Új városrészek születése is múlhat akár a budai Andor utca vonalán induló új, dunai átkelőn, a BFK vezetője mindenkit buzdít, hogy éljen a kérdőív adta beleszólási lehetőséggel.
Az államtitkár közösségi oldalán reagált a hírre, miszerint 2,5 milliárd forintból épít lélegeztetőgép-raktárt a kormány. Úgy fogalmazott: a hazugságbeszéd évfordulóját “stílusosan” hazugsággal ünnepli a baloldal.
Az alkalmazkodóképesség a leghasznosabb tulajdonságunk, ami segít a jelenkor és a jövő kihívásait leküzdeni. A koronavírus nyomán kialakult folyton változó élethelyzet egy éles gyakorlópálya, ahol az ellenálló képességünket fejleszthetjük
Szeptember 24-én rendezik Budapesten a Szuperkupa-döntőt: ez lesz az első UEFA-kupa-meccs a világjárvány kitörése óta, amit nézők előtt rendeznek. Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az ATV Híradónak nyilatkozott a lebonyolításról.
A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) szerint a koronavírus-járvány második hulláma hamarabb gyűrűzött be a kórházakba, mint arra számítani lehetett, és az első hetek tapasztalatai azt mutatják: jóval nagyobb nyomás nehezedik most az egészségügyi
"Ez Vidnyánszky úr saját döntése. Én nem teszek neki ajánlásokat. De a vitákat a feleknek kell rendezni, és ha ő »félnek« tekinti magát, akkor neki is részt kell benne vennie" - jelentette ki Kocsis Máté, az ATV Híradó kérdésére, félreálljon-e Vidnyánszky Attila, ha kiderül: ő az akadálya az SZFE-vita rendezésének.
A történelem arra tanított, hogy egymással szemben nem, csak egymással szövetségben lehetünk sikeresek – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök Komáromban.
Arra kérték az alapvető jogok biztosát, hogy kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál a májusban elfogadott nem- és névváltoztatást tiltó rendelkezések megsemmisítését.
„Komolytalan marketingfogás arról beszélni, hány tízezer lélegeztetőgép van hazánkban: maximum arra lesz jó, hogy ne billegjen a koporsó, ugyanis nincs elegendő személyzet azok kezeléséhez” - írta Facebook-posztjában a gyermekorvos.
Eljött az őszi nagytakarítás időszaka: ám idén a koronavírus egyre intenzívebb jelenléte miatt nem mindegy hogyan, és pláne mivel tisztítjuk, fertőtlenítjük otthonainkat. Érdemes megfogadni a Nemzeti Népegészségügyi Központ tanácsait
Koronavírusos lett Bese Ferenc, XXIII. kerület polgármestere. A politikus a karanténból bejelentkezve mesélte el a Spirit Showban, hogy milyen óvintézkedéseket alkalmaznak a hivatalban valamint hogyan éli meg a személy szerint a vírus.
A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) szerint az első hetek tapasztalatai azt mutatják: jóval nagyobb nyomás nehezedik most az egészségügyi intézményekre, mint tavasszal.
Deák István György a Magyar Nemzetnek azt mondta, januárra már érvényes vezetői engedéllyel rendelkezhetne Budapest főpolgármestere, ezáltal mindenki elégedett és boldog lenne.
A Párbeszéd törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben az elévülési idő meghosszabbítását kezdeményezi a szexuális bűncselekményt kiskorúak sérelmére elkövetők esetében. Vagyis, hogy ne a sértett 18, hanem 23 éves korában kezdődjön az elévülés, mivel mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ilyen tettek ne maradjanak büntetlenül.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Facebook-oldalán tette közzé a nyílt levelet, amelyet aláírt többek között Cate Blanchett, Helen Mirren és Peter Brook is.
Nem az önkormányzat, hanem az állam feladata, hogy segítsen a vendéglátói szektoron – mondta híradónknak Karácsony Gergely. A főpolgármester hozzátette: jóhiszemű azzal a döntéssel kapcsolatban, hogy a szórakozóhelyeknek este 11 órakor be kell zárniuk. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint 11 után már nehéz betartani a járványügyi előírások
A koronavírus kimutatását célzó PCR-tesztért azoknak kell majd fizetniük, akiknek a saját döntése, hogy elmennek a mintavételre - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videójában.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/17/1733/
Ha azt olvassuk egy hirdetésben, hogy eladó egy "bauhaus stílusú" ingatlan, pontosan tudjuk, mit képzeljünk magunk elé. A két világháború között felhúzott, díszítetlen homlokzatú, mégis elegáns, lapostetős épületet, szalag-, kör-
Mintegy 260 ezer, Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselők kezdeményezésére összegyűjtött nemzeti konzultációs ívet helyeztek el az ellenzéki pártok a miniszterelnök hivatala előtt, Budapesten csütörtökön.
A járvány átalakította a telefonhasználati szokásainkat és hatást gyakorolt arra is, hogy honnan és miként kommunikálunk. A mobilnet-használati adatok alapján belföldön Pest megyében, Balaton környékén és az országhatárhoz közeli
Huszonegyen fertőződtek meg koronavírussal a nyíregyházi Tündérkert Szeretetotthonban. Az épületet ezután katonák fertőtlenítették. Úgy tudjuk, jelenleg teljes karantén alatt van az intézmény. Polgáron pedig egy testnevelő tanár tesztjét vették le többször is rosszul.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke volt a Spirit FM Harcosok klubja című műsorának vendége. Szó volt a volt pártjában, az MSZP-ben zajló eseményekről, az ellenzék 2022-es indulásáról, a szerencsi időközi választáson ellenzéki színekben induló Bíró László antiszemita kijelentéseiről és arról is, minek volt köszönhető a DK 2018-as kuda
Orbán Viktor miniszterelnök a zsidó újév alkalmából levélben köszöntötte a magyarországi zsidóságot; a hazai zsidó szervezetek vezetőinek írt levélen keresztül kívánt kevesebb nehézségben és több örömben bővelkedő esztendőt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.