendszerek és szolgáltatások területének legnagyobb szabású nemzetközi találkozóján, az ITS World Congress nevű konferencián és kiállításon - mondta Palkovics László kedden a hamburgi rendezvényen.
A magyar futballválogatott a Wembley-ben játszott világbajnoki selejtezőt Angliával, amely utoljára 1953-ban kapott ki tőlünk hazai pályán, most sikerült döntetlenre hozni az eredményt.
Szabad szemmel is látható, élő állati kártevők jelenléte miatt visszahívta az 1 kilogrammos Hearty food márkájú rizst a Tesco-Global Zrt. – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján kedden.
Hétfőn kezdte tárgyalni Brüsszelben a jogállamisági rendelettel kapcsolatos magyar és lengyel keresetet az Európai Unió Bírósága. Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint sejthető, hogy milyen ítélet fog születni.
– Profi utasszállító repülőgépek pilótáit is megszorongatná a teljesítményével Szijjártó Péter, aki a külügyi tárca adatai szerint ez év első hét hónapjában 336 órát töltött a honvédség repülőgépeinek fedélzetén.
Az aneszteziológia és az intenzív terápia szakképzésben foglalkoztatott rezidensek és szakorvosjelöltek átirányítását rendelte el Kásler Miklós, Báthori Gergő, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint most az ő szaktudásukra van a legnagyobb szükség, egyfajta erőforrás-optimalizálás történt.
Hétfőtől már közlekedik az új első- és prémium osztályú InterCity plusz kocsi, amelyet bisztrószakasszal, csendes és prémium fülkékkel rendeztek be. Két hétig nem kell külön fizetni a kipróbálásáért.
Egyiptom Magyarország legfontosabb gazdasági és politikai partnere az arab régióban - mondta Áder János államfő, miután a Sándor-palotában fogadta az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökét kedden.
A Metropol hozzájutott egy videóhoz, ami bizonyítja: az Fkf rakodói szakszerűtlen módszerrel ürítik ki a hatalmas műanyag konténereket szerte a városban, ezért a kukák sorozatosan tönkremennek. Mivel nem a helyes „villás”, hanem a helytelen „fésűs” megfogást alkalmazzák, évente csaknem ezer kuka megy tönkre, évi 60 milliós kárt okozva. Az Fkf-nek b
Felháborodtak a vendéglátósok egy - még szeptemberben megjelent - rendelet miatt, amely a konyhákban és a cukrászatokban is csak olyanok munkavégzését engedélyezi, akik megfelelő képesítéssel rendelkeznek. A vendéglátósok szerint: most képesítés nélküli alkalmazottat is nehéz találni, nem pedig szakmunkást. A minisztérium azt ígérte, hogy felülvizs
Kilencéves rekordot döntött az infláció szeptemberben. Ma már egy háromtagú család nagybevásárlása 23 986 forintba kerül. Az elemző szerint szinte már az is mindegy, hol vásárol az ember, ugyanis a legnagyobb áruházláncok árai között nincsen érdemi különbség.
Mivel az elmúlt négy év hat miniszterelnök-jelöltje is támogatja, és az összes ellenzéki pártnak segített már, ezért szerinte jól össze tudna tartani egy koalíciót. Szerinte Karácsony legfőbb hőstette, hogy kilépett a pártok árnyékából.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/13/5500/
A miniszterelnök nyáron létrehozott egy magántőkealapot külföldi termőföldek megszerzésére, de erről más kormányokat nem értesített, a most érkezett szlovák kritikákra válaszul pedig inkább leállította a projektjét.
A hvg.hu megnézte a zárszámadási törvényben, hogy alakultak az államháztartás kiadásai tavaly. Ebből kiderült, hogy minden 100 forint kiadásból 2 sportra, 1 pedig vallásra ment, és hogy leginkább a közegészségügyi kiadások nőttek.