Harangozó Tamás szerint nem tartja be Márki-Zay a szavát, hiúsági kérdésről nála van szó. A tavaszi választás pedig amiatt is kiemelten fontos, hogy elszámoltatás legyen az olyan ügyek kapcsán is, mint az Elios-ügy.
Kilenc adatigényléssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) az LMP országgyűlési képviselője, Ungár Péter de - mint csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta - egyikre sem kapott érdemi választ.
„Alpolgármester úr az ülés előtt benyújtotta hozzám lemondását, így az indítvány tárgya okafogyottá vált, az eljárást a testület megszüntette” – jelentette be Ózd jobbikos polgármestere, Janiczak Dávid.
Lemondott Ózd jobbikos alpolgármestere, megelőzve, hogy a város közgyűlése megtárgyalja az ellene benyújtott méltatlansági és összeférhetetlenségi indítványt. Farkas Péter Barnabásról korábban olyan fényképek jelentek meg, amelyeken náci karlendítésre emlékeztető mozdulatokat tesz egy holokausztmúzeumban. Az ügy érdekessége, hogy az egyik fotót egy
A Momentum elnöke a Kossuth téren, egy rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a döntést. Mint fogalmazott, Karácsony és Márki-Zay nem tudtak megállapodni a második fordulóra, ezért a Momentumnak döntenie kellett.
Rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett meg a Momentum csütörtök délutánra, amit Fekete-Győr András, a párt elnöke és Orosz Anna, a párt alelnöke tart a Kossuth téren.
Korábban az első fokú bíróság úgy döntött, hogy a hitelszerződést jogszerűen titkosította a kormány, ám a független országgyűlési képviselő fellebbezett az ítélettel szemben. És nyert is.
Márki-Zay Péter mögé a mai napon beállt támogatóként a Fekete-Győr András vezette Momentum Mozgalom is. A DK jelöltje azonban egyedül a kemény munkában hisz, ezért a taktikázás helyett megállás nélkül járja az országot.
5 napig tesztelték, de a Velencei tó egyetlen vízutánpótlási lehetősége egyelőre elbukott. A hetvenes évek vízügyeseinek ötlete üt most vissza a harmadik legnagyobb hazai természetes tóra.
Magyarország nem indul rossz helyről, például idén nyáron pedig már több áramot termeltünk napenergiával, mint szén égetésével - mondta a köztársasági elnök, más fontos adatok mellett.
A Jobbik elnökét a Momentum arra szólította fel, hogy árulja el, kit támogat az előválasztás második fordulójában. Jakab Péter pedig eleget tett a kérésnek.
Magyarországon ma 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban. Az SOS Gyermekfalvak otthont és szeretetet nyújtanak a vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekeknek. Munkájukat te is támogathatod!
Futóverseny miatt péntektől vasárnap estig lezárják a fővárosi Pázmány Péter sétányt, emellett a hétvégére időszakosan és szakaszosan a budai és a pesti alsó rakpartot, valamint más útszakaszokat is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön a honlapján. A tájékoztatás szerint a Pázmány Péter sétány pénteken 9 órától vasárnap 20 ór
A Jobbik elnöke kemény szavakkal és egy narancsot pucoló fotóval üzent Fekete-Győr Andráséknak. Jakab Péter közölte, nem szereti, amikor a szövetségeseik felszólítják őket arra, mit tegyenek.
Az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyének második és harmadik helyezettje sajátos párbeszédbe kezdett az első forduló után – a közös miniszterelnökség és a visszalépési ajánlatok után most ismét ádáz ellenfelek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/07/5458/
Ercsi – Egészen elképesztő események játszódtak le a Fejér megyei településen, Ercsin, ahol a napokban az óvodai előadás után elszökött az egyik betanított madár.