2021. október 6. szerda

okt. 6
12:03
Az MSZP Dessewffy Arisztid utolsó szavaival emlékezett az aradi vértanúkra (ATV)
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok...” – idézi a párt Facebook-bejegyzésében.
okt. 6
12:03
Visszalépett az előválasztástól, 2022-ben mégis indulna egy jelölt Gyulán, a pártja ki is hátrált mögüle (SzMo)
Pomuczné Nagy Ildikó, a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt jelöltje volt, de az már biztos, hogy 2022-ben maximum függetlenként indulhat, mert az ellenzéki megállapodással szembemenne.
okt. 6
12:09
Karikó Katalin a kémiai Nobel-díjról is lemaradt (Blikk)
A magyar tudós az mRNS-vakcina kifejlesztéséért szerepelt a legnagyobb tudományos elismerés, a Nobel-díj várományosai között. Az orvosi Nobelt hétfőn nem kapta meg, s a kémiai felfedezésekért járó elismerés is másé lett.
okt. 6
12:15
Zacher Gábort úgy megverték a rendőrök, hogy eltört a kulcscsontja (Blikk)
Nagyinterjút adott a 24.hu-nak Zacher Gábor toxikológus, aki többek között arról is beszélt, mit gondol a komcsikról. Az orvost a múlt rendszerben egyszer úgy összeverték a rendőrök, hogy eltörött a kulcscsontja.
okt. 6
12:21
Polt Péter: csökkent a korrupciós ügyek száma (Infostart)
Az ügyészség a világjárvány ellenére, a jogi és technikai újításoknak köszönhetően hatékonyan működött – állapította meg az Országgyűlésnek benyújtott, az ügyészi szervezet 2020-as munkájáról szóló éves beszámolójában a legfőbb ügyész.
okt. 6
12:21
A kocsmából rohantak ki újraéleszteni egy idős férfit, megmentették az életét (SzMo)
A két férfinek köszönhetően a mentők stabil állapotban szállíthatták kórházba a beteget.
okt. 6
12:30
Simicskó István: Október 6. az egyik legnagyobb nemzeti traumánk (Demokrata)
„A magyarság története igen gazdag nemcsak sikerekben, hanem kudarcokban is.”
okt. 6
12:33
Vadászati világkiállítás: már majdnem 1 millió látogató (Blikk)
Kedden több mint 17 ezren látogattak el a világkiállításra, ezzel a központi helyszín, a megújult Hungexpo látogatottsága átlépte a 263 ezret, az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló programsorozaton már több mint 995 ezren vettek részt – közölte a világkiállítás sajtóirodája az MTI-vel szerdán.
okt. 6
12:33
Hétfő reggel leálltak pesti Combinók – kiderült, miért (ATV)
Szerda hajnalban a budapesti combinós járművezetők egymás után kezdték el azt tapasztalni, hogy járművük homokszóró hibát jelez, ezért egyik a másik után állt vissza a remízbe. A Combinók csakhamar szinte a teljes 4-6-os vonalról eltűntek, a BKK villamospótló buszokkal szervezte meg az utasok szállítását. A Telex most megtudta, mi történt.
okt. 6
12:35
Napi cuki: görög teknősökkel gyarapodott a debreceni állatkert (Blikk)
Újabb népszerű faj háza tájáról szolgálhat örömhírrel a debreceni állatkert, miután az elmúlt hetekben összesen hat egészséges utóddal gyarapodtak görög teknőseik.
okt. 6
12:36
Orbán Viktor 11 éves kormányzását méltatta a volt amerikai nagykövet (Demokrata)
„Orbán Viktor előtt az ország nyolc évig nyögte a szocialista kormányok rossz vezetését.”
okt. 6
12:48
Rétvári Bence: Nagy kockázatot vállal, aki a magyar függetlenséget védi (Demokrata)
„Batthyány Lajos minden jogszabályt betartott, koholt vádak alapján mégis kivégezték.”
