2020. január 31. péntek

jan. 31
6:18
Itt a Brexit napja: inkább fellélegzés, mint üdvrivalgás (Alternatív Energia)
Rövid távon kevés változást fognak érezni a britek az alkotmánytörténeti lépés után.
jan. 31
6:27
Versenyfutás indul a jövőben az EU-s források kiharcolásáért? (ATV)
Az uniós támogatások összege az ügyességtől is függ, miután a pályázati rendszer erősödik az Európai Unióban – egyebek mellett erről beszélt Csaba László az ATV Start című műsorban. A közgazdász azt is hozzátette, hogy nő az Európai Bizottság szerepe a jövőben, és a jogállami normák megsértése alapján, akár a főosztályvezető is felfüggesztheti a pé
jan. 31
6:33
Az Mtva hírhamisító vezetője Köves Slomóval próbálta bevédeni Siklósi Beatrixot (444.hu)
Papp Dániel azt állította, hogy a rabbinak sincs kifogása Siklósi kinevezése ellen, pedig de.
jan. 31
6:45
"Minden pillanat maga a pokol" - Wichmann Tamás megrázó vallomása (ATV)
Nyíltan beszélt testi és lelki fájdalmakról a csütörtökön megjelent Pesti Hírlap első számában Wichmann Tamás, február 4-én tölti be 72. életévét, és gyógyíthatatlan beteg.
jan. 31
6:51
Csenyéte: sürgős eset, visszafogott tempó (Alternatív Energia)
Húsz-huszonöt perc alatt tett meg 25 kilométert az a rendőrjárőr, amelyet a csenyétei esethez küldött mentők védelmére riasztottak. Vagyis nem csak a mentők voltak lassúak.
jan. 31
6:53
Pénteken jöhet az év eddigi legmelegebb napja, 17 fokot is mérhetünk (Alternatív Energia)
Az ónos eső miatt viszont több megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
jan. 31
7:03
Megtámadták és megütötték a Hvg.hu újságíróját a Niedermüller Péter és a kirekesztés elleni tüntetésen (SzMo)
Hont Andrást a Vadhajtások.hu munkatársa, Bede Zsolt inzultálta. Többször is leverte a szemüvegét, megütötte és közben szidalmazta.
jan. 31
7:06
Koronavírus: ez a legjobb védekezés ellene (Ripost)
Továbbra sincs Magyarországon koronavírusos beteg, miközben kitört a sokkal veszélyesebb, évente több ezer halálos áldozatot követelő influenzajárvány. „Az esetleges koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll, és a tisztifőorvos akciótervet készít„ – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszte
jan. 31
7:08
Hazudott a másik Viking kapitánya, ő is áthajtott a fuldoklók fölött (Ripost)
Saját legénységének is hazudott Fegya, a Viking Idun ukrán kapitánya, akit most gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség a Hableány tragédiája miatt, majd pedig bűnügyi felügyelet alá került. Miután testvérhajója, a Viking Sigyn elsüllyesztette a Hableányt, az Idun segítségnyújtás nélkül átment a fuldoklók fölött.
jan. 31
7:10
TOP10-be került Böjte atya és Orbán Viktor a katolikus lapban (Ripost)
Böjte Csabát és Orbán Viktort a 2019-es év legkiemelkedőbb keresztény személyiségei közé választotta a világ egyik legnagyobb katolikus lapja, az Inside the Vatican. Minden januárban közzéteszik azoknak a listáját, akiknek a tevékenysége kiemelkedő katolikus szempontból. Idén két magyar is bekerült a TOP 10-be.
jan. 31
7:12
Nagyon hiányolja imádott apukáját az SMA-s Levi (Ripost)
Az ország egy emberként fogott össze az SMA-s Leviért, most pedig már karanténban van a kisfiú a 700 milliós gyógyszer beadása óta. Levivel van az édesanyja, viszont kishúga és édesapja már nagyon hiányzik neki.
