2020. január 30. csütörtök

jan. 30
5:57
Fenntartóváltás jöhet a Semmelweis Egyetemnél (ATV)
A Semmelweis Egyetem működtetésébe is bevonnák a magántőkét, ami Palkovics László miniszter szerint lényegében fenntartóváltást jelent. Az egyetem szerint a klinikákon zajló betegellátást az átalakítás után is az állam finanszírozza majd, és a térítésmentes orvosképzés létszáma sem változna.
jan. 30
6:06
Tusk dühös, de kivár (Alternatív Energia)
Semmi sem változik az EPP és a Fidesz viszonyában: marad a felfüggesztés és a bizonytalanság. Csak az olasz Antonio Tajani volt EP-elnök kelt a Fidesz védelmére a pártcsalád frakcióülésen – mondták forrásaink.
jan. 30
6:15
Nemsokára már a vevők diktálhatnak az ingatlanpiacon? (ATV)
Hiába vannak hangulatjavító intézkedések, amivel akár a lakás is nagyobb lehet, ha ezzel párhuzamosan nem változik drasztikusan az életkörülmény – egyebek mellett erről beszélt az ingatlanszakértő azzal kapcsolatban, hogy néhány nagyváros kivételével a vidék ingatlanpiaca miért van leszakadva Budapesthez képest. Balla Ákos az ATV Start című műsorba
jan. 30
6:39
Koronavírus még nincs, de az influenza megérkezett (Alternatív Energia)
Bár sokan elégedetlenek a megelőző intézkedésekkel, a hatóságok szerint felkészülten várják a fertőzés megjelenését a határokon belül.
jan. 30
6:45
Fokozott reptéri ellenőrzést sürget a főváros a koronavírus miatt (ATV)
Budapest egészségügyi tanácsnoka saját intézkedési tervet készít a koronavírus-járvány megelőzésével kapcsolatban, ugyanakkor óva int a pánikkeltéstől.
jan. 30
6:57
Gyurcsány Ferenc a Niedermüller-ügyről: "fehér, keresztény, heteroszexuális férfi vagyok" (ATV)
"Nem lesz újdonság és a lényeg szempontjából nem fontos, csak egyszerűen tény: fehér, keresztény, heteroszexuális férfi vagyok" - írja Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán.
jan. 30
6:57
Koronavírus: a többség észre sem veszi, hogy már átment rajta a kór (Ripost)
Európában eddig még senki nem halt bele a kínai koronavírusba, csak néhány német és francia fertőződött meg, de ők is jól vannak. A Ripost Dr. Szlávik János infektológust, a Szent László Kórház főorvosát kérdezte, aki szerint semmi ok a pánikra, a koronavírus nem akkora veszély, mint akár az influenza, a magyar egészségügy pedig felkészült a helyze
jan. 30
7:12
Megint minősítik a tanárokat: béremelésre nem mindenki számíthat egyformán (Alternatív Energia)
Tavasszal már egy új rendszerben értékelik a szakképző iskolák oktatóit, ettől függ a fizetésük is.
jan. 30
7:21
Népszava: nincs napirenden a Fidesz tagságának megvitatása az Európai Néppártban (ATV)
Semmi sem változik az EPP és a Fidesz viszonyában: marad a felfüggesztés és a bizonytalanság.
jan. 30
7:21
Valaki uszító szórólapokat tett ki a Blahán Niedermüller Péterről (444.hu)
Délután a Fidesz tüntetést is tart az erzsébetvárosi polgármester ellen, amiért megbántotta a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat.
jan. 30
7:45
Sneider Tamás ringbe száll (Alternatív Energia)
A Jobbik országos elnöksége a tisztújítás után, már az új pártelnökkel döntött a pártigazgatói poszt megpályáztatásáról.
jan. 30
7:51
Pár napra fehér csipkeruhába öltözött a budai hegyvidék (SzMo)
A tél zúzmarával kárpótolta a havas táj szerelmeseit - káprázatos látványt nyújtott a Széchenyi-hegy és a Normafa környéke.
jan. 30
8:00
Ultimátum: egy hónap alatt kell lebontaniuk saját garázsukat (Ripost)
Kiszolgáltatottnak és becsapottnak érzik magukat azok a zuglóiak, akiknek a Francia úton, a zuglói vasútállomás háta mögötti töltésnél van – vagyis csak volt – garázsuk. Az új zuglói vezetés ugyanis fizetős parkolót akar ott építtetni, ezért rá akarja tenni a kezét a MÁV területére, ezért kell villámgyorsan elbontatniuk saját garázsaikat, mégpedig
jan. 30
8:03
Sneider Tamás ringbe száll (Igényesférfi.hu)
A Jobbik országos elnöksége a tisztújítás után, már az új pártelnökkel döntött a pártigazgatói poszt megpályáztatásáról.
jan. 30
8:09
Pikó Andrást próbálták lejáratni egy nyilatkozat aláírásával? (ATV)
Vizsgálatot indít a kerületi önkormányzat, mert a józsefvárosi óvodákban dolgozó óvónőknek és minden más alkalmazottnak ki kellett jelenteniük, hogy nem tagjai semmilyen civil szervezetnek – tudta meg a hvg.hu.
