Megnéztük a vadászati világkiállítást, amely száz ország részvételével nyolc pavilonban több mint 1500 program segítségével mutatja be Magyarország és a világ tájainak vadászati kultúráját.
Fontos szolgálat a szociális dolgozók nap mint nap végzett munkája, ezért döntött úgy a kormány, hogy januártól 20 százalékkal megemeli a bérüket – hangsúlyozta.
A V4 országok külügyminiszterei és Sameh Shoukry egyiptmo külügyminiszter focizgattak együtt, amiről Szijjártó Péter egy videót is megosztott közösségi oldalán.
Visszakozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium, miután sokak szerint a szakképesítéshez mindennemű munkavégzés tovább nehezített volna az amúgy is nagyon súlyos helyzetben lévő vendéglátás helyzetén.
Adathalászok terjesztenek egy nemrég történt közlekedési balesetről szóló hírt, melyben hét 14-23 év közötti fiatal halt meg és egy nyolcadik élet-halál között van. Az állítás azonban hamis.
A Magyar Posta nevével visszaélő adathalász üzenetek miatt adott ki figyelmeztetést hétfőn a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI).
A következő hónapokban megvizsgálják a gyermekotthonokban, illetve a nevelőszülőknél élő gyerekek látását a Láss, hogy ők is lássanak! elnevezésű program keretében.
Szeptember elsején lépett életbe egy rendelet, amely azt mondja ki, hogy cukrászati készítmények, fagylalt készítését, valamint meleg és hideg ételek, italok készítését csak olyan személy végezheti, akinek van szakképesítése.
Egy buszmegállóban várakozó férfihoz hívták a mentőket, aki csaknem megfulladt, miután egy kiflicsücsök akadt a torkán – jelent meg az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.
Sorra háborodnak fel a haza közéleti szereplők, politikusok Márki-Zay Péter hazaárulózása miatt. Kemény szavakkal illették Hódmezővásárhely polgármesterét.
Elhúzódó betegségek, kikapcsolt telefonok, egyes esetekben elérhetetlen háziorvosok – tombolnak az őszi felső légúti betegségek, ám sokan már azt sem tudják, hova és kihez forduljanak, ha baj van.
Az Esztergom és Párkány közti Mária Valéria híd újjáépítésének 20. évfordulóján mondott beszédet Eduard Heger szlovák kormányfő és a magyar miniszterelnök.
Terheléses támadás érte az ellenzéki előválasztás online rendszerét a második forduló indulása után – közölte érdeklődésünkre a voksolást szervező aHang kampányigazgatója, beszámolva a továbbiakról is.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje hazaárulónak nevezte azokat, akik eddig Karácsony Gergelyt támogatták, de a visszalépése után a DK-s politikus mögé állnak be. Szavaira többen reagáltak.
Szokatlan frontot nyitott meg az ellenzék kormányfőjelölt-aspiránsa, Márki-Zay Péter azzal, hogy több alkalommal is kormánypárti politikusok homoszexualitásával kapcsolatos kijelentéseket tett. Például azt is mondta, hogy a kormány több tagja is meleg.
Állatvédelmi sorozatunk előző cikkében illegális állatszaporítók nyomába eredtünk. Most szakértő segítségével magyarázzuk el, miért kell messziről elkerülni őket, miért működhetnek a pokoli szaporítótelepek, és hogyan szúrhatjuk ki, ha kutyavásárláskor egy tisztességtelen tenyésztővel állunk szemben.
Fejenként legalább 80-100 ezer forintot, esetenként akár 800 ezer forintot is követelne a dolgozóktól több tucat autóipari, gépipari és elektronikai cég a Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint – értesült a Népszava. A szervezet alelnöke szerint ez törvénytelen, és a le nem dolgozott órákat el kell könyvelni veszteségként. Az ATV Híradója által meg
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint a járvány elmúlt másfél évében az egészségügy után az oktatás területén haltak meg a legtöbben. Gosztonyi Gábor elképzelhetőnek tartja, hogy a választásokig több napos sztrájk nem lesz.
A magyar nép természetközelibb, mint gondolnánk – mondta el a Metropolnak Németh Balázs az Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállításon.
Úgy volt, hogy közösen mondják ki, nem fog szétesni az ellenzék. A békítő nyilatkozat mégsem jött össze - Márki-Zay azt mondja, volt benne egy mondat, amit nem írhatott alá.