jan. 31
7:18
Február helyett csak márciusban ülhetünk fel az emeletes motorvonatra (Infostart)
Március 15-én először a Cegléd-Szolnok vonalon utazhatnak az utasok először az új járművel, áprilisban pedig már a váci elővárosi forgalomban is találkozhatnak a KISS-szel.
jan. 31
7:24
EPP: Orbán időt kapott a trükközésre (Alternatív Energia)
Az Európai Néppárt
jan. 31
7:51
Márciusban állnak forgalomba az új emeletes vonatok (ATV)
Március 15-én először a cegléd-szolnoki vonalon utazhatnak az utasok az emeletes motorvonattal, áprilisban pedig már a váci elővárosi forgalomban is találkozhatnak a KISS-szel. Az év végéig tizenkilenc, nagy kapacitású elektromos szerelvény érkezik az elővárosi vonalakra, 2022 végéig pedig mind a negyven KISS forgalomba áll - írta pénteki számában
jan. 31
7:57
Eltűnt pécsi százmilliók nyomában (Alternatív Energia)
A város új vezetése sok furcsaságot talált az önkormányzat cégeinél folyó átvilágítás során.
jan. 31
8:03
Így alakult ma reggel a forint árfolyama (ATV)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákhoz mérve péntek reggelig a csütörtök esti szinthez képest a nemzetközi bankközi piacon.
jan. 31
8:09
Rónai Sándor: A kormányt azonnal állítsa le a Kína és Magyarország közti repülőforgalmat! (Igényesférfi.hu)
A gazdasági érdek nem lehet fontosabb az emberéleteknél.
jan. 31
8:21
Orbán Viktor: Minden járványt komolyan kell venni (BorsOnline)
Egy operatív törzs jött létre a koronavírussal kapcsolatban, hogy minden eshetőségre felkészüljön Magyarország - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban. A kormányfő szólt arról is, hogy a röszkei áttörés megmutatta, hogy továbbra is határvédelem és a migráció megfékezése az egyik legfontosabb feladat.
jan. 31
8:24
Orbán Viktor: baj nincs, de lehet, ezért a járványt komolyan kell venni (Infostart)
A járvány Kínában ütötte fel a fejét, de ezt komolyan kell venni Magyarországon is - mondta a Kossuth Rádióban a miniszterelnök, aki a börtönbizniszről, a röszkei határsértésről és györgyöspatáról is beszélt.
jan. 31
8:30
Mától látogatási tilalom van a Semmelweis Egyetem egyes klinikáin (Alternatív Energia)
Az influenzajárvány miatt teljes látogatási tilalmat rendeltek el a Transzplantációs és Sebészeti Klinikán, illetve részleges látogatási tilalmat léptettek életbe a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán.
jan. 31
8:32
Mit akar a Párbeszédtől az összes ellenzéki párt? (Alternatív Energia)
Körüludvarolják a Párbeszédet az ellenzéki oldalon. Túl azon, hogy főpolgármestert ad, vajon mitől ilyen vonzó egy alig mérhető párt?
jan. 31
8:33
Orbán Gyöngyöspatáról: Azoknak kell milliókat fizetni, akik ellehetetlenítették, hogy a nem roma magyarok tanulhassanak (444.hu)
„Mikor a tanárok próbáltak normális állapotokat létrehozni, akkor megvádolták őket, hogy rasszisták” - mondta péntek reggeli interjújában a miniszterelnök.
jan. 31
8:39
Nőtt az érdeklődés: főként ázsiak vesznek ilyen magyar lakásokat (Pénzcentrum)
Az oroszok érdeklődése lanyhult, de az ázsiaiaké változatlan a magyarországi lakóingatlan-piacon, ahol az elmúlt év második felében mérséklődött a hazai befektetők aktivitása. Az ingatlanbérleti díjak tavalyi hozama jellemzően 5,5-6...