jan. 30
8:21
Magyar Nemzet: "nem létezik a bölcsek jelentése" (ATV)
Nem létezik a bölcsek jelentése, csak szóbeli egyeztetés történt a bölcsekkel a Fidesz tagságáról – a Magyar Nemzet információja szerint ezt is elmondta Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) mai frakcióülésén Brüsszelben.
jan. 30
8:21
Ezért jutnak vissza nehezen a munkaerőpiacra a kisgyermekes anyák (Pénzcentrum)
A munkába való visszatérés gyermekvállalás után komoly problémákat vet fel minden anyuka számára. Sokan önértékelési gondokkal küzdenek vajon kelleni fog-e még a piacon és a munkahelyek hogyan fogadják őket, ha már családot alapítottak....
jan. 30
8:39
Így vonzana be még több vásárlót a magyar Tesco: kérdés, beválik-e (Pénzcentrum)
A Tesco ismét megpróbálja a benzinkutas megoldást: a boltlánc Budapest IX. kerületében az egyik Shell-kúton nyitott üzletet. Februárban további három kutas Tesco nyílik. Egyszer már visszavonulót fújt a benzinkutakról a Tesco...
jan. 30
9:21
Közeleg a félévi bizonyítványosztás: a szülőknek üzen a rendőrség (ATV)
Az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei felhívják a figyelmet, hogy az elkövetkező napokban minden szülő, tanár, barát és rokon fokozottan figyeljen a tanulmányi eredmények miatt esetlegesen szorongó tanulókra!
jan. 30
9:24
Két településen is szavazategyenlőség miatt tartanak időközi választást vasárnap (Alternatív Energia)
Hejőszalontán és Hidvégardón is voksolnak.
jan. 30
9:39
Cseh Katalin: “nehéz könnyek nélkül...” (ATV)
Cseh Katalin a Facebook-oldalán reagált a Britek kilépésére. Az EP-képviselő két személyes történetet is megosztott az esemény kapcsán.
jan. 30
9:45
Mit ér a jogász, ha az alkotmányhoz ért? (Igényesférfi.hu)
Idén másodszor írták ki az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Versenyt, ami az Alkotmánybíróság és a Mathias Corvinus Collegium jog szakirányának közös, innovatív projektje. Az alkotmányjog jövőjéről, a versenyről és az ott megszerezhető tapasztalat fontosságáról az Abszi projektmenedzserével, Holló Richárddal beszélgettünk.
jan. 30
9:57
Koronavírus: hallgatóinak üzeni az ELTE, így védekezhetnek egy járvány ellen (Alternatív Energia)
A koronavírus kapcsán megfogalmazott ajánlások már csak az influenza-szezon miatt is fontosak és aktuálisak. A Semmelweis Egyetem
jan. 30
10:06
Most nagy bajba kerülnek, akik eddig nem vettek új autópálya matricát (Ripost)
A honlap, ahol autópálya matricát vehetünk, átmenetileg nem működik, pedig az éves matricák pénteken lejárnak.
jan. 30
10:08
Csak fogjuk a fejünket: fordítva hajtott a körforgalomba a budapesti sofőr (Ripost)
Ha nem lenne róla képi bizonyíték, el se akarnánk hinni, amit a budapesti autós művelt szerdán.
jan. 30
10:15
Vadai Ágnes: miért nem szólalt fel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a papi pedofília kapcsán? (ATV)
"Minden mondatot félre lehet értelmezni. Aki ezt teszi, saját érzelmeit, értékeit vagy éppen motivációját mutatja meg a világnak" - írta Facebook-oldalán a Niedemüller-ügy kapcsán Vadai Ágnes.
jan. 30
10:39
Fénymásolt ajánlóíveket és Kubatov-listákat találtak az egri polgármesteri hivatalban (444.hu)
Hetes skálán pontozták, ki mennyire aktív fideszes.
jan. 30
10:42
Kormányinfo: 13 órás volt a kormányülés, új protokoll koronavírusügyben (Infostart)
A hétközi kormányülés döntéseiről számol be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Tartsanak velünk!
jan. 30
10:51
A felsőoktatási lemorzsolódás csökkentését célzó fejlesztések valósultak meg (Igényesférfi.hu)
Érdemes vizsgálni az egyetemeknek a bekerüléskor azt is, melyek azok a kompetenciák, amelyek nélkül a lemorzsolódás nő.
jan. 30
10:57
A kormány elveheti az óvodákat is az önkormányzatoktól (ATV)
A Magyar Narancs értesülése szerint a kormány elvenné az önkormányzatoktól az óvodákat is.
jan. 30
11:03
Elvehetik az óvodákat az önkormányzatoktól (Alternatív Energia)
A kormány nem tett le arról, hogy tovább szalámizza a pedagógustársadalmat – tudta meg a Magyar Narancs.
