Naturista napot tartott a párizsi Cinémathèque Française múzeum, ahol a Maszk és cipő elnevezésű rendezvényen szó szerint csak maszkot és cipőt viseltek a látogatók a Louis de Funes kiállításon. Az 1953-ban alapított naturista egyesület rendszeresen szervez meztelen múzeumlátogatásokat, de a fővárosi mozimúzeum először adott lehetőséget a nudistákn
Otthonteremtési programról és új családvédelmi akciótervről is beszélt kinevezés előtti meghallgatásán a családokért felelős tárca nélküli miniszteri posztra jelölt Novák Katalin pénteken az Országgyűlés népjóléti bizottságában.
Új alapítványt készül létrehozni a magyar kormány, amelynek rögtön el is különítenek 9,1 milliárd forintot – derül ki abból a törvényjavaslatból, amit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes terjesztett a parlament elé, s amelyet Gulyás Gergely kancellárminiszter előadóként jegyez.
Közülük az egyiket, amelyik feladata a Millenáris Park működtetése lesz, még létre kell hozni, az induláshoz azonban 9,18 milliárd forintot kap az államtól. Egy másikba, az Antall József által alapított, ám ma már fideszesnek számító Batthyány Lajos Alapítványhoz most csatlakozna a kormány, miután annak a korábbi években már milliárdokat juttatott.
Az ellenzéki szavazók 78 százaléka támogatná inkább az egy listával való indulást 2022-ben. Az elemző szerint az MSZP belső konfliktusai problémákat okozhatnak a pártnak a választásokon.
A szeptember 21-től kötelező, a maszkviselés kiterjesztésére hozott rendelkezések között nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani, hiszen szankcióval is jár azok be nem tartása - nyilatkozta az országos tisztifőorvos.
A magyar egészségügy felkészült a koronavírus-járvány második hullámának kezelésére, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra kéri a baloldalt: fejezzék be a riogatást!
Elmondásuk szerint elegük lett az „intézményesített lopásból, a korrupcióból és a pofátlanságból”. A külügyminiszter azért kapta az ajándékokat, hogy „azokkal szórakozzon, ne a közpénzzel”.
Otthonteremtési programról és új családvédelmi akciótervről is beszélt kinevezés előtti meghallgatásán a családokért felelős tárca nélküli miniszteri posztra jelölt Novák Katalin pénteken az Országgyűlés népjóléti bizottságában – tudósított az MTI.
A háztartások 40 százaléka nem tudna váratlan kiadás esetén tartalékhoz nyúlni a Policy Agenda legfrissebb kutatásai szerint. Az előzetes adatokból az is kiderül, hogy 2019-ben az egy felnőttből álló háztartás létminimum összege: 101 400 forint volt, vagyis ennyi szükséges havonta a szerény szükségletek kielégítéséhez.
Idén összesen több mint 100 milliárd forint forrást nyújtottak a lízingtársaságok a vállalkozásoknak a kedvezményes jegybanki konstrukciók - az NHP fix és az áprilisban indult NHP Hajrá - keretében - közölte a Magyar Lízingszövetség.
A szeptember 21-től kötelező, a maszkviselés kiterjesztésére hozott rendelkezések között nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani, hiszen szankcióval is jár azok be nem tartása – nyilatkozta az országos tisztifőorvos
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/18/1744/
Van olyan magánlabor, amelyik már felfüggesztette a koronavírus-teszteket, mivel alacsonynak tartja a bevezetett hatósági árat. A hétfőn életbe lépő jogszabály 19 500 forintban rögzítette azt a díjat, amelyet a magánszolgáltatók elkérhetnek egy-egy PCR-tesztért. Közben egyre több iskolában terjed a járvány, jelenleg 15 óvodában és 5 iskolában van e
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a szilvásváradi pisztráng megnevezés felkerüljön az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) listájára - közölte a bizottság pénteken.
Hiller Istvánt bízta meg az MSZP elnöksége a feloszlatott Pest megyei szervezet újjáépítésével, melynek tagjai szerdán tüntettek a szocialista székház előtt. Kunhalmi Ágnes szerint azonban az Anonymus-maszk alatt fidesz-bérencek voltak. Többek között a hétvégi tisztújításról is kérdezzük Hiller Istvánt.
Továbbra is a saját tulajdonú otthonhoz jutás támogatása a cél, ezért az otthonteremtési program, amelyet a közeljövőben szeretnének a kormány elé terjeszteni, nem bérlakás program lesz - közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszterjelölt pénteken a HírTV-n.
Növekvő migrációs aktivitás tapasztalható a határokon, nem csak Magyarországon, hanem például Olaszországban is - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Szombaton várható döntés azzal kapcsolatban, folytatódik-e januártól a járvány miatt tavasszal elrendelt hitelvisszafizetési moratórium, és ha igen, milyen formában. Az már biztos, hogy a törlesztőrészlet nem emelkedhet januártól.