jan. 31
8:39
Orbán: Most nincs baj, de lehet, ezért a dolgot komolyan kell venni (Igényesférfi.hu)
Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével operatív törzs állt fel a koronavírus elleni védekezés érdekében – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában.
jan. 31
8:42
Látogatási tilalom lépett életbe a Semmelweis két klinikáján (Infostart)
A Transzplantációs és Sebészeti Klinikát érintő korlátozás visszavonásig érvényes.
jan. 31
8:51
Australian Open: Babos Tímeák megnyerték a női párosok versenyét (SzMo)
A magyar teniszező a harmadik Grand Slam-trófeáját nyerte meg párosban.
jan. 31
9:03
Orbán Viktor a koronavírusról: „most nincs baj, de lehet” (SzMo)
A miniszterlenök szerint a kormánynak a legrosszabbra kell felkészülnie.
jan. 31
9:09
Orbán Viktor a koronavírusról: nincs baj, de komolyan kell venni a dolgot (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott interjújában közölte, a járvány miatt operatív törzs állt fel. És "Soros-hálózatról" is beszélt még.
jan. 31
9:09
Újabb európai országban tűnt fel a koronavírus: leállítják a légiforgalmat (Pénzcentrum)
A járvány kitörése óta nem haltak meg ennyien egy nap alatt a koronavírus szövődményei miatt: már 213 áldozatot számlál a kór. Eközben Olaszországban is megjelent a vírus, két kínai turistánál azonosították - a kormány bejelentette...
jan. 31
9:09
Márciusban indul az első emeletes vonat (Igényesférfi.hu)
Az első Kiss motorvonat Budapest–Nyugati–Cegléd–Szolnok, a második a Budapest–Nyugati–Vác–Szob vasútvonalon fog közlekedni.
jan. 31
9:09
Australian Open: Babos Tímeáék megnyerték a női párosok versenyét (SzMo)
A magyar teniszező a harmadik Grand Slam-trófeáját nyerte meg párosban.
jan. 31
9:12
Orbán Viktor: A Soros-hálózat szervezi a Balkánon a migrációt (Ripost)
A kormányfő a koronavírusról, a röszkei migránsbetörésről, a börtönbizniszről és a gyöngyöspatai helyzetről is beszélt péntek reggel a Kossuth Rádióban.
jan. 31
9:15
Látogatási tilalom van a Semmelweis Egyetem két klinikáján (ATV)
Az influenzajárvány miatt teljes látogatási tilalmat rendeltek el Budapesten, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján, és részleges látogatási tilalmat a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.
jan. 31
9:21
Rangos díjat kapott Bodrogi Gyula (ATV)
Bodrogi Gyula kapja idén a Páger Antal-színészdíjat; a művész vasárnap veheti át a makói önkormányzat elismerését Maros-parti városban, a Hagymaházban.
jan. 31
9:27
Lehet oldalspecifikus a gyűlölet? A Fidesz tüntetésén jártunk (ATV)
Csütörtök délután a Niedermüller Péter ellen szervezett tüntetésen jártunk. Az atv.hu arra volt kíváncsi, a demonstrálók szerint lehet-e oldalspecifikus a gyűlölet.
jan. 31
9:36
„Beáldozta a kormány ezt a vidéket” (Alternatív Energia)
Ebben a térségben még mindig lehet olyan ipari tevékenységet folytatni, amit máshol már rég betiltottak – hívta fel a figyelmet a borsodi környezetvédő, F. Nagy Zsuzsanna.
jan. 31
9:45
Erdélyi Mónika a koronavírusról: „nem pánikolunk, de eléggé felkészültünk” (SzMo)
A műsorvezető lányával közösen készített videót a koronavírusról, amiben azt is elmondják, ők hogyan védekeznek a vírus ellen.