okt. 6
12:51
Kiderült: ezért állt le reggel az összes Combino Budapesten (Blikk)
Délutánra visszaállhat a forgalom a 4-es 6-os vonalán.
okt. 6
12:51
Miért robbannak fel a csillagok? (ATV)
70 évvel ezelőtti képet ismertünk eddig a csillagokról, így nem meglepő az a felfedezés, hogy "hirtelen" több mint 800 csillag eltűnt - mondta Kiss László csillagász a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában.
okt. 6
12:54
Fidesz: A baloldal ismét elszabadítaná a rezsiárakat (Demokrata)
A magyar családokat most védi a rezsicsökkentés – hangsúlyozta Böröcz László.
okt. 6
12:57
Pár órán belül két körözött férfira is lecsaptak a tolnai zsaruk: összesen kilenc elfogatóparancs volt ellenük (Blikk)
Néhány órán belül két faddi férfit fogtak el a tolnai rendőrök. A két férfi ellen összesen kilenc elfogatóparancs volt érvényben.
okt. 6
13:00
Áder János: Az eszmék tovább élnek örökségünk megőrzésében (Demokrata)
Az államfő Komáromban, a felújított Csillagerődben mondott beszédet az aradi vértanúk emléknapján.
okt. 6
13:15
Kiderült, miért álltak le a Combinók fél napra (Infostart)
Délutánra az összes jármű újra üzemkész lesz.
okt. 6
13:15
Alattomos népbetegség terjed a koronavírus-járvány árnyékában: így segítenek az áldozatokon (Pénzcentrum)
Az új típusú koronavírusban érintett betegek számára készített önsegítő kiadványokat a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete. A poszt-COVID-szindróma mentális tüneteiről szóló brosúrák olyan információkat és egyszerű technikákat tartalmaznak, amelyek jelentősen segítik a tünetekkel való megküzdést. A kiadványok a Magatartástudományi Intéz
okt. 6
13:18
Újabb valótlanságokat állít a LIBE az Alapjogokért Központ szerint (Demokrata)
A delegáció vezetője újabb nyilatkozatban támadja Magyarországot.
okt. 6
13:27
Dobrev Klára vezet az előválasztáson a Závecz Research szerint is, jövőre mindenképp a Fidesz nyerne (SzMo)
Márki-Zay jobban meg tudná szorongatni, mint Karácsony, és a hódmezővásárhelyi polgármester Orbánhoz is kicsivel közelebb kerülhet a 2022-es szavazáskor, mint vetélytársai.
okt. 6
13:36
Amerikai külügyminiszter kollégájával egyeztetett Szijjártó Péter (Demokrata)
„A globális minimumadó kérdése most talán a legizgalmasabb téma a nemzetközi politikai térben.”
okt. 6
13:39
Azért Magyarországon is durvul a járvány: majd 300 új fertőzött, 16-an meghaltak (Pénzcentrum)
5 millió 897 ezer a beoltott, 294 az új koronavírus-fertőzött, elhunyt 16 beteg Magyarországon.
okt. 6
13:45
Hogyan készül a Fidesz a választási kampányra? - kérdezd Rényi Pál Dánielt a 444 exkluzív Facebook-csoportjában (444.hu)
Szerdán, azaz ma 18 órától.
okt. 6
13:51
Fidesz: A baloldal ismét elszabadítaná a rezsiárakat (ATV)
A baloldal ismét teljesen elszabadítaná a rezsiárakat - jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese az MTI-hez szerdán eljuttatott videónyilatkozatában.
okt. 6
13:51
Rendkívüli sajtónyilatkozatot tesz kettőkor Karácsony Gergely (SzMo)
A miniszterelnök-jelölt az MSZP V. kerületi székházában tesz bejelentést, miután egyelőre nem jutottak dűlőre Márki-Zay Péterrel a visszalépéssel kapcsolatban.