jan. 30
11:03
Gyorsított eljárásban már csütörtökön bíróság elé állítanak öt embert, amiért átmásztak a röszkei kerítésen (444.hu)
Két szír, két palesztin és egy algériai férfiről van szó.
jan. 30
11:09
Jakupcsek Gabriella: „a pillanat műfaját űzöm” (ATV)
Időbe telik, mire elengedi az aznapi emberi történeteket, de még így sem tudja teljesen kizárni ezeket az életéből – erről mesélt Jakupcsek Gabriella a Sorok között című műsorban. Közben éppen ezek az emberi történetek azok, amelyek a „földön” tartják, merthogy ezzel együtt a pillanat műfaját is űzi – tette hozzá.
jan. 30
11:09
„F*ck you magyarski” - döbbenetes részletek a röszkei zavargásról (Ripost)
A migránsok áttörték a határzárat kedd hajnalban, a határőrök pedig alig tudták a zavargókat feltartóztatni.
jan. 30
11:11
Így védekezhetünk a koronavírus ellen, közleményt adott ki az egyetem (Ripost)
Oltás egyelőre nincs a vírus ellen, ám egyszerű kézmosással és a higiénés szabályok betartásával el lehet kerülni a betegséget.
jan. 30
11:12
Koronavírus - figyelmeztet a Semmelweis Egyetem és az ELTE (Infostart)
A gyakori kézmosás és a higiénés szabályok betartása működik kizárólag.
jan. 30
11:18
Nagy változás jön szombattól Budapesten (Infostart)
Az Árpád híd metróállomás neve szombattól Göncz Árpád városközpont lesz - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
jan. 30
11:21
A DK elmondta, miért járnak rosszul a tanárok (ATV)
A Demokratikus Koalíció tiltakozik a tanárokat értékelő új minősítési rendszer ellen. Szerintük a pedagógusok több megbecsülést érdemelnek.
jan. 30
11:21
Ésszel járom be a földet – Egy magyar dervis Közép-Ázsiában (Igényesférfi.hu)
Ki is volt valójában Vámbéry Ármin? Az Ybl Kreatív Ház „Magyarok a Selyemúton” című kiállítássorozatán jelentős keletkutatóink életútját ismerhetjük meg.
jan. 30
11:33
Gulyás: megállítottak egy buszt a koronavírus miatt a határon (ATV)
Az eddigi adatok szerint nincs Magyarországon koronavírussal fertőzött beteg, a védekezéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll és a tisztifőorvos akciótervet készít - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
jan. 30
11:33
Magyarok között indiánok – Baktay Ervinről és társairól (Igényesférfi.hu)
Egymást váltó diktatúrák árnyékában keresték a szabadság maradék tereit: ki volt Baktay Ervin és kik voltak társai, a dunakanyari indiánok?
jan. 30
11:51
Szombattól Göncz Árpád városközpontnak hívják az Árpád híd metróállomást (ATV)
Az Árpád híd metróállomás neve szombattól Göncz Árpád városközpont lesz - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-t.
jan. 30
11:57
A Skandináv lottó nyerőszámai az 5. héten (Pénzcentrum)
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2020/5. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten egy szerencsés játékosnak 7 találata lett, ő 306 millió 890 ezer 360 forinttal lett gazdagabb. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
jan. 30
11:57
Kormányinfó: növekszik a migrációs nyomás (Igényesférfi.hu)
A kormány megduplázza a déli határt védő katonák számát – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.
jan. 30
12:00
Bíróság elé állítják a röszkei átkelőnél elfogott négy embert (Infostart)
Gyorsított eljárással állítja bíróság elé az ügyészség azt az négy férfit, aki egy nagyobb csoport tagjaként Röszkénél, a közúti határátkelőhely kerítésén át, illegálisan jutott Magyarország területére kedden.
jan. 30
12:09
Szombattól Göncz Árpád városközpontnak hívják az Árpád híd metróállomást (Alternatív Energia)
Magyarország rendszerváltás utáni első köztársasági elnökéről 2016-ban nevezték el a XIII. kerületben az Árpád híd pesti hídfőjénél fekvő területet, ahol szobrot is állítottak az emlékére.
jan. 30
12:09
Gulyás: megduplázták a déli határt védő katonák számát (ATV)
A kormány döntése értelmében megduplázták a déli határt védő katonák számát - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón.
jan. 30
12:12
Hétvégétől a Göncz Árpád metrómegállónál is leszállhatunk (Ripost)
Az Árpád híd metrómegállót átnevezik, a változás szombattól lesz érvényben.
jan. 30
12:14
Kormányinfó: A börtönbiznisz ipari méretű visszaélés (Ripost)
Bemutatkozott a Kormányinfón Szentkirályi Alexandra. Az új kormányszóvivő Hollik Istvánt váltja ezen a poszton.
jan. 30
12:15
Uzsorásoktól félti a kormány a kártérítésre jogosult gyöngyöspatai romákat (444.hu)
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón a börtön-kártérítésekről is beszélt: azt mondta, kétezer új férőhely kéne a zsúfoltsági probléma megoldásához.

Keresés