jan. 31
9:48
A tárban 15–19 lőszer - Új fegyvereket kapnak a rendőrök (Infostart)
A rendőrség mintegy 40 ezer fegyver beszerzéséről döntött.
jan. 31
9:51
Orbán a koronavírusról: Ma nincs baj, de lehet (ATV)
Nem szabad elbagatellizálni a dolgot. “Ma nincs baj, de lehet” - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus kapcsán a reggeli Kossuth rádiós interjújában. A műsorban szó volt Röszkéről, a börtönbizniszről, Gyöngyöspatáról és a vasárnapi győri Dézsi-győzelemről is.
jan. 31
9:57
Új frekvenciákra kerülnek a közszolgálati televíziós csatornák (Igényesférfi.hu)
Február 4-én korlátozottan lesznek elérhetőek a közmédia földfelszíni tévécsatornái.
jan. 31
10:09
Vigh László országgyűlési képviselő megosztott egy Facebook-posztot arról, hogy az ellenzéki képviselőnők rondábbak, mint a fideszesek (444.hu)
Vigh szerint az arcodon a lelked.
jan. 31
10:09
Ilyen vonattal se utaztak még a magyarok: már az üzembe állítás is késik (Pénzcentrum)
Március 15-én először a cegléd-szolnoki vonalon utazhatnak az utasok az emeletes motorvonattal, áprilisban pedig már a váci elővárosi forgalomban is találkozhatnak a KISS-szel. Az év ­végéig tizenkilenc, nagy kapacitású elektromos szerelvény...
jan. 31
10:15
Felfüggeszti a Shanghai Airlines két budapesti járatát (ATV)
Felfüggeszti a Shanghai Airlines két budapesti járatát - közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője pénteken a Facebook-oldalán.
jan. 31
10:15
Várják a temetésre az apagyilkos orgoványi tinit (Ripost)
A tizenöt éves Zoltán állítja, jogos önvédelemből oltotta ki az édesapja életét.
jan. 31
10:39
Feldúlták Gesztesi Károly sírját (SzMo)
Összetört mécsesek és szétdobált koszorúk fekszenek a színész sírja körül.
jan. 31
10:42
Célkeresztben a cigányok, ügyvédek, elítéltek – csúcsra járatta a gyűlöletkeltést Orbán (Alternatív Energia)
Pénteki interjújában Orbán frontális támadást indított a többségi magyar társadalom vélt ellenségei ellen, és nem a migránsok miatt kelt ki igazán.
jan. 31
11:09
Pattanásig feszült a vita, élő adásban esett egymásnak Horn Gábor és Deák Dániel (ATV)
A Republikon Alapítvány elnöke és a XXI. Század Intézet vezető elemzője az ATV Start című műsorában a többek között a „börtönbiznisz” és a gyöngyöspatai romáknak járó kártérítésekről vitatkozott. Míg Deák Dániel szerint az egy pozitív jelenség, hogy a társadalom megvitatja a bíróságok döntését, addig Horn Gábor úgy látja, a magyar bírák döntéseit k
jan. 31
11:15
Fejfájást is hoz a melegedés (Alternatív Energia)
Változékonyság jellemzi a következő napok időjárását, sokaknak akár markáns tüneteket is okozhatnak a frontok, amelyek még az emésztőrendszert is megterhelhetik.
jan. 31
11:15
Elfogták azt a férfit, aki megütötte a Niedermüller Péter elleni tüntetés szervezőjét (ATV)
Elfogtak csütörtökön egy férfit, aki a gyanú szerint megütötte az aznapi erzsébetvárosi tüntetés egyik szervezőjét - derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteki, a rendőrség honlapján közzétett közleményéből.
jan. 31
11:17
Csak influenzás volt a Budapesten is megforduló, koronavírus-gyanúval kezelt férfi (Alternatív Energia)
A Sanghajból érkező férfi három napot töltött a fővárosban, Bécsbe már magas lázasan érkezett meg.

Keresés