okt. 6
13:53
A Fidesz és a Jobbik sem szavazta meg a párkapcsolati erőszak áldozatainak védelméről szóló uniós állásfoglalást (SzMo)
A Fidesz-frakció azt közölte, elzárkóznak attól, hogy egy olyan jelentést támogassanak, amely „egy ilyen komoly témát csak ürügyként használ fel”.
okt. 6
14:15
A magyarok a karantén alatt rászoktak a főző- és kertészműsorokra (Blikk)
A meglepő tévéműsorok és a streaming szolgáltatók kínálata is előtérbe került a karantén alatt. Az elmúlt egy évben a televíziózás az egyik legfontosabb kikapcsolódási formává vált, a TV meghatározó szerepet tölt be a legtöbbek életében.
okt. 6
14:27
Karácsony Gergely bejelentette: nem lép vissza (Infostart)
Véget vetne az "Orbán-Gyurcsány-vetélkedés korszakának".
okt. 6
14:27
Karácsony: Nem visszalépek, hanem előre (444.hu)
Nem lép vissza. Arra sem adna garanciát, hogy Márki-Zay minden tervét megvalósítaná, ha miniszterelnök lenne. Dobrevvel szerinte nem lenne béke.
okt. 6
14:27
Karácsony Gergely: „Nem visszalépek, hanem előre” (SzMo)
Szerinte csak az ő békét és igazságot garantáló programjával lehetséges és nyer értelmet a kormányváltás.
okt. 6
14:33
Az amerikai külügyminiszterrel egyeztetett Szijjártó Péter (ATV)
A globális minimumadóról egyeztetett amerikai külügyminiszter kollégájával, Antony Blinkennel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
okt. 6
14:39
Karácsony Gergely rendkívüli sajtótájékoztatót tartott: kiderült, visszalép-e az ellenzéki miniszterjelölt-választás második fordulójában (Blikk)
A visszalépéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a végén úgyis az előválasztáson résztvevő polgárok döntenek, és az a veszély nem fenyeget, hogy az ellenzék ne lenne egységes.
okt. 6
14:45
Vizes homokkal töltötték fel őket, ezért álltak le a nagykörúti villamosok szerda reggel (SzMo)
Kiderült a Combinók üzemzavarának oka.
okt. 6
14:57
„Egy tábla Szeretet” – Két táska csokit vitt a kórházban fekvő gyerekeknek a mentős, ez lett belőle (Blikk)
Kovács István Ádám az Országos Mentőszolgálat Központi Covid Irányításának Önkéntes Diszpécsere kilenc évvel ezelőtt gondolt egy nagyot és létrehozta az "Egy tábla Szeretet" nevű társadalmi összefogást a Facebookon. Célja pedig nem más volt, mint boldogabbá tenni azon gyermekek mindennapjait, akik hosszabb időt kénytelenek kórházban tölteni.
okt. 6
14:57
ITM: Budapest a feltörekvő startup térségek nemzetközi élmezőnyében (ATV)
A fővárosi startup ökoszisztéma teljes becsült értéke egy év alatt mintegy másfélszeresére, 200 milliárd forint fölé nőtt a Global Startup Ecosystem Report legfrissebb elemzése szerint. Budapest ezzel megerősítette helyét a feltörekvő startup ökoszisztémák legjobbjai között. A jelentés fontos eredményként emeli ki, hogy a kezdeményező állami szerep
okt. 6
15:03
Márki-Zay Péter: Karácsony Gergelynek minimális esélye sincs, hogy legyőzze Dobrev Klárát (Infostart)
"Megérkezett a villamos néhány közvélemény-kutatási eredmény formájában" - értékelte Karácsony Gergely szerda délutáni sajtótájékoztatóját az előválasztási ellenlábas.
okt. 6
15:03
Márki-Zay Péter is a nyilvánosság elé állt: újabb fordulat az előválasztás második fordulója előtt (Blikk)
Karácsony Gergely után az előválasztás második fordulójába harmadik helyen bejutott Márki-Zay Péter is sajtótájékoztatót tartott szerdán délután.
okt. 6
15:09
Házkutatást tartottak az osztrák kormánypárt székházában és a kancellári hivatalban (Blikk)
A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) szerda délelőtt házkutatást tartott a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) bécsi központjában és a kancellári hivatalban is, a házkutatások érintettjei mindannyian Sebastian Kurz kancellár bizalmi emberei: Johannes Frischmann sajtószóvivő, Gerald Fleischmann médiakoordinátor és
okt. 6
15:09
Útban volt a bringaút kiszélesítése miatt, ezért kivágtak egy 250 éves nyárfát Tihanyban (SzMo)
Tavaly az év fájának jelölték, a környék szimbóluma volt, sokan Tihany kapujának is nevezték.
okt. 6
15:21
Márki-Zay Péter: Megérkezett az a bizonyos villamos, ami kész helyzet elé állította Karácsonyt (SzMo)
Mint mondta, meglepte ellenfele váratlan bejelentése, hiszen nem ebben állapodtak meg.
okt. 6
15:39
Kunhalmi: ha Márki-Zay nem lép vissza, szószegőnek tartjuk (ATV)
Az ATV Híradójának az MSZP társelnöke azt mondta, az MMM miniszterelnök-jelöltje már többször elmondta a nyilvánosság előtt, hogy vissza fog lépni. A Párbeszéd országgyűlési képviselője pedig úgy látja: nem hiszi, hogy egyeztetni kellene, hiszen innentől Márki-Zay döntése az, ami meghatározza a következő forduló struktúráját.
okt. 6
15:51
Felpörgetnék a hátrányos településen élők oltását (Infostart)
A Belügyminisztérium is részt vesz a programban.
okt. 6
16:15
El fog tűnni egy budapesti pályaudvar (Infostart)
Konferenciát szerveztek a Budapest belső részeit majdan átszelő vasúti alagútról.
okt. 6
16:15
Orbán: Véget vetettünk a gátlástalan nyerészkedés korszakának (ATV)
A kormány a családok mellé állt és a rezsicsökkentéssel vetett véget a Gyurcsány-féle „gátlástalan nyerészkedés korszakának” – írja Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-on.
okt. 6
16:27
Itt a lista: ezek a legjobban fizetett szakmák (ATV)
Jól keresnek a miniszterek, a sportolók, a bírók, és a gazdasági tevékenységet végzők is, de a legmagasabb átlagfizetést ma Magyarországon nem ők kapják.
okt. 6
16:39
Kulka János: "nem tudnak mit kezdeni velem, nem mernek beszélgetni" (ATV)
A színművész a Nők Lapjának adott interjúban arról beszélt, hogy megváltozott az emberek hozzá való viszonya, érzi, hogy nagy a távolságtartás vele szemben, de azért többekkel is tartja a kapcsolatot.
okt. 6
16:45
Dobrev Klára reagált Karácsony és Márki-Zay szerdai bejelentéseire (SzMo)
„Nekem az előválasztás nem százalékokról, esélylatolgatásról és taktikázásról szól, hanem arról a történelmi küldetésről, hogy jövő tavasszal legyőzzük Orbán Viktort és rendszerét” - fogalmazott a DK miniszterelnök-jelöltje.
okt. 6
16:51
Húsz év után ismét Magyarországra látogat a dél-koreai elnök (ATV)
Húsz év után ismét Magyarországra látogat a dél-koreai elnök, amely vizit során a két ország várhatóan megállapodást köt a kapcsolat stratégiai szintre emeléséről - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban.
okt. 6
16:51
Így ment a magyarok agyára a karantén: brutálisan elszoktunk az emberektől, ennek meglesz a böjtje (Pénzcentrum)
A hosszas izoláció a személyes kapcsolatainkra is kihatott, olyan nem várt módon is, hogy most sokan érezzük kellemetlennek a társas programokat, tömeges rendezvényeket. Van megoldás, hogy visszaszokjunk a régi kerékvágásba?

